Fernandes hosszú távra tervez a Uniteddel

A Manchester United középpályása, Bruno Fernandes addig nem nyugszik, amíg trófeákhoz nem segítette a klubot.


Instagram bejegyzésében emlékezett meg a portugál maestro arról, hogy 1 évvel ezelőtt csatlakozott a Vörös Ördögökhöz, valamint a posztban azt írta, hogy tervei szerint ez csak az első év volt a még előtte álló számos év közül.

 

Megérkezése óta az Old Traffordra Bruno óriási hatással van a csapatra - 53 mérkőzésen 28 gólt szerzett - de csalódottnak érzi magát, hogy az Arsenal ellen csak egy 0-0-s döntetlent sikerült elérni a bajnokságban a jubileumi találkozón.

 

 

"Határozottan nem ez az az eredmény, amit az első évem lezárása mellé szerettem volna elérni, de tovább fogunk dolgozni és fejlődünk" - mondta.

 

"Hatalmas megtiszteltetés a mellkasom felett a United címerével focizni. A klub történelme a győzelemre, rengeteg győzelemre épül. Azért jöttem ide, hogy segítsek folytatni ezt az örökséget és addig nem nyugszom, ameddig ez nem sikerül."

 

"Szeretnék köszönetet mondani minden szurkolónak a kiemelkedő támogatásáért. Remélem, hogy ez csupán az első év volt a még előttünk álló számos év közül."

 

"Glory, glory Man United!"


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!