Manchester United N - Reading N 2-0
A Manchester United női csapata győzelemmel kezdte a Super League új idényét, miután 2-0-ra nyerni tudott a Reading ellen a Leigh Sports Village stadionban.
Kirsty Hanson lőtte a United első gólját a Leigh Sports Village-ben a visszatérő szurkolók előtt a 39. percben, miután Ella Toone beadását Kirsty kapásból küldte a kapu alsó sarkába.
A szünetet követően, Ona Batlle duplázta meg az eredményt, így a 2021/22-es szezon nyitó mérkőzésen mind a három pontot elhozták a lányok, Marc Skinner edző ezzel pedig győzelemmel kezdte meg a csapat irányítását a hivatalos tétmérkőzések sorában.
Az új vezetőedző mindhárom friss igazolása debütálhatott a szezonnyitó estéjén, Hannah Blundell, Aoife Mannion és Vilde Boe Risa is a kezdők között szerepeltek a mérkőzésen.
Úttörő este volt ez a női mérkőzések tekintetében, ugyanis ez volt ez első olyan női találkozó, amit élőben közvetítettek a Sky Sports jóvoltából, az új 2021/22-es szezon műsorszolgáltatási megállapodása értelmében.
A vendégek dolgozták ki a mérkőzés első komolyabb helyzetét a kamerák előtti találkozón, Brooke Chaplen nevéhez fűződik a meccs első próbálkozása, ami a keresztléc fölé ment, majd a friss igazolásnak, Blundellnek kellett megmutatnia, hogy mire képes a Unitedben, miután az utolsó pillanatban blokkolta Amalie Eikeland lövését, elhárítva ezzel a veszélyt.
A "Barmy Army" 2020 januárja óta először tért vissza a Leigh Sports Village lelátóira, így személyesen is láthatták a United első gólját, közvetlenül az első félidő közepe után.
Lucy Saniforth távoli keresztlabdával kínálta meg a szélső Leah Galtont, aki 19 hónapja most először lehetett pályán sérülését követően, de méterekkel fölé tüzelt.
Ez a lehetőség kellőképpen feltüzelte a Vörös Ördögöket, akik többet is birtokolták a labdát ellenfelüknél a félidő vége felé közeledve. A 39. percig kellett várni az első gólra, miután Skinner csapata szerezte meg a vezetést.
Toone tálalt okosan Hanson elé, aki higgadtan pöccintette el a labdát a kapus mellett a jobb alsó sarokba, ezzel 1-0-ra alakítva a mérkőzés állását a szünet előtt a United javára.
A második félidő elején a vendégek nem is juthattak volna közelebb az egyenlítéshez. Chaplen volt ismét veszélyes a hazai kapura, de közeli bombája a felsőlécről pattant le a gólvonalra, a bírók döntése alapján pedig nem lógott túl a vonalon a játékszer, így maradt az 1-0-s eredmény.
Később a Vörös Ördögök éltek azzal, amivel a Reading játékosai nem tudtak és megduplázták az előnyt. Batlle, a 2020/21-es szezon az Év legjobb női játékosa díj nyertese, Toone-nal játszott össze és egy szép lövéssel eltalálta a felső sarkot, első gólját szerezte a csapat színeiben és ezzel kettőre növelte az előnyt.
A második játékrészben a cserék pozitív összképet mutattak azok számára, akik a lelátóról nézték a meccset, Martha Thomas a 66. percben debütált a csapatban a padról beállva, Jackie Groenennel együtt, aki első mérkőzését játszotta azóta, hogy visszatért a holland válogatottól, akikkel az Olimpián szerepelt a nyáron Tokióban.
Thomas élénknek tűnt a mérkőzés elején és a végén is közel volt ahhoz, hogy igazán beinduljon a Unitedbeli karriere. Egy korábbi lehetőségnél először lesre futott, majd később a 9-es mezszámú játékos balról érkezve találta el oldalról a hálót.
A másik oldalon a szintén csereként beállt Jeon Ga-eul volt közel ahhoz, hogy visszahozza a meccsbe a Reading csapatát, azonban fejese a kapu felett suhant el, a mérkőzés pedig már a végéhez közeledett.
Groenen teljesítményén nem látszódott meg a felkészülési időszak hiánya, otthonosan mozgott a középpályán, így tudta kamatoztatni tudását és fittségét is. A holland válogatott játékos próbált a csapat segítségére lenni és majdnem megszerezte a meccs harmadik gólját is, szerencsét próbált a mérkőzés kései szakaszában, de sajnos nem talált célt.
Két gól is elég volt Skinner csapatának, hogy bebiztosítsák a győzelmet, az új menedzser pedig, aki az idei szezonban kezdte meg a csapatnál edzői munkáját, a Női Super Leagueben győzelemmel rajtolt, közel két ezer szurkoló előtt, hazai pályán.
Mérkőzés összefoglaló:
United: Earps; Blundell, Thorisdottir, Mannion, Batlle; Zelem (c), Boe Risa (Russo 75), Staniforth (Groenen 66); Hanson, Toone (Thomas 66), Galton.
Fel nem használt cserék: Baggaley, Ladd, Fuso, Smith, Turner, Jones.
Sárga lap: Staniforth 35.
Gólszerzők: Hanson 39, Batlle 54.
Reading: Moloney; Bryson, Cooper, Evans, Woodham; Rowe, Peplow, Chaplen; Harding (c) (Jeon 71), Harries, Eikeland.
Fel nem használt cserék: Stewart; Roberts, Rowe, Lister, Wild.
Bíró: Abigail Byrne.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!