Birmingham City N - Manchester United N 0-2
A Manchester United női csapata nagyszerűen folytatta a Női Szuperliga közdelmeit a múlt heti, Chelsea ellen elszenvedett vereséget követően. A kudarcot jelentő bajnoki után Marc Skinner lányai magabiztos győzelemmel tértek vissza a Birmingham City vendégeként.
A Vörös Ördögök már az első félidőben megszerezték az előnyt Leah Galton révén, majd a hajrában újabb góllal biztosították a győzelmet Ella Toone találatával. Ezzel a győzelemmel a Manchester United eddigi négy mérkőzésén 9 pontot szerzett, így pedig a regnáló bajnok Chelsea, és az eddig hibátlan Arsenal illetve Totttanham észak-londoni duója mögött a negyeddik helyet foglalja el a tabellán.
A United már az első félidő kezdetén fölényesen uralta a mérkőzést. A labdabirtoklással együtt érkeztek is a vendégek helyzetei, de a Birmingham City játékosai láthatóan inkább védekezésre rendezkedtek be.
Az első komolyabb lehetőségre egészen a 27. percig kellett várni. A nyáron érkezett Hannah Blundell egy nagyszerű első labdaérintéssel verte át védőjét, majd Leah Galton felé passzolt, aki gondolkodás nélkül lőtt kapura, előnyhöz juttatva így csapatát.
Marc Skinner lányai egymás után alakították ki a helyzeteket. Sérüléséből történő visszatérése óta a bajnokságban először kapott kezdőként lehetőséget Alessia Russo, egészen pazar megoldásokkal kápráztatta el a publikumot. Az angol támadó a mérkőzés egészében láthatóan tűzben tartotta a társakat, rendszeresen meglépett a jobboldalon, Marc Skinner pedig elégedett lehet, hogy csapatában ilyen kaliberű játékosok is futballoznak.
A United dominanciája sajnos hiábavaló volt, a birminghamiek védője Louise Quinn nagyszerű szereléseket és tisztázásokat bemutatva igyekezett meccsben tartani csapatát. Ella Toone tőle megszokott módon látta el társait jobbnál jobb labdákkal, Jackie Groenen nem is volt messze, hogy bevegye Emily Ramsey kapuját, aki nem mellesleg ugyancsak a Vörös Ördögök játkosa, de az idei évet kölcsönben tölti a Birmingham Citynél.
A második félidőben aztán Mary Earpsnek kellett együtt élnie a játékkal egy hazai szögletet követően. A belőtt labda egyértelműen a balfelső irányába kanyarodott, Earps pedig öklözött, később pedig néhány könnyebb védéssel mutatta meg éberségét.
Jackie Groenen aztán egy hazai kontrát szabálytalanul állított meg, jogosan meg is kapta a sárga lapot. A birminghami nyomásnak nagyjából ekkor vége is szakadt és a Manchester United dominanciája is visszaállt.
Groenen második alkalommal is közel került ahhoz, hogy megszerezze első gólját a United mezében. Kirsty Hanson, aki Lucy Staniforth helyére érkezett a félidőben, nagyszerűen tört be a tizenhatoson belülre és találta meg a hollandot a labdával, aki egy igazítást követően tüzelt is, de valamivel a kapufa mellett suhant el a lövése.
Ezt követően már két góllal is vezethettek volna a vendégek. Galton remekül játszotta meg Hannah Blundellt a baloldalon és már csak a kapus mellett volna kellett volna elpöckölni a labdát, de a balbekk ehelyett a magasba emelte a labdát, így pedig kisegítette a léc a hazaiakat.
Ella Toone pár perccel később betalált, így pedig már magabiztosabbá vált a United előnye. A fiatal angol támadó remek labdát gabott Hannah Blundelltől, Lawley ugyan megpróbálta visszarántani, de Toone talpon maradt és átemelte Ramsey-t, a labda pedig a bal kapufáról a vonal mögé bicegett.
A találkozó végére a folyamatos nyomás felőrölte a hazai csapatot, Katie Zelem pedig ki is használta a birminghamiek fáradtságát és Bludell felé passzolt, de a büntetés elmaradt, így a végeredmény Leah Galton és Ella Toone góljával csak 0-2 lett.
Birmingham City N - Manchester United N 0-2:
Női Szuperliga 4. forduló
2021.10.03. 19:45 SportNation.bet Stadium(Solihull)
Manchester United N: Earps; Batlle, Thorisdottir, Mannion, Blundell; Zelem (c), Groenen; Russo (Boe Risa 71'), Staniforth (Hanson 45'), Galton (Jones 90+2'); Toone.
Gólszerzők: Galton 27', Toone 80'.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!