Ole tervei Amaddal, Lewitt-tel és Garnerrel

James Garner ismét kölcsönbe kerül, miután lenyűgözte teljesítményével Ole Gunnar Solskjaert, míg az elefántcsontparti támadó, Amad Diallo talán marad és lehetőséget kap, hogy küzdjön a helyéért az első csapatban.


Garner az előző szezon során a másodosztályban szereplő Nottingham Forestben szerepelt kölcsönben és teljesítményével kiérdemelte az edzői stáb elismerését. A nyár folyamán a fiatal játékos csatlakozhatott a United felnőtt keretéhez a felkészülési időszakban, mely során szintén kiemelkedően teljesített. A még mindig csak 20 éves angol középpályás most további tapasztalatszerzés céljából ismét kölcsönben folytatja pályafutását.

 

A United ezen a nyáron már számos játékosát kölcsön adta, Tahith Chong a Birmingham City-nél már bizonyított is, míg Reece Devine a skót élvonalbel St. Johnstone csapatában lépett pályára Európa-liga selejtezőn. Will Fish pedig a Stockport csapatában jeleskedik és már a mérkőzés legjobbja címet is kiérdemelte egy találkozón.

 

Garner már hosszú ideje játszik együtt az Akadémián Dylan Lewitt-tel, akivel most közösen kölcsönben csatlakoznak a Dundee United csapatához. 

 

"Az volt a határozott tervünk, hogy Jimmy kölcsönbe megy" - mondta Solskjaer az újságíróknak a pénteki sajtótájékoztatóján. "Nagyjából sikerült is a kölcsönadásokra vonatkozó terveinket véghez vinni. A srác nagyon jól teljesített a felkészülés során, bátran mondhatom, hogy lenyűgözött, amit láttam tőle, így úgy gondolom, hogy a pályafutása szempontjából, most a kölcsön a helyes lépés és, ha rendszeresen játéklehetőséghez jut, akkor akár még a felnőtt csapatba is simán bekerülhet majd."

 

Ami Amad Diallot illeti, az elefántcsontparti játékos mozgalmas nyarat tudhat a háta mögött. A 19 éves támadó ugyanis nemrég tért vissza Manchesterbe, mivel a tokiói Olimpián hazáját képviselte.

 

 

Amad januári csatlakozását követően nyolc alkalommal játszott a Unitedben. kezdetben vele kapcsolatban is a kölcsönadás volt az elsődleges terv, hogy rendszeres játéklehetőséghez jusson és fejlődjön, azonban Solskjaert lenyűgözte a fiatal játékos hozzáállása és az edzőközpontban végzett munkája.

 

"Amaddal kapcsolatban azt tudom elmondani, hogy nagyon-nagyon jól teljesít az edzéseken" - mesélte lelkesen Ole. "Kicsit későn tért vissza az Olimpia miatt és időre van szüksége, hogy ismét ereje teljében legyen, de nagyon bíztató, amit csinál, úgyhogy nem lennék meglepve, ha maradna."

 

"Azoknak a fiataloknak, akik valóban fejlődni akarnak és ezért hajlandóak kölcsönbe menni megtaláltuk a megfelelő helyet, mert fontos, hogy olyan klubokhoz kerüljenek, ahogy az elképzelések és a mentalitás hasonló a miénkhez."


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!