Nem beszélünk eleget Brunoról
Két éve már annak, hogy a Manchester United leigazolta Bruno Fernandest a Sporting csapatától.
Az évforduló alkalmából egy terjedelmesebb interjú készült a Vörös Ördögök 18-as mezszámú játékosával az elmúlt 24 hónapról, aki már bizonyította, hogy kiemelkedően jó vétel volt a szerződtetése és már két Sir Matt Busby Év Játékosa díj is fűződik a nevéhez.
Két éve vagy a United játékosa. Gyorsan eltelt ez az idő?
"Igen, gyors volt. Úgy gondolom, a mostani időkben, főleg a COVID helyzet miatt még gyorsabban történik minden és nem töltünk túl sok időt otthontól távol sem. Szóval, gyorsan elrepült ez a két év, de nagyon jó évek voltak."
Mire emlékszel az aláírás napjáról?
"Mindenre. Sokszor eszembe jut az a nap, hiszen a kislányom születésnapján történt. Ugyan azon an apon, amikor aláírtam ehhez a hatalmas klubhoz ünnepeltem a kislányomat is. Így ez mindig különleges nap lesz."
Rengeteg gólod és gólpasszod volt az első szezonodban és a szurkolók is nagyon megszerettek elég gyorsan, ami viszonylag ritka. Meglepett ez téged?
"Nem, az volt a célom, hogy elvégezzem munkám és kifejtsem a hatásomat. Biztos voltam benne, hogy készen állok erre a feladatra. Lett volna lehetőségem az első Sportingnál töltött szezonom után máshova menni, de őszintén szólva akkor nem éreztem magam késznek a váltásra. Vártam, mert úgy éreztem, hogy még tovább fejlődhetek abban a klubban. Amikor befutott a United ajánlata, akkor viszont már készen álltam a következő lépésre. Ez volt a megfelelő pillanat és idő, hogy megtegyem."
Úgy gondolom, hogy csalódás volt a szurkolók számára, hogy nem tudták kimutatni a támogatásukat miután bezárták a stadionokat. Mennyire volt frusztráló ez az időszak számodra?
"Az volt az álmom, hogy a Premier League-ben játszhassak és átélhessem a stadionok hihetetlen hangulatát. Ez még az elő 4-5 meccsen megadatott a saját szurkolóink előtt, de aztán hirtelen már nem lehettek ott. Nehéz volt nélkülük, mert hihetetlen az az atmoszféra, amit teremtenek. Nem lehet igazán szavakkal leírni, hogy nekünk játékosoknak milyen érzés 75000 szurkoló előtt pályára lépni. Úgy vélem, hogy a visszatérésük a legjobb dolog, amit ebben a szezonban kaphattunk."
Csodálatos pillanatokat éltél át az elmúlt két évben. Van köztük olyan, ami különösen megmaradt benned?
"Minden pillanat ilyen legyen szó jó, vagy rossz pillanatról. Nyilvánvaló, hogy a legemlékezetesebbek mindig az elsők. Az első gólom, első meccsem, az első alkalom, amikor csapatkapitány voltam a PSG elleni BL meccsen. Ezek mind nyomot hagytak bennem. Mindig jelentős pillanat, ha a csapatodat kapitányként vezetheted egy nagy stadionban, egy fontos meccsen egy fontos sorozatban. Ez a három pillanat mindig megmarad, a legjobbra pedig még várok, az most jön majd."
Tudjuk, hogy nagyon szeretsz játszani, ugyanakkor elég kemény időszak volt számodra, ha megnézzük, hogy mennyit játszottál a Unitedben és a válogatottban is.
"Ez jó, mert ez az, amit akarok. Minden meccsen ott akarok lenni, a pályafutásom végén pedig majd lesz idő pihenni. Szeretnék minél több meccset játszani és mindent beleadni, hogy segítsem a csapatot."
Hogy érzi magad a családod Manchesterben? Hogy érzed, sikerült kényelmesen letelepednetek Angliában?
"Igen. A lányom nagyon boldog, iskolába jár, elkezdett angolul beszélni és nagyon örülök neki. Az első néhány nap nehéz volt számára a suliban, mert nem értett meg mindent, de most már barátokat szerez magának, meg minden. Közeleg az évfordulóm a klubban, ami az ő évfordulója is. Egy nagy bulit szervezek neki és a barátainak, akiket ebben a két évben szerzett. Számomra ez a legfontosabb. Ő boldog, a családom boldog, a feleségem és a fiam is boldog. Ha pedig ők boldogok, akkor én jobb pillanatokat, jobb teljesítményt tudok produkálni."
Manchester nyilván különbözik pár dologban Lisszabontól. Vannak olyan dolgok, amiket itt jobban szeretsz? Gondolom nem az időjárás az.
"Azt hiszem ez a legnehezebb számunkra, mert olyan országból jöttünk, ahol sosincs túl hideg, itt pedig azért hideg volt amikor megérkeztünk" - mondta nevetve. "A gyerekek számára talán kicsit nehezebb, mert szeretnek kint játszani és nehéz őket bent tartani. Ehhez kellett leginkább alkalmazkodnunk, de sikerült."
Említetted, hogy fontos a családod támogatása. Gyakran eljönnek a meccseidre?
"Igen, szinte minden alkalommal itt vannak. Ha este játszunk akkor az iskola miatt nem. Hétvégén jöhetnek mindig, mert nincs iskola. A hétközi meccsek esetében nehezebb, mert másnap iskola és időben kell lefeküdni. Akkor itthonról szurkolnak. Ahogy említettem is, ha ők jól vannak, akkor én is jobb teljesítményt tudok nyújtani és tudom, hogy otthonról is támogatnak."
Ha bármelyik meccsedet újrajátszhatnád az elmúlt két évből, akkor melyik lenne az?
"Az Európa-liga döntőjét. Ez volt számomra a legnehezebb, mert úgy éreztem, hogy a jobbik csapat veszített. Nyilvánvalóan gratuláció illeti a Villarrealt a sikerért és valahol mindig a győztes csapat a jobb. De ezt a mérkőzést szívesen megismételném. Biztos vagyok benne, hogy, ha újra lejátszhatnánk, akkor megnyernénk."
Melyik mérkőzést lett volna jó szurkolók előtt lejátszani?
"Nem is tudom, leginkább az összeset, amiken nem voltak ott. Minden meccs fontos, nem tudnék külön csak egyet kiemelni. A szurkolók szempontjából nézve ők lehet, hogy a Leeds elleni 6-2-őt mondanák. Szerintem azt a meccset nagyon élvezték volna. A szezon eleji hangulatot elnézve, azon a meccsen biztos szívesen ott lettek volna ők is."
Mit jelentett számodra, hogy az előző szezonban ismét elnyerted az Év Játékosa díjat?
"Úgy gondolom, hogy fontos az egyéni trófeák megnyerése, de játékosként mindig meg akarod nyerni a csapattal elérhető trófeákat, ezek számítanak a legjobban, de az egyéni elismerések is rendkívül fontosak. Önbizalmat és erőt adnak a további munkához és erősítik a hitet benned, hogy, ha keményen dolgozol, akkor eléred, amit akarsz. Azt sugallják, hogy jó az út, amin jársz és tovább kell menned rajta. De azzal is tisztában kell lenni, hogy, ha ilyen elismeréseket kapsz, akkor az elvárások is magasabbak lesznek."
Tudjuk, hogy nagyon szereted a focit, ami minden beszélgetésünkből ki is derül. Továbbra is sok meccset nézel?
"Természetesen, ha lehetőségem van, akkor továbbra is megnézek meccseket. Figyelem a Premier League találkozóit, de megnézem a portugál, a spanyol, vagy a francia bajnokság találkozóit is. Mindenhol vannak barátaim, a portugál játékosok pedig mindig, mindenhol tiszta szívből őszintén játszanak. Szeretem őket nézni. Továbbra is figyelemmel szeretném kísérni a meccseket, mert ezekből tanulok is. Csak úgy lehet fejlődni, ha látod a különböző stílusokat, megérted a mozgásokat, a stratégiákat. A legjobb, hogy egyszerre lehet élvezni is a meccseket és tanulni is belőlük."
Az Aston Villa elleni találkozót követően azt mondtad, hogy a góljaid nem jelentenek semmit, mert nem szereztük meg a 3 pontot. Mindig is ez volt a mentalitásod?
"Számomra mindig is a csapat lesz a legfontosabb. Persze, nyilvánvaló, hogy játékosként szeretnék minél jobb mutatókkal rendelkezni gólok és gólpasszok tekintetében és hazudik az a játékos, aki azt mondja, hogy nem érdekli a gólszerzés, viszont én ezt jó eredményekkel akarom elérni. Ha nem jön össze, akkor nem leszek maradéktalanul boldog. Jobban akarom a győzelmet, mint egy gólt, vagy gólpasszt. Ez egy csapatsport, szóval a csapat az első. Ha nem így lenne, akkor teniszező lennék, vagy valami olyan, ahol egyénileg számítanak a pontok. Számomra a legfontosabb, hogy megtegyek mindent a csapatért és akkor is boldog leszek, ha egyetlen gólt sem szerzek a meccseinken, de a három pontot mindig elhozzuk."
Mik a mostani ambícióid így két év elteltével?
"Ugyan az, mint eddig. Trófeákat nyerni a klubbal. Ez fog a fejemben járni az utolsó napomig ennél a klubnál. Ez távoli dolog, nem tudom mikor lesz, de addig hiszem, hogy trófeákat fogunk nyerni, mert úgy gondolom, hogy képesek vagyunk rá és a klub és a szurkolók is megérdemlik. Ehhez lépésről-lépésre kell haladnunk és meg kell értenünk, hogy miként tudjuk ezt elérni, mert képesek vagyunk rá. Össze kell raknunk mindent."
Minden esély megvan még a trófea szerzésre a szezonba, hiszen még sok meccs van hátra.
"Természetesen tudjuk, hogy a bajnokság megnyerése most elég távolinak tűnik. Reálisnak kell lennünk, hiszen jelen pillanatban a Bajnokok Ligáját érő helyek egyikének a megszerzése inkább a cél. Ugyanakkor harcban vagyunk a Bajnokok Ligájában és az FA-kupában is. Nem érdekel, hogy az emberek mit gondolnak, van-e esélyünk megnyerni bármelyiket is. Én úgy gondolom, hogy van és azért hajtunk, hogy sikerüljön is. Az utolsó pillanatig hinnünk kell magunkban, hogy bármelyiket képesek lehetünk megnyerni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!