Két United játékos is debütált hazája válogatottjában

A Manchester United két játékosa is bemutatkozhatott hazája válogatottjában a csütörtöki világbajnoki selejtezők során.


A szezont az Alaves csapatánál kölcsönben töltő Facundo Pellistri kezdőként léphetett pályára az uruguayi válogatottban Paraguay ellen miután első alkalommal meghívót kapott a felnőtt keretbe Diego Alonsotól.

 

Az 1930-as és 1950-es évben világbajnoki címet nyerő Uruguay számára létfontosságú találkozó volt a megnyerése, mivel a mérkőzést megelőzően csak a 7. helyen álltak a selejtezőcsoportban, amivel még nem lenne meg a kvalifikációjuk a katari rendezésű világtornára.

 

Pellistri a középpálya jobb szélén játszhatott, az uruguayiak győzelmét pedig végül Godin passzából Luis Suarez gólja szállította, mivel ez volt a mérkőzés egyetlen gólja. Ezzel pedig Alonsoék felléptek a 4. helyre, ami már továbbjutást érhet, azonban 3 mérkőzésük még hátra van. A United fiatal támadója 70 percnyi játéklehetőséget kapott, majd Canobbio állt be a helyére, akivel egy időben Cavani is pályára léphetett. 

 

Az uruguayi válogatott mögött két ponttal van lemaradva Peru és Kolumbia, akik ma egymás ellen játszanak, Uruguay következő ellenfele pedig Venezuela lesz.

 

Zidan Iqbal is bemutatkozhatott az Irán - Irak mérkőzésen Irak válogatottjában. A fiatal tehetséges játékos a 82. percben léphetett pályára a teheráni Azadi Stadionban, ám Irak a találkozót 1-0-ra elveszítette.

 

 

A 18 éves játékos a hét elején beszélt arról, hogy mekkora megtiszteltetés számára a mezopotámiai oroszlánokat képviselni.

 

"Manchesterben nőttem fel és erre nagyon büszke vagyok"- magyarázta Zidane. "De közben büszkeséggel tölt el az örökségem is, melyben büszke angol, pakisztáni és iraki vagyok."

 

"Az, hogy az iraki színeket választottam nem jelenti azt, hogy a többire ne lennék büszke. Egyszerűen úgy éreztem, hogy ez a megfelelő lehetőség számomra, de ettől még ugyan úgy vagyok manchesteri és pakisztáni is."

 

A vereség miatt a következő selejtező mérkőzés kulcsfontosságú lesz Irak válogatottja számára, akik jelen pillanatban 5 ponttal vannak lemaradva a rájátszást érő 3. helytől, amit nagyon szeretnének megcsípni. 

 

Fred kezdőként léphetett pályára a Brazil válogatottban és 1-1-es döntetlent játszottak Ecuador fiaival, ám a Selecao így is 4 ponttal vezeti a selejtezőcsoportját a . helyezett Argentina előtt.

 

A pontosztozkodást jelentő eredményt Casemiro és Felix góljai jelentették, ám a mérkőzés mégis inkább a VAR miatt marad emlékezetes. Elsőként az ecuadori Dominguez szabálytalanságának visszanézését követően villant fel a piros lap, majd egy pirosat pedig elvett a VAR, amit a brazilok kapusa, Alisson kapott. Alisson a meccs hajrájában is benne volt egy érdekes szituációban, amiért szintén leküldték volna a pályáról, ám végül ezt is megúszta. Aki a brazilok részéről ezt nem mondhatta el magáról az Emerson-Royale, akit még az első játékrészben zuhanyozni küldött a találkozó játékvezetője.

 

A brazil válogatott kispadján Alex Telles is ott volt, de végül nem kapott lehetőséget, amit viszont majd Paraguay ellen megkaphat.

 

Facundo és Iqbal debütálásával a United által delegált válogatott játékosok száma 33-ra nőtt.


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!