Eric Steele: Erik megteremti a kellő fegyelmet a pályán és azon kívül is

A Manchester United korábbi edzője, Eric Steele szerint a klub kultúrája elveszett, ezért is támogatja az új menedzsert, Erik ten Hagot abban, hogy a holland visszaállítsa a fegyelmet az öltözőben, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy a csapat ismét sikeres legyen.


Az Ajax menedzserét a múlt héten nevezték ki a Manchester United élére, munkáját pedig nyáron kezdi meg úgy, hogy újdonsült csapata 5 éve nem nyert semmit, így elsődleges feladata a klub újjáélesztése lesz.

 

Steele, aki Sir Alex regnálása alatt dolgozott az Old Traffordon, az Utrechtnél pedig személyesen is találkozott Ten Haggal, így nincs kétsége afelől, hogy a hollandnak megvan a megfelelően erős karaktere ahhoz, hogy megbirkózzon a nagy nevekkel és a potenciális egókkal a United öltözőjében.

 

A Sky Sports-nak adott exkluzív interjújában Steele elmondta: "Soha nem gondoltam volna, hogy a Manchester United öltözőjéből ennyi minden kerülhet nyilvánosságra. Biztos vagyok benne, hogy nagyon gyorsan fegyelmezni fogja őket és azt fogja mondani, hogy 'ennek véget kell vetni' és pontosan ez az, amire most szükség van. Nem hiszem, hogy engedni fogja a pletykálást."

 

Ten Hag eddig javarészt Hollandiában dolgozott, ám Steele szerint nem jelent majd számára problémát, hogy megbirkózzon a United sztárjaival.

 

"Nincs kétségem, hogy sikerülni fog neki. Amikor ott voltam, voltak a csapatnak erős karakterei, akik vezérek voltak az öltözőben, ezt szeretik is a menedzserek, mert azt akarják, hogy a játékosaik higgyenek és úgy jöjjenek be minden nap, hogy szeretnének sikeresek lenni, hogy minden nap keményen edzenek azért, hogy jobbá tegyék a klubot, a csapatot és sikereket érjenek el. Jelenleg viszont nagyon úgy tűnik, hogy az egyéneken kívül másról nem szól a történet."

 

"A pályán látható, hogy vannak viták a játékosok között, amik valószínűleg az öltözőből erednek. Ilyen helyzetek megtörténte Sir Alex idejében elképzelhetetlen volt. Szóval úgy gondolom, hogy újra meg kell teremtenünk a csapat kultúráját a pályán és azon kívül is és biztos vagyok benne, hogy Ten Hag az az ember, aki visszaviszi őket oda, ahol lenniük kell, a legjobb 4 között folyamatosan."

 

 

Steele 2017-ben közelről figyelhette Ten Hag munkásságát, amikor meghívták, hogy töltsön néhány napot az Utrechtnél vele és az Aston Villa egykori kapusával, Stefan Postmaval, aki akkor az Utrecht kapusedzője volt. 

 

Steele az Eredivisie klub karácsonyi partiján vett részt, amikor jött a bejelentés, hogy Ten Hag távozik és átveszi az Ajax irányítását. 

 

"Azt gondoltam, hogy ez igen, csak néhány napja vagyok itt, de máris akkora hatásom volt rá, hogy inkább távozott" - mondta nevetve Steele. "Viccet félretéve, nagyszerű lehetőség volt, hogy láthattam, hogyan dolgozik."

 

Az alapján, amit Steele az edzőpályán látott a holland szakembertől úgy gondolja, hogy ő lehet a megfelelő menedzser, aki segít megjavítani a Uited csapatát, ami Gary Neville összetörtnek nevezett.

 

Arra a kérdésre, hogy meséljen Ten Hag edzéseiről Steele az alábbit felelte: "Nagyon intenzívek voltak és tetszett, hogy minden részletre odafigyelnek."

 

"Elsődlegesen arra koncentráltak, hogy hogyan birtokolják a labdát, hogy mit csináljanak, amikor náluk van a játékszer, hogy hogyan tuják a legkönnyebben feltörni az ellenfél védekezését és gólt szerezni. Aztán fordítottak és megnézték a védekezést, hol kezdenek védekezni, honnantól helyezik nyomás alá az ellenfelet, ha náluk a labda és ezt a legapróbb részletekig átrágták."

 

"A játékosok tudták a dolgukat, remekül ki volt dolgozva mindegyik. A legapróbb hangra is reagáltak a játékosai, amit az edző hallatott. Lenyűgöző volt közelről figyelni ezt a munkát."

 

"A stílusa az átmeneten alapul. Arra törekszik, hogy labdavesztéskor szervezett legyen a csapat és szerezzék gyorsan vissza a játékszert, aztán pedig törjék meg az ellenfelet és szerintem pont ez az egyik dolog, amire nagy szükség van."

 

"Néhány hete nézem a United játékát és nem tudom a mai napig, hogy mit akarnak csinálni akkor, amikor elveszítik a labdát. Erik ten Hag alatt nem lesz ilyen probléma, mert addig fogja formálni őket, ameddig el nem jutnak oda, ahol lenniük kell. Jelenleg ez az, amire a Manchester Unitednél szükség van."

 

"Minden nagyon részletesen ki lesz dolgozva, mindenki pontosan tudni fogja a feladatát. Nem lesznek kétségek, hogy mit kell tenni. Nem fog többet a tudás az öltözőben maradni, mert azt fogjuk látni, amit az edzőpályán is."

 

Steele szerint viszont az nagyon fontos, hogy Ten Hag megkapja a szükséges időt, ezért figyelmeztette a United szurkolóit, hogy legyenek türelmesek, mert úgy véli, hogy Eriknek sokkal keményebb feladata lesz, mint a Liverpoolnál volt Kloppnak, amikor 2015-ben átvette és újjáépítette az ősi riválist.

 

"Láttuk, hogy mennyi időbe telt, amíg Klopp kialakította stílusát a Liverpoolnál, megmutassa elkötelezettségét és eljuttassa üzenetét minden játékosához. Ten Hag nagyjából ugyan abban a helyzetben van, mint anno a német."

 

"De vele szemben türelmet mutattak és nézd meg, hova vezette a Liverpoolt. Most egy szinten vannak a Manchester City-vel. Eriknek is szüksége lesz erre az időre, hogy ezt véghezvigye. Nem lehet egyik napról a másikra felépíteni valamit."

 

"Van most két csapat, akik mind a pályán, mind azon kívül elhúztak a többiektől. Ahhoz, hogy ez több legyen a Unitednél támogatni kell Tan Hag munkáját, hiszen mind azt akarjuk, hogy a United újra ott legyen a legerősebb csapatok között, hiszen nélkülük nem az igazi ez a bajnokság."

 

 


skysports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!