Rangnick a hiányzókról
A Manchester United ideiglenes menedzsere, Ralf Rangnick úgy gondolja, hogy Maguire még pályára léphet a szezonban.
A Vörös Ördögök vendégként lépnek majd pályára a Brighton & Hove Albion stadionjában szombaton 18:30-kor, utána egy nagyobb szünetet követően az utolsó mérkőzésük a Premier League idényében május 22-én lesz a Crystal Palace ellen a Shelhurst Parkban.
Sajnos úgy tűnik, hogy Jadon Sancho-ra, Maguire klub és válogatottbéli társára ebben a szezonban már nem számíthat a csapat.
Maguire nem léphetett pályára a Liverpool elleni vereség óta, míg az Arsenal elleni mérkőzésen a cserepadon ült.
"Harry Maguire talán ismét bevethető lehet" - nyilatkozta a menedzser a BBC Sportnak. "Várnunk kell és majd megnézzük, hogy edzésbe tud-e állni szerdán."
A kapitány térdproblémákkal küzdött, ez idő alatt Bruno Fernandes viselte a karszalagot.
Sancho betegséggel küzd, miután mandulagyulladást diagnosztizáltak nála, így nem tarthat majd a csapattal a déli partra tartó utazás során [A Brighton elleni meccsre].
"Ha Sancho visszatérne, esetleg az utolsó mérkőzésünkön számíthatunk rá" - tette hozzá Rangnick. "Ma délután beszéltem vele. Ma reggelig kórházban tartották, így csak ma ért haza. Még mindig nem érzi jól magát, szóval a Brighton ellen még biztos nem lesz bevethető."
Edinson Cavani és Fred csereként már pályára léphettek a 3-0-ra végződő Brentford elleni mérkőzésen hétfő este.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Arsenal vs Manchester United
Premier League 14. fordulóEmirates Stadium
2024-12-04 21:15
Premier League 13. forduló
Old Trafford
2024-12-01 14:30
2024-11-28 21:00
2024-11-24 17:30
2024-11-10 15:00
2024-11-07 21:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Ralf Rangnick
Manchester United
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 13 | 26 | 8 | +18 | 34 |
2 | Arsenal | 13 | 26 | 14 | +12 | 25 |
3 | Chelsea | 13 | 26 | 14 | +12 | 25 |
4 | Brighton & Hove Albion | 13 | 22 | 17 | +5 | 23 |
5 | Manchester City | 13 | 22 | 19 | +3 | 23 |
6 | Nottingham Forest | 13 | 16 | 13 | +3 | 22 |
7 | Tottenham | 13 | 28 | 14 | +14 | 20 |
8 | Brentford | 13 | 26 | 23 | +3 | 20 |
9 | Manchester United | 13 | 17 | 13 | +4 | 19 |
10 | Fulham | 13 | 18 | 18 | 0 | 19 |
11 | Newcastle | 13 | 14 | 14 | 0 | 19 |
12 | Aston Villa | 13 | 19 | 22 | -3 | 19 |
13 | Bournemouth | 13 | 20 | 19 | +1 | 18 |
14 | West Ham | 13 | 17 | 24 | -7 | 15 |
15 | Everton | 13 | 10 | 21 | -11 | 11 |
16 | Leicester City | 13 | 16 | 27 | -11 | 10 |
17 | Crystal Palace | 13 | 11 | 18 | -7 | 9 |
18 | Wolves | 13 | 22 | 32 | -10 | 9 |
19 | Ipswich Town | 13 | 13 | 24 | -11 | 9 |
20 | Southampton | 13 | 10 | 25 | -15 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Arsenal - Manchester United
Premier League, 14. forduló