Beharangozó: Everton - Manchester United

Karácsony előtt még egy utolsó megmérettetés vár a Vörös Ördögökre az Everton ellen.


A változatosság kedvéért azonban most nem bajnoki találkozó, hanem Ligakupa mérkőzés következik szerda este. A két csapat nem is olyan régen, november 7-én találkozott egymással bajnokin ugyanebben a felállásban, az Everton fogadta a Vörös Ördögöket. A forgatókönyv is a szokásos volt, előny a fogadónál, végül a United tudott nyerni 3-1-re. Solskjaer csapatának idegenbeli teljesítménye a bajnokságban rendkívül impozáns, az Everton pedig valószínűleg törleszteni szeretne, így remek találkozó megtekintése mellett díszíthetik a fát azon szurkolók, akiknél ez már 23-án este megtörténik.

 

A Stolverkosok magukra találtak és legutóbbi 4 mérkőzésükön veretlenek maradtak (3 győzelem, 1 döntetlen), de tény, hogy ezek bajnoki meccsek voltak. A Ligakupában már 3 találkozót is játszottak a liverpooli kékek, mindhárom mérkőzést simán nyerték és mindegyik találkozón legalább 3 gólt szereztek. Először a Salfordot ütötték ki 3-0-ra szeptemberben, majd egy hét múlva a Fleetwood csapatát verték meg 2-5-re. Legutóbbi kupameccsükön pedig a West Ham volt a szenvedő fél, akik egy 4-1-es veréssel távoztak az Everton otthonából.

 

A Vörös Ördögök is túl vannak már két fordulón a Ligakupában és nekik sincs okuk szégyenkezni. A Luton és a Brighton csapatát is egyaránt 0-3-ra tudták megverni idegenben 2020 szeptemberében.

 

 

Akik hiányozhatnak:

 

Everton: Allan (combsérülés), Delph (combsérülés), Digne (bokasérülés), Gbamin (Achilles-ín sérülés)

 

United: Jones (térdsérülés), Rojo (vádlisérülés), McTominay, Wan-Bissaka

 

 

Érdekességek:

 

A Ligakupában a két csapat legutóbb 1993 novemberében találkozott egymással. A mérkőzést a United nyerte Giggs és Hughes találataival 2-0-ra a Goodison Parkban.

 

A United legutóbb 2007-ben tudott zsinórban 3 idegenbeli meccset megnyerni az Everton ellen. Ezt megelőzően a Vörös Ördögök csak egy szezonban tudták kétszer is legyőzni a Stolverkosokat vendégként. Ez 1993/94-ben volt, egy bajnokin és egy Ligakupa találkozón.

 

Az Everton az 1986/87, majd az 1987/88-as szezont követően először tudott a Ligakupa negyeddöntőjébe jutni zsinórban két egymást követő évben. Az előző szezonban a Stolverkosok a kupa ugyanezen szakaszában 2-2-es döntetlent játszottak a Leicester csapatával, majd büntetők után kiestek.

 

A United célja, hogy egymást követő két szezonban is bejusson az elődöntőbe. Ez legutóbb 2008/09 és 2009/10-ben sikerült nekik. Előző évben a Colchestert győzte le a norvég menedzser csapata 3-0-ra a negyeddöntőben.

 

Az idei Ligakupa sorozatban az Everton a legeredményesebb csapat 12 góllal. Csak 6 korábbi szezonban tudtak a kupában több gólt szerezni, legutóbb 2015/16-ban, amikor 13 találatig jutottak.

 

A 2017/18-as szezon kezdete óta csak az Everton támadója, Dominic Calvert-Lewin tudott több gólt szerezni (10) a Ligakupában, mint a United csatára, Marcus Rashford (7).

 

Ole Gunnar Solskjaer eddig 6 idegenbeli Ligakupa találkozón ült menedzserként a kispadon és mind a 6-ot megnyerte az általa irányított csapat. Kétszer a Cardiff Cityvel, négyszer pedig a Vörös Ördögökkel. A Uniteddel a 4 idegenbeli Ligakupa győzelemből fontos kiemelni, hogy 3 PL résztvevő csapat ellen volt (Chelsea, Manchester City és Brighton).

 

 

Egymás elleni statisztika:

 

Örökmérleg: 202 mérkőzés - 89 United győzelem, 46 döntetlen, 67 Everton siker - gólarány 299/280 a United javára

 

Ligakupa: 3 mérkőzés - 1 United győzelem, 0 döntetlen, 2 Everton siker - gólarány 3/5 az Everton javára

 

 

A csapatok teljesítménye a szezonban lejátszott Ligakupa mérkőzéseken:

 

Everton: GY, GY, GY

 

United: GY, GY

 

 

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni találkozójának eredménye minden sorozatot figyelembe véve:

 

Everton - United 1-3 (2020.11.07.) - bajnoki

 

Everton - United 1-1 (2020.03.01.) - bajnoki

 

United - Everton 1-1 (2019.12.15.) - bajnoki

 

Everton - United 4-0 (2019.04.21.) - bajnoki

 

United - Everton 2-1 (2018.10.28.) - bajnoki

 

 

A csapatok legjobb góllövői a Ligakupában:

 

Everton: Keane 3 gól, Richarlison 3 gól, Calvert-Lewin 3 gól

 

United: Mata 2 gól, Rashford - Greenwood - McTominay - Pogba 1 gól

 

 

Ligakupa, negyeddöntő

Everton - Manchester United

Goodison Park, 2020.12.23. 21:00

 

A találkozó játékvezetője: Andrew Madley

 

 

Lehetséges kezdőcsapatok:

 

Everton: Olsen - Godfrey - Keane - Holgate - Coleman - Doucouré - Davies - Richarlison - Sigurdsson - Iwobi - Calvert-Lewin

 

United: Henderson - Telles - Maguire - Bailly - Tuanzebe - Pogba - Fred - Lingard - Fernandes - Mata - Greenwood

 

 

ManUtdFanatics.hu tipp: 1-3

 

A találkozót a Digi Sport 2 élőben közvetíti.


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!