Fletcher csatlakozik az edzői stábhoz

A Manchester United örömmel jelenti be, hogy az egykori skót játékos személyével bővül Solskjaer brigádja.


Darren az akadémiai éveket beleszámítva 20 évet játszott a Vörös Ördögök színeiben, 2003 és 2015 között pedig 340 alkalommal lépett pályára az első csapatban.

 

Október óta az U-16-osoknál tevékenykedett, most már azonban Ole stábjában fog dolgozni a felnőtteknél.

 

Játékosként szinte mindent megnyert a Uniteddel, hazája válogatottjában pedig 80 fellépésig jutott.

 

 

"Darrennek a vérében van a United, pontosan tudja, mi kell ahhoz, hogy sikeres legyen a klub" – mondta a norvég menedzser a kinevezés kapcsán.

 

"Edzői karrierje elején jár még, de a pályán és azon kívül szerzett tapasztalatai a győztes mentalitásával, az elkötelezettségével és a kitartó szorgalmával párosulva jó szolgálatot fog tenni számunkra."

 

"Boldog vagyok, hogy visszatérhetek az első kerethez" – mondta Fletcher.

 

"Nagyon izgalmas, hogy csatlakozhatok ehhez a fiatal gárdához. Alig várom, hogy megtegyem a következő lépést az edzői pályafutásomban, és Oléval, valamint segítőivel együtt dolgozhassak."

 

A korábbi középpályás mellett Robin Sadler fizioterapeuta is bekapcsolódik a munkába, aki vezetőként fogja ellátni a rehabilitációs feladatokat a Unitednél. A Derby County együttesétől érkezett, de korábban hosszú ideig a City alkalmazásában is állt.


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!