Taktikai mágnestábla: Crystal Palace 0-0 Manchester United

Zsinórban harmadik 0-0-s döntetlenjét érte el a Manchester United, ráadásul egy hét leforgása alatt. Nézzük meg közösen milyen okok miatt fordulhatott ez elő? Próbáljuk meg közösen megtalálni a válaszokat!


Egyértelműen a hullámvasút aljára került a Solskjaer-gépezet. Hét napon belül harmadik 0-0-s döntetlenjét sikerült összelapátolni a csapatnak. Ha csak 90 perccel számolunk, akkor ez összesen 270 perc góltalanságot jelent. Az utolsó gól a Newcastle ellen 3-1-re megnyert bajnoki mérkőzésen esett a 75. percben, így egészen pontosan, a hosszabbításokat nem számolva, 285 perces góltalanságot láthatunk. A következő kettő ellenfél a City és a Milan, vajon tovább hízik a gólínség?

 

A probléma a tegnapi napon mutatta meg igazán, hogy sokkal nagyobb annál, mint azt elsőre gondolhattuk. A Sociedad elleni EL visszavágót meg lehetett ugyanis magyarázni, miután az első mérkőzés 0-4 lett. A Chelsea elleni idegenbeli bajnokit meg lehetett magyarázni az idei TOP 6 elleni formával, plusz most idegenben jó volt az X is. Azonban egy sérülésekkel tizedelt Crystal Palace elleni 0-0-t már nehéz. Főleg, hogy az ellenfél csapatának átlagos életkora 30 év felett volt.

 

Felállások:

4-4-2 vs 4-2-3-1

 

 

A gyakorlatban is nézzük meg, hogy a felállások mennyire rajzolódtak ki. Egyértelműen látszik a Crystal Palace 4-4-2-es felállása. A 4-es és 22-es játékos mélyen a védelmi vonal előtt helyezkedett el. A Unitednél nem meglepő módon ismét Shaw volt az aktívabb, ami a támadásokat illeti.

 

 

Vajon mennyire lehetett (volna) felkészülni ebből a Crystal Palace-ból? Elismerem, nem könnyű ellenük játszani, mert elképesztően kellemetlen stílusuk van. Azonban nem tudok elmenni a tény mellett, hogy közel 2000 percet játszottak már le ebben a felállásban. Ergo, nem arról volt szó, hogy a sok sérültjük miatt valami újjal találkozott a Manchester United. Nem tudom ki emlékszik még rá, de az idei első bajnoki mérkőzését a United pont a Palace ellen játszotta az Old Traffordon, akkor 1-3-ra nyertek a londoniak.

 

 

A két edző egyébként a tegnapi napon játszott először döntetlent egymással. Nem lehet azt mondani, hogy Hodgson ne lenne Solskjaer mumusa. Az eddigi öt találkozásukból csupán kétszer ünnepelhetett a norvég menedzser. Felállt védelem ellen nem megy?

 

 

Térjünk rá a mérkőzésre! Tényleg csak az összehasonlítás miatt, megnéztem a tegnapi Manchester United elleni mérkőzésének egy nagyon érdekes statisztikáját a Palace-nak. Nem rég pedig 4-0-ra kaptak ki a City vendégeként, és a két mérkőzést össze is hasonlítottam. Látható, hogy a United 9 %-al többet engedélyezett a saját védekező harmadában a Palace-nak, mint a City. A százalékos eloszlás itt azt mutatja, hogy a labda melyik harmadban mennyit volt a két mérkőzés során. Érdekesség a Palace City és az MU elleni mérkőzésének összehasonlításában, hogy a City ellen a pálya közepén volt a legtöbbet a labda, míg a United esetén ez Shaw balhátvéd pozíciójára tehető.

 

Ez pedig meg is mutatja a United egyik legnagyobb gondját. Középen gyakorlatilag nem tud támadást szervezni. Állandóan kiszorul a vonal mellé, mert gyakorlatilag Shaw balhátvédként is sokkal jobb előre fele, mint pl. Fred tegnap. A United egyik problémája, hogy nincs igazán egy védekező középpályása, aki mellé elég lenne maximum egy box-to-box vagy egy sem. Így marad általában a csapatban egy irányító (Fernandes), aki képes a csapatban kreativitást vinni a pályára. Gyakorlatilag ez McTominay és Fred párosából hiányzik. Mondom ezt úgy, hogy tegnap Matic némiképp erre a problémára megoldást kellett volna, hogy jelentsen, de ő rajta sajnos már az idő múlása meglátszik, plusz annyira játékban sincs idén. Ezért kell a Unitednek a lyukas jobb szélső poszt mellett egy Ndidi típusú nagyon komoly védekező középpályás is a nyáron.

 

 

Térjünk rá a gyakorlatra. Bemutatnám nektek azt a védekezési módot, amivel sikerült a Palace-nak megfognia a Manchester Unitedet. Váltakozva használták a 4-4-2-s és 4-2-3-1-s felállást labda nélkül. A 4-4-2 volt a dominánsabb, de most az illusztráció miatt hoztam 1-1 példát mind a kettőről.

 

Véleményem szerint a két elhullajtott pontot a United a pálya közepén vesztette el. Az, hogy a csatárok gólínségben vannak, az már egy okozat. Mert amikor mérkőzések alatt variálod a csatáraidat és egyik sem tud gólt szerezni, akkor ott már az okot máshol kell keresni. Ahogy pár sorral feljebb már említettem, a mostani United legnagyobb baja, hogy kevés a középpályája. A lenti képen is láthatjuk, hogy Fred, Matic kimozgásainak köszönhetően egyedül van a környezetében 5 ellenféllel. Ezért szorult ki a United szinte egész mérkőzésen a vonal mellé, Shaw irányába.

 

 

Nézzünk is meg pár jelenetet "United támadásépítés" címkével. Hátulról hozza ki a vendég csapat a labdát, Maguire ugyan eljuttatja a labdát Fredig, de neki esélye nincs az ellenfél kapuja felé megfordulni. Egy passz-vissza passzra volt jó egyedül. Sajnos benne pedig nincs meg az a plusz, hogy felismerje, ilyen helyzetből a legjobb lenne nem oda visszatenni a labdát, ahonnan jött, hanem oldalt váltani. Nem meglepő módon Shaw oldalára kerül ki a labda, ő persze már előre felé kreatívabb, el is juttatja a visszalépő Cavanihoz. Azonban ő is egy létszámhátrányos 1v4-es négyzetben találja magát, onnan gyorsan ki is menekül. Ez a négyzet szépen kirajzolódik a mozgókép alján. Fred és Cavani teljesen háttal végig az ellenfél kapujának, úgy, hogy esélye igazán megfordulni egyik játékosnak sem volt.

 

 

Matic eladott labdája iskolapélda a kiszámíthatóságra. Igazából elő lehetne itt venni Maticot, hogy ilyen rutinnal miért adta el, de itt a rendszer csapdájába került. Eleve full feleslegesen lépett ki a középpályáról, mert ezt az oldalirányú passzt bármelyik belső védő kockázat nélkül megtehette volna. Fred egyedüli passzopció volt neki előre felé. Azonban a 14. percben már sokadjára keresett Shaw még videózás nélkül is feltűnt volna bárkinek. Szerencse, hogy az eladott labda nem bosszulta meg magát.

 

 

Most pedig szeretném nektek összefoglalni mire is gondoltam. A középen való támadásépítés teljes tanácstalansága benne van a következő 45 másodpercben. A labda jár a kettő belső védő között. Bailly azzal szembesül, hogy egyedül Fred nyújt neki passz opciót. Oda is adja neki a labdát, aki kivételesen ráfordul mielőtt visszapasszolná Maguire-nek. Riadtan látja, hogy közel s távol senki nem is lép az irányába. Matic kihúzódott szélre, neki pedig növekvő nyomás alatt kellene két passzsávot átpasszolni. Még ha lenne ott célpont, ez akkor sem az ő műfaja lenne. Egyszerűen nem ez az erőssége, a rendszer pedig csak felnagyítja a hiányosságát, nem eltünteti.

 

 

Folytassuk a támadásépítést. Bailly kapja a labdát Maguire-től, megpróbál a bal oldalon játszótársat találni magának. Ennek hiányában visszadobja Maguire-nek, hátha ő okosabb lesz a labdával. A visszalépő Matic jelentkezik, hogy majd ő megpróbálja, csak passzold ide. Látszólag neki is rohan a falnak, ami ennyi idő alatt, amíg a bal oldalról a jobb oldalig átjutott a labda, simán le tudta tolódni Matic próbálkozását. Matic vissza Maguire-nek, aki felívelte a labdát, mondván, ha földön nem megy, majd megy levegőben.

 

Konklúzió: a United megpróbálta jobb oldalt, középen, és bal oldalt, azonban a területek a lassú, komótos, ötlettelen, séma nélküli labdajáratás miatt le voltak előttük zárva. A passzív labdabirtoklás tipikus esete. Látszólag te irányítasz, egyébként meg az ellenfél akarata érvényesül.

 

 

Azt gondolom, hogy ez az egyetlen egy támadásépítés összefoglalja, hogy mi volt a probléma tegnap a Manchester Uniteddel. Elöl kevés mozgás, eleve elszigetelt játékosok figyelhetőek meg. Lehetősége persze így is akadt a Manchester Unitednek a gólszerzésre. Az örömködés előtt tudok még mutatni egy szomorú adatot a mérkőzésről. A matematika tudományos oldaláról tekintve ugyanis hiába volt 63%-ban a labda a vendég csapatnál, a hazai csapat valamelyest közelebb állt a mérkőzés megnyeréséhez. Viszont a kialakított helyzeteket tekintve a United nem érdemelt többet egyetlen egy pontnál.

 

 

Lehetőségek

 

Nem biztos, hogy sok lehetőség ugrik be így elsőre a Manchester United szurkolónak, ha erre a mérkőzésre gondol. Az első félidőben Matic megpattanó lövése jelentett némi reménysugarat arra, hogy korán vezetést szerezzen Ole Gunnar Solskjaer együttese. Itt kiemelném, hogy Shaw bátor fellépése a szélen igenis hátrébb kényszerítette a Palace védekező vonalát, így maradt hely Maticnak lövésre.

 

 

A következő jelenetsort azért választottam, hogy megmutassam mennyivel gyorsabban kellett volna a mérkőzésen a súlypont áthelyezéseket levezényelni. Fernandes azon ritka alkalmak egyikét használta ki, amikor kissé légüres térben kapott labdát. Egyből ki is tudta emelni, előrefelé az üres oldalra. Greenwoodra nem sikerült kiérni, így érkezhetett a beadás. Ami sok veszélyt ugyan nem jelentett, de legalább a második védelmi vonal mögé került a United. Ezen a mérkőzésen ha támadó játékról beszélünk, akkor ennek is kell örülni.

 

 

A beadásokban pedig lett volna potenciál. Ezt a második félidőben Shaw és majdnem James mutatta be. Persze senki nem azt várná az MU-tól, hogy ismét a Moyes katapultot vegye elő, mint amikor a Fulham ellen világrekordot döntött. 81 beadásig jutott akkor a Manchester United. Ha picit belegondolunk, akkor minden percre jutott egy beadás. Arról nincs adatom, hogy azon a mérkőzésen hány percet volt játékban a labda, pedig érdekes lenne úgy is megnézni. 81 percnél kevesebbet, abban szinte biztos vagyok.

 

 

Shaw és James majdnem fejese. Egyébként ezen a mérkőzésen 25 beadást regisztráltak, ami 9 alkalommal talált embert is.

 

 

Igazságtalanok lennénk, ha azt mondanánk, csak a Unitednak voltak lehetőségei. Előfordult ilyen a túloldalon is. Egyszerűen ugyanazok a problémák jönnek szembe velem újra és újra. Nem tud a Manchester United védelme mit tenni a második hullámba visszatett labdákkal. Ezen a mérkőzésen három alkalommal előzték meg a védőket ilyen szituáció után. Mindegyik hordozott magában nem csekély veszélyt. Ezúttal megúszta a vendég csapat, köszönhetően a túloldalon meglévő játékos minőségnek is.

 

1. Rögtön a mérkőzés elején járunk, amit hagyományosan "jól" kezd a United. A Palace leviszi szinte az alapvonalig a labdát, onnan pedig a tizenegyespont környékére érkezik a beadás. A United védők nagyjából az ötösön helyezkednek el, így csak Bentekén múlt, hogy nem talált kaput a lövése.

 

 

2. Szintén Benteke. Szöglet utáni kavarodás után a túloldalon összeszedi a labdát a Palace, majd szintén egy visszafelé szálló beadást sikerül megszámlálhatatlan mennyiségű MU játékos közül a kapu irányába ollózni. Egyébként Benteke előtt kettő játékos is annyira rossz ütemben ugrik fel szinkronba fejelni, hogy ez már ezen a szinten hihetetlen számba megy.

 

 

3. A második félidő közepén egy kontratámadás végén járunk. A szélről a második hullámba visszatett labdára ismét Benteke kanyarodik rá. Fájóan könnyen válik le az addig sem túl szoros őrizetet adó Bailly-ról. Ismét csak a játékos minőségen múlt, hogy nem találta el jól a labdát. Kétségem nincs afelől, hogy hétvégén egy Sterling vagy Gundogan ugyanilyen labdát a kapuba zúdít.

 

 

A fent említett három Palace lehetőségből is látszik, hogy már bizony kivideózták ezt az ellenfelek, mert tudatosan támadták így a United védelmét a beadások.

 

4. Ezúttal a középső védő és szélső védő közötti területen tudott szélen a védelem mögé kerülni a hazai csapat. Van Aanholt kap egy tökéletes labdát és az ő nevéhez fűződik a mérkőzés legnagyobb helyzete. Henderson ugyanis óriási védéssel mutatja meg De Geanak Spanyolország irányába az utat. Ha vannak kételkedők Henderson képességeivel kapcsolatban, akkor most nekik talán valamit bizonyított. 90. percben nagyon fontos védést mutatott be, remekül mozdult ki a kapuból ezzel leszűkítve a támadó előtt a teret.

 

 

Összefoglalva a látottakat

 

Számomra egyértelmű, hogy most már nem elég csak egyszeri problémákról beszélni a Manchester United kapcsán. Bátran ki kell mondani, hullámvölgybe került a csapat. Amivel nincs semmi gond, minden csapatnak van a szezon közben legalább egy hullámvölgye, ezt el kell nekünk mint szurkolóknak is fogadni. A gond inkább az, hogy talán a lehető legrosszabbkor jön ez. Ugyanis nagyon fontos 14 nap vár a Unitedre a szezon szempontjából. A bajnoki címet szerintem ezen a mérkőzésen eltemethette Solskjaer, így marad egyértelmű prioritásként a TOP 4. Kupát nyerni az FA-kupában és az Európa-ligában maradt esélye a csapatnak. A Palace elleni döntetlen egyetlen pozitívuma számomra, hogy a Leicester sem tudott nyerni a Burnley otthonában. A mai napon pedig a Liverpool és a Chelsea egymástól rabolhatnak pontokat. Egy biztos, a bajnokság sem lefutott még, óriási küzdelem lesz a TOP 4-be kerülésért.

 

Az első tíz jelenleg így áll a bajnokságban. Fél szemmel én még az Arsenalt is nézem, mint lehetséges kihívót a TOP 4-be kerülésért, mert annyira furcsa szezont látunk, hogy itt tényleg bármi előfordulhat. A tabellából kiderül, hogy a United a legutolsó öt mérkőzéséből négyen döntetlent ért el. Vasárnap következik a Manchester City elleni rangadó, amire egyébként külön egy zömében taktikai felvezetővel készülök számotokra. Ti mit gondoltok, ha Ole Gunnar Solskjaer helyében lennétek most, mi lenne számotokra a szezon végéhez közeledve a prioritás? Kommentszekcióban várom a véleményeket!

 

 

 

Források:

https://football.instatscout.com/matches/1725078

https://www.sofascore.com/football/2021-03-03

https://www.eredmenyek.com/foci/anglia/premier-league/tabella/

https://understat.com/match/14717

https://www.whoscored.com/Matches/1485433/MatchReport/England-Premier-League-2020-2021-Crystal-Palace-Manchester-United


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!