Csapathírek a West Ham elleni meccs előtt

Ole Gunnar Solskjaer rendhagyó módon csütörtökön állt nyilvánosság elé a vasárnapi, West Ham United elleni idegenbeli Premier League mérkőzést megelőzően.


A Vörös Ördögök szeretnének javítani a keddi, Young Boys elleni Bajnokok Ligája csoportmérkőzésen elszenvedett vereségüket követően.

 

Solskjaer legénysége most négy napon belül majd kétszer is megmérkőzik a Kalapácsosokkal, ugyanis gyors egymásutánban szerdán majd a Ligakupában is megmérkőznek a felek, akkor az Old Traffordon randevúzva.

 

Edinson Cavani továbbra is nemrég összeszedett sérüléséből próbál felépülni, így a vasárnapi fővárosi kirándulást kihagyja, ám a norvég menedzser szerint a hétközi kupamérkőzésre már bevethető lehet.

 

"Edinson remélhetőleg elkezdheti már az edzéseket velünk a hétvége után" - kezdte Ole.

 

 

"Remélhetőleg talán hétfőn."

 

"Előfordulhat, hogy szerdán már valamilyen formában a pályán lehet, mert az előző szezonban fantasztikus teljesítményt nyújtott a csapatban."

 

"A hatás, amivel volt a csapatra az előző szezon végén, amikor megfelelő erőnléti állapotba került... ugyanis az elején nagyon sok problémája volt kisebb húzódásokkal, a fizikumával."

 

"Úgy érezzük, hogy ebben a szezonban úgy tudjuk kihozni Ediből a legjobbat, ha 100 százalékig egészséges és nem sürgetjük. Erős keretünk van ahhoz, hogy hagyjuk megfelelően felépülni a játékosainkat és ne kockáztassunk meg újabb sérüléseket."

 

"Azt látom, hogy Edinson hihetetlenül nagy hatással van ránk a személyisége és amiatt, hogy milyen játékos. Ő egy igazi profi és már alig várom, hogy visszatérjen közénk. Nagyon keményen dolgozik azért, hogy már újra a pályán lehessen."

 

Sérülés miatt Amad és Marcus Rashford is kihagyják majd a londoni összecsapást, míg Dean Henderson és Phil Jones már a felnőtt csapathoz való visszatérés útján járnak, amely egyik állomásaként az U23-asok színeiben az Arsenal ellen léptek pályára a múlt hétvégén.


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!