Skinner: A kezünkben szeretnénk tartani az irányítást

A Manchester United Női csapatának vezetőedzője, Marc Skinner jó teljesítményre számít a Tottenham Hotspur ellen a Női Szuperliga következő fordulójában. A vezetőedző a mérkőzést megelőzően adott interjút. A vasárnapi mérkőzés egy majd egyhónapos kihagyást követően került megrendezésre a Spurs otthonában.


A válogatott szünetet követően újabb mérkőzés várt a Manchester United lányaira. A Vörös Ördögök ezúttal a fővárosba utaztak, hogy egy esetleges győzelemmel közelebb kerüljenek a tabella első három helyéhez.

 

Ez természetesen nem egyszerű feladat és a United edzője is erről beszélt a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatójában vasárnap délután. Marc elmondta, hogy kemény küzdelemre számít a Tottenham ellen, tekintve, hogy az első öt bajnoki mérkőzésükből négyet is megnyertek az elmúlt hónapokban. Ezzel az eredménnyel a londoniak a harmadik helyen tanyáznak a tabellán.

 

A két csapat edzője már korábbról is ismeri egymást, hiszen még a Leicester Citynél együtt dolgozhatott névrokonával, Rehanne Skinnerrel.

 

 

"Nagyon jó munkát végeztek, újra szervezték a csapatot és teljesen más felfogásban játszanak. Rehanne korábban a kollégám volt a Leicesternél, én voltam a jobb keze egy teljes szezonon keresztül, szóval jól ismerem a képességeit" – kezdte a klub médiának adott interjújában Marc Skinner.

 

"Rendkívül erős náluk az összetartás, nagyszerű a játékos keretük és kiváló tehetségek vannak náluk, szóval biztos vagyok benne, hogy nehéz dolgunk lesz, de szeretnénk jó eredményt elérni és irányítani a mérkőzést."

 

"Figyelnünk kell majd arra is, hogy ne nagyon nyíljunk a mérkőzés alatt, mert nagyon gyors és pontos kontrákat tudnak vezetni, ráadásul remek összekötést ad a középpályán a Ria Percival – Maeva Clemaron duó. Nagy kihívás lesz, de mindenképpen a kezünkben szeretnénk tartani az irányítást."

 

 

A Manchester United ezúttal sajnos nem számíthatott Jackie Groenen játékára, tekintve, hogy az októberi válogatott szünetről sérüléssel tért vissza. Ezt leszámítva mindenki egészséges volt a csapatnál, így majdnem teljes létszámmal tudott készülni Marc Skinner alakulata. Kirsty Smith és Martha Thomas is visszatérhettek a londoniak ellen a sérülésüket követően.

 

"Mindketten velünk edzettek a héten és szerencsére már teljes értékű munkát végezhettek. Úgy gondolom, hogy sikerült rendbe jönniük, szóval számolhatok velük a Spurs ellen."

 

"A szünetben voltak zártkapus felékszülési mérkőzéseink és már ezeken is pályára tudtam küldeni őket, ráadásul nagyszerű munkát végeztek. 90 perc még valószínűleg sok lenne nekik, de biztos vagyok benne, hogy készen állnak" – tette hozzá Skinner.  

 

"Viszonylag sűrű lesz a hónapunk, szóval valószínűleg szükség is lesz rájuk, de azt szeretnénk, ha fokozatos terheléssel térhetnének vissza."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!