Női játékosaink az Olimpián
A Manchester United női futball csapatából a korona vírus járvány miatt elhalasztott olimpián Ella Toone és Jackie Groenen voltak érdekeltek, de mindkettőjük esetében a negyeddöntő jelentette az utolsó állomást, miután Anglia és Hollandia női alakulata is vereséggel búcsúzott a tornától.
Ellen White duplájával szinte bebiztosítottnak tűnt a továbbjutás az Egyesült Királyság női futballcsapata számára, egészen a 89. percig, amikor is 2-1-es állásnál a Chelsea-nél foglalkoztatott Sam Kerr betalált, hosszabbításra mentve a mérkőzést az ausztrálok számára.
A hosszabbításban Caroline Weir, Manchester másik felén futballozó skót játékos kihagyott egy büntetőt, majd az ausztrálok kétszer is bevették a szigetországiak kapuját. A 4-3-as végeredményt a mérkőzésen triplázó White állította be, ám a továbbjutáshoz a mesterhármas is kevésnek bizonyult.
A 4-3-as vereség azt is jelenti, hogy az angol csapat London után ismét a negyeddöntőben búcsúzott.
Toone kezdetben a tartalékok névsorában szerepelt és a Chile ellen vívott csoportmérkőzésen egy percnyi játékidő jutott neki, Kanada ellen a kispadon is leülhetett, de ezt követően már a tornán nem szerepelt.
Eközben Ella Toone csapattársa, Jackie Groenen a holland válogatott játékosaként valamennyi mérkőzésen kezdőként léphetett pályára, kulcsszerepet vállalva a negyeddöntőig vezető úton, ahol az USA csapatával találkoztak.
Kísértetiesen hasonló volt a forgatókönyv ezen a mérkőzésen is. A hollandok szerezték meg a vezetést, a végén viszont az Egyesült Államok csapata örülhetett. A második játékrészben az Arsenal női csapatának üdvöskéje, a holland Vivianne Miedema egyenlíteni tudott, majd, akárcsak a korábbi manchesteri érdekeltségű mérkőzésen, itt is kimaradt egy büntető a meccs hajrájában.
A hosszabbításban egyik csapat sem tudta bevenni az ellenfél kapuját, az USA büntetőpárbajban pedig 4-2-es összesítéssel jutott tovább az elődöntőbe, ahol a kanadai válogatottal kell megmérkőzniük, akik szintén büntetőkkel harcolták ki a továbbjutást Brazília ellen.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Bournemouth
Premier League 17. fordulóOld Trafford
2024-12-22 15:00
Ligakupa negyeddöntő
Tottenham Hotspur Stadium
2024-12-19 21:00
2024-12-15 17:30
2024-12-12 18:45
2024-12-07 18:30
2024-12-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 15 | 31 | 13 | +18 | 36 |
2 | Chelsea | 16 | 37 | 19 | +18 | 34 |
3 | Arsenal | 16 | 29 | 15 | +14 | 30 |
4 | Nottingham Forest | 16 | 21 | 19 | +2 | 28 |
5 | Manchester City | 16 | 28 | 23 | +5 | 27 |
6 | Bournemouth | 16 | 24 | 21 | +3 | 25 |
7 | Aston Villa | 16 | 24 | 25 | -1 | 25 |
8 | Fulham | 16 | 24 | 22 | +2 | 24 |
9 | Brighton & Hove Albion | 16 | 26 | 25 | +1 | 24 |
10 | Tottenham | 16 | 36 | 19 | +17 | 23 |
11 | Brentford | 16 | 32 | 30 | +2 | 23 |
12 | Newcastle | 16 | 23 | 21 | +2 | 23 |
13 | Manchester United | 16 | 21 | 19 | +2 | 22 |
14 | West Ham | 16 | 21 | 29 | -8 | 19 |
15 | Crystal Palace | 16 | 17 | 21 | -4 | 16 |
16 | Everton | 15 | 14 | 21 | -7 | 15 |
17 | Leicester City | 16 | 21 | 34 | -13 | 14 |
18 | Ipswich Town | 16 | 16 | 28 | -12 | 12 |
19 | Wolves | 16 | 24 | 40 | -16 | 9 |
20 | Southampton | 16 | 11 | 36 | -25 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Bournemouth
Premier League, 17. forduló