Rangnick a csatár problémákat és az egyensúly hiányát okolja

A Manchester United ideiglenes menedzsere szerint a csatárainak limitált bevethetősége egyenes arányosságban áll az eredményességükkel.


A Manchester United úgy vág neki a szombat délutáni, Norwich City elleni bajnokijának, hogy elmúlt hét mérkőzéséből csak egyet tudott megnyerni.

 

Ralf Rangnick szerint a jó teljesítmények elmaradása mögött Edinson Cavani sérülései, Anthony Martial távozása és Mason Greenwood bevethetetlensége áll.

 

A 63 éves szakember - aki szerint csapatából hiányzik az "egyensúly" - így beszélt erről mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján:

"Anélkül, hogy kifogásként használnám, több játékosunkat is elveszítettük. A West Ham meccs [1-0, január 22.] óta három csatárunkra se számíthatunk. Jelen pillanatban pedig több másik játékosra sem."

 

 

"Valószínűleg ez is az egyik ok, de emellett az is, hogy nem vagyunk képesek folyamatosan a lehető legmagasabb szinten játszani. Szerintem sikerült csökkentenünk a bekapott góljaink számát, de az elmúlt mérkőzéseken nehezünkre esett gólt szerezni."

 

"Nem volt ez azonban mindig így - például három gólt szereztünk a Tottenham ellen. Minden az ahhoz vezető, lehető legtökéletesebb egyensúly megtalálásáról szól, hogy sikerüljön megóvnunk a kapunkat a bekapott góltól."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!