Rio: Nem érdekel Pogba, Grealish az én emberem

A United legendája odavan az angol játéka iránt.


Paul Pogba jövőjét jó ideje bizonytalanság övezi a klubnál.

 

A legújabb pletykák december elején röppentek fel a francia távozása kapcsán, mikor a United botladozott a Premier League-ben, illetve kiesett a Bajnokok Ligájából.

 

Az azóta eltelt időben a Vörös Ördögök 6 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre az angol első osztályban, és egy találkozóval kevesebbet játszva pontegyenlőségben állnak a listavezető Liverpoollal.

 

Úgy fest mostanában, Pogba visszajátszotta magát Ole Gunnar Solskjaer kezdőjébe, azonban Rio Ferdinand elmondása szerint őt hidegen hagyná, ha távozna nyáron a középpályás, mivel honfitársát, Jack Grealish-t látná szívesen az Old Traffordon.

 

"Nem érdekel, hogy Pogba megy vagy marad, Grealish az én emberem" – kezdte Rio. "Tizenéves kora óta ismerem. Egyszer bejöttek az édesapjával az éttermembe, meccsjegyeket adtam nekik."

 

Jacknek volt már néhány zűrös ügye a pályán kívül is, viszont az edzéseken keményen dolgozik, ezt teljesítménye is igazolja.

 

"Ő egy remek srác, nagyszerű családi háttérrel" – mondta Rio. "Imádja a futballt. Amit a fiatalok nem látnak a munkájából, az a sikerre való éhséggel párosuló szorgalom – a részletekre való odafigyelés, valamint az edzésmunkája. Változtatott a felkészülésében, és áttekintette, miben kellene javulnia."

 

 

"Úgy hallottam sokaktól, hogy hatalmas lelkesedéssel végzi azt, amibe belevág, ezért is tarthat most ott, ahol. Szorgalmának eredménye hétről hétre látható."

 

"Ő azon játékosok egyike, akik képesek megújulni. Jól teljesítettem ebben a szezonban, új szerződést kötöttem a gyerekkori együttesemmel, ismét mindent beleadva vágok neki a következő kiírásnak – ez járhatott Jack fejében."

 

"Ha top csapat menedzsere lennék Angliában, akkor mindent megtennék, hogy elhozzam a Villától."

 

Ferdinand úgy érzi, a középpályás stílusa nagyon ijesztő a bekkek számára, és Ronaldinho, valamint Lionel Messi játékához hasonlítja az övét.

 

"A védők a gyors támadók mellett azoktól óvakodnak igazán, akik képesek egy az egyben megverni őket" – tette hozzá a korábbi középhátvéd.

 

"Pablo Aimar és Ariel Ortega is olyan futballisták voltak, akik hasonlóan meg tudták forgatni a védőket – ahogy Ronaldinho és Messi is" – tette hozzá a United legendája. "Azt nem mondom, hogy az ő szintjükön tart jelenleg, de olyan játékos, aki megmeri csinálni a cselt, ha szükséges. Fantasztikus labdarúgó."

 

"Amikor 100 millió fontos vagy bármely más összegről beszélünk, nem arról van szó, hogy mennyire ígéretes valaki, hanem arról, hogy ezek a magas számok az általa nyújtott teljesítményt tükrözik. Az ő esetében is ez áll fenn."


Goal.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!