Everton N - Manchester United N 1-1
A Manchester United Női csapata 1-1-es döntetlent játszott az Everton vendégeként a Női Szuperliga 7. fordulójában.
Ella Toone egy lélegzetelállító ellentámadás végén tudott betalálni a 10. percben, ezzel előnyhöz juttatva a Vörös Ördögöket, de a mersey-partiak a második félidőben egyenlíteni tudtak, Simone Magill volt eredményes, így a csapatok megosztoztak a pontokon. A döntetlen azt is jelenti, hogy Marc Skinner csapata negyedik mérkőzésén maradt veretlen a bajnokságban, de a képet árnyalja, hogy ebből három találkozón is csak döntetlenre futotta.
A találkozót a Megemlékezés Vasárnapján tartották, ennek okán a mérkőzés rendhagyó módon kezdődött. A két csapat vezetőedzője és csapatkapitánya pipacsszirmokat szórt, ezzel kifejezve tiszteletüket mindazoknak, akik valamilyen fegyveres konfliktusan veszítették életüket a világon.
Az első félidőt a Vörös Ördögök kezdték jobban, igyekeztek nyomás alá helyezni a hazai csapatot. Martha Thomas egy durva belépő áldozata lett az első percekben, de a szabálytalanságot követő szabadrúgást Katie Zelem nem tudta gólra váltani. Vilde Boe Risa is eleresztett egy távoli lövést, de valamivel a kapu mellé vágódott a labda.
A stolverkosok aztán szép lassan visszajöttek a meccsbe, mégis a United dolgozta ki a mérkőzés addigi legnagyobb helyzetét. Hannah Blundell szerezte meg a labdát, majd Alessia Russo irányába emelte a labdát, aki kisebb igazítás után Martha Thomast futtatta meg. Thomas meglátta a szélen megiramodó Toonet és zseniális labdát adott a szélsőnek, Ella pedig befejezte a kontrát egy csodaszép góllal.
A hátrányban lévő Everton előtt aztán több lehetőség is adódott. Előbb Izzy Christiansen lőtt kapura szabadrúgásból, de az csemege volt Mary Earpsnek. Kenza Dali aztán pazar átadással találta meg Claire Emsliet, de Earps ismét a helyén volt.
A félidő végén aztán majdnem összejött a Vörös Ördögöknek a második találat is. Russo kiharcolt egy szögletet, amit szokás szerint Zelem végzett el, Thomas pedig érkezett is, de csak csúsztatni tudott Mannion irányába, aki sajnos a kapu mellé tüzelt.
A ráadásban az Everton még egyszer előre merészkedett az egyenlítés reményében, de Valerie Gauvin csak a levegőt találta el, Emslie már valamivel pontosabban lőtt, de a kapufa megmentette a Manchester Unitedet.
Szinte letükrözve az első félidőt, a második játékrész 10. percében Thomas előtt adódott egy nagy lehetőség. Ona Batlle visszaszerezte a United eladott labdáját, majd visszagurított Thomasnak, de a skót támadó célt tévesztett.
A második félidő javarészt a középpályán dőlt el, kemény párharcok alakultak ki mindkét oldalon. Ennek csúcspontja az volt, amikor Rikke Sevecke Hannah Blundelt rántotta le, majd nem sokkal később a csapatkapitány, Katie Zelem törlesztett csapattársa nevében. Mindketten sárgalapos figyelmeztetést kaptak.
Az egyenlítés a semmiből és megint érdekes körülmények között érkezett. Earpsnek kísértek egy lassúcska labdát, Simone Magill pedig még bele tudott pöckölni mielőtt a kapus magához szorította volna. Véleményes volt a szituáció, hiszen a visszajátszáson talán az látszott, hogy Earps már birtokolta a labdát, amikor Magill beletussolt.
A liverpooliak ezután felbátorodtak és jól adogatták körbe a Unitedet, sőt a vezetést is megpróbálták megszerezni. Előbb Dali lőtt kapura távolról, majd Duggan két perccel a rendes játékidő vége előtt még megeresztett egy lövést, Earps viszont ismét menteni tudott.
Everton N - Manchester United N 1-1
Női Szuperliga 7. forduló
2021.11.14. 13:30 Walton Hall Park (Liverpool)
Everton N: Maciver; Turner, George, Sevecke, Maier; Graham (Clinton 68’), Dali, Christiansen (c); Emslie (Bennison 82’), Duggan, Gauvin (Magill 68’).
Nem használt cserék: Brosnan, Finnigan, Pattinson.
Manchester United N: Earps; Blundell, Mannion, Thorisdottir, O. Batlle; Boe Risa (Hanson 65’), Zelem (c); Russo, Toone, Galton; Thomas (Staniforth 65’).
Nem használt cserék: Baggaley, Fuso, Smith, Jones.
Gólszerzők: Magill 76’, illetve Toone 10’.
Sárga lap: Sevecke, illetve Zelem.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!