A szurkolók üzenete Brunonak

Fernandes elmondása szerint minden gólját igyekszik úgy ünnepelni a Manchester Unitedben, mintha a szurkolók is jelen lennének a stadionban.


A portugál játékmester, aki tavaly érkezett az Old Traffordra, híres a csodálatos góljairól és gólpasszairól. A szurkolók azt is észrevették, hogy minden egyes gól mennyit jelent számára. Egy Stewart Gardnerrel folytatott beszélgetés során Bruno elárulta azt is, hogy mit mondtak neki a klub szurkolói, mikor elkezdődtek a zárt kapus mérkőzések a pandémia miatt.

 

"Mikor gólt szerzel, meg akarod ünnepelni. Vannak játékosok, akik miután gólt szereztek nem nagyon akarnak ünnepelni, mert nincs kivel, de nekünk akkor is meg kell teremtenünk azt a boldog légkört az ünnepléssel, mintha ott lennének velünk a szurkolók is. Az egyik dolog, amit a rajongók elmondtak nekem, hogy amikor zárt kapuk mögött játszunk, akkor is ünnepeljünk úgy, mintha ott lennének velünk. Próbálom ezt mindig szem előtt tartani, még ha olykor nehéz is és bár ők otthon vannak, mégis együtt örülünk, együtt vagyunk."

 

Fernandes mindössze 4 találkozót játszhatott közönség előtt az elmúlt hihetetlenre sikerült egy évben. Arra a kérdésre, hogy csalódott-e így, hogy más a hangulat a stadionokban, a következőt felelte:

 

"Egy kicsit igen. Azért is jöttem a Manchester Unitedbe, hogy a Premier League-ben játszhassak és átélhessem annak hangulatát minden egyes meccsnapon, de ez most nem teljesen van úgy, ahogy korábban. Érzem a szurkolók támogatását a közösségi médiában és akkor is, amikor mondjuk elmegyek vásárolni és mondanak néhány kedves szót távolabbról, mert nem lehetünk egymáshoz közel. Nagyon jó, hogy megvan most is a támogatás, de a legjobb az lenne, ha már újra a lelátón lehetnének."

 

 

Közeledik a vasárnapi, West Brom elleni találkozó és, ha a csapat továbbra is nyomást akar gyakorolni a listavezető Manchester City csapatára, akkor nyerniük kell, mivel már csak 15 találkozó van hátra a bajnokságból. Fernandes úgy gondolja, hogy nem tehetnek mást, minthogy nyernek.

 

"Ha valami különlegeset akarsz elérni a bajnokságban, akkor nincs más választásod, mint hogy játszod a saját játékodat és nyersz. Így a végén, amikor összeadják a megszerzett pontokat megnyerheted a bajnokságot is" - mondta Bruno. "A mérkőzésekben mindig benne van, hogy megnyerjük azokat, de olykor előfordul, hogy pontokat veszítünk, vagy éppen más veszít pontokat. Bárhogy is van, midig menni kell előre. Pontokat kell szerezni és, ha az előtted lévők pontokat veszítenek, akkor előbbre tudsz lépni."

 

"Számomra a legfontosabb, hogy a lehető legjobb formámat nyújtsam a csapatban, hogy a lehető legjobb Manchester United legyünk. Ehhez sokszor magunkba kell nézni és fejlődni."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!