Női csapat: Toone mesterhármast szerzett a válogatottban
A Manchester United Női csapatának szélsője, Ella Toone megszerezte első mesterhármasát az angol válogatott színeiben csütörtök este Lettország ellen.
A Vörös Ördögök kiválósága egyike volt azon három pályára lépő játékosoknak, akiket a United delegált a nemzeti együttesbe. A Háromorszlánosok csapata kiütéses győzelemmel folytatta remek szériáját a világbajnoki selejtezőkön. A lettek elleni 10-0-s sikerrel így továbbra is vezetik a sorozat D-jelű csoportját.
Toone remek teljesítményét megkoronázta az is, hogy őt választották a mérkőzés legjobbjának. A találkozó elején mindössze 11 percre volt szüksége ahhoz, hogy kétgólos előnyhöz juttassa csapatát, majd a 68. percben harmadszor is eredményes tudott lenni.
Eddig összesen 6 alkalommal lépett pályára a felnőtt válogatottban, ezzel a mesterhármassal pedig már 5. alkalommal zörgette meg az ellenfelek hálóját. Ella mindemellett egy rendkívül előkelő listára is felíratta magát, ugyanis ő a hatodik Vörös Ördög, aki az angol válogatottban mesterhármast tudott szerezni. Olyan nevek mellett szerepel, mint Jack Rowley, Tommy Taylor, Sir Bobby Charlton, Bryan Robson és Paul Scholes. A mérkőzést követően pedig arról kérdezték, hogy milyen érzés volt a pályán lenni ezen a gólzáporos találkozón.
"Egyszerűen hihetetlen" - kezdte gondolatait. "Rach [Daly] a meccs előtt fogadott, hogy ez lesz. Mintha a fellegekben lebegnék. Nagyon szerettem volna betalálni legalább egyszer, aztán jött a második és mindenki azt gondolta, hogy ebből mesterhármas lesz, de miközben játszol, nem erre gondolsz. Csak teszed a dolgod és hozzájárulsz a csapat sikereihez, ez a legfontosabb."
Amellett, hogy az eredményjelzőn három gól is szerepelt a neve mellett, Toone még egy gólpasszal is segítette csapatát, a Manchester City támadója, Ellen White tudott eredményes lenni Ella jóvoltából.
A United üdvöskéjét a 68. percben le is cserélték, így stílusosan, közvetlenül a harmadik találata után jöhetett le a pályáról. A mérkőzést követően a labdával a kezében még viccelődött is, hogy szándékosan így időzítette.
"Az utolsó lövésem is gólra váltottam" - nevetett. "Persze fogalmam sem volt, hogy amint ez megvan már jönnek is a helyemre, de ettől függetlenül nagyon boldog vagyok."
Toone kiemelte azt is, hogy csapatként remekül tudtak működni, annak ellenére is, hogy a litván időjárás nem volt kegyes hozzájuk. A mérkőzést ugyanis egy kellemetlen esőzés tarkította.
"Borzasztóan hideg volt, akár csak Manchesterben!"
A Vörös Ördögök hálóőre, Mary Earps ismét kapott gól nélkül tudta lehozni a találkozót, immár a negyediket a sorozatban, ezzel pedig a Háromorszlánosok csapata vezeti a tabellát négy mérkőzést követően. Alessia Russo és Lucy Staniforth a kispadon kapott helyet, Katie Zelem pedig nem lett nevezve a meccsnapi keretbe.
Boldogan térhetnek haza a United játékosai a válogatott szünetről, de nem csak angol részről. Ona Batlle két gólpasszal köszönt be a spanyolok 6-0-s győzelmét hozó találkozón. Battle az ukránok elleni mérkőzésen 32 perc játékidőt kapott.
Jackie Groenen a holland válogatott tagjaként 75 percig volt pályán a 2-0-s diadalt hozó Ukrajna elleni selejtezőn.
A Vörös Ördögök norvég duója, Maria Thorisdottir és Vilde Boe Risa 4-0-s győzelemhez járultak hozzá és ugyan ez történt a Carrie Jonest és Hayley Laddet a soraiban tudó walesi válogatott mérkőzésén is.
A skót válogatott vereséggel folytatta a világbajnoki selejtező sorozatot. Kirsty Hanson hiába játszott remekül, alulmaradtak a svédekkel szemben.
Ezzel az októberi válogatott szünet véget is ért, a Vörös Ördögök pedig boldogan utazhatna vissza Manchesterbe. A Manchester United lányai november 7-én folytatják a Női Szuperliga küzdelmeit.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!