Carrick elégedett Bruno hozzáállásával

A Manchester United megbízott menedzsere, Michael Carrick elismerően beszélt Bruno Fernandes hozzáállásáról a Villarreal elleni mérkőzést követően, melyen a portugál játékos csereként lépett pályára és tevékenyen kivette részét a spanyolok elleni 2-0-s győzelemből.


Fernandes kiváló teljesítményének is köszönhetően a United bebiztosította a csoport első helyét, most pedig Carrick vezetésével arra készülnek, hogy meglepjék a Chelsea csapatát a Stamford Bridge-n. 

 

"Természetesen minden játékosnak az a vágya, hogy a nagy meccseken pályán legyen. Azt kell mondjam így a mérkőzés előtt, hogy szerencsés helyzetben vagyok, mert nagyszerű játékosok közül választhatom ki a kezdőt és élvezem, hogy ez most az én felelősségem."

 

"Ami kedden igazán fontos volt, az Bruno hatása a csapatra miután beállt csereként. Ugyan ez a helyzet Marcus esetében is, ők ketten zseniális játékosok. Ez számít igazán."

 

Carrick számára nem állt rendelkezésre sok idő, hogy alkalmazkodni tudjon Solskjaer távozását követően, ám a Vörös Ördögök így is képesek voltak bizonyítani és helyt állni a Sárga tengeralattjáró ellen. 

 

 

A Chelsea ellen, ha lehet így mondani még keményebb feladata lesz a Unitednek, a mérkőzésen pedig nagy szerep hárulhat Fernandesre. Carrick elmondása szerint elsődlegesen az lesz a kulcs, hogy amikor útjára indul a labda a rangadón, akkor a srácok próbálják meg élvezni a meccs minden pillanatát.

 

"Semmi más nem számít, csak az, hogy mi történik a pályán, hogy hogyan teljesítessz és mit mutatsz meg magadból. Bruno fantasztikus volt, amikor kedden beállt és pontosan ezt a hatást is vártuk a beállításától. Nagyon örültem az eredménynek."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Chelsea - Manchester United

Premier League, 13. forduló

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!