Taktikai Mágnestábla: RB Leipzig 3-2 Manchester United

Kedves Olvasó! Eljött a kegyetlen valóság másnapja. Azt gondolom, hogy ideje abbahagyni a siránkozást, poroljuk le a mágnestáblát! Nézzük meg együtt, mi csúszhatott félre a létfontosságú mérkőzésen! Micsoda hullámvasút volt ez is, akár az Ole korszak...


Gyere!! Olvasd el, hidd el megérdemled. Sok sok kép teszi könnyen emészthetővé a gondolataimat. Csinálj egy kávét, nyisd fel a laptopot és értsük meg közösen, vagyis próbáljuk meg megérteni, hol ment el a mérkőzés! Ha pedig tetszett, akkor nyomj egy like-ot vagy írj egy szép kommentet! Ha nem értesz velem egyet, akkor nyugodtan csináld az ellenkezőjét! Ha pedig meg is osztod barátokkal, kollégákkal, csoportokkal, egy szóval másokkal, azt akkor nagyon meg is köszönöm! Kezdjük hát!

 

Tudtad-e? Amikor a Manchester United utoljára Bajnokok Ligáját nyert (2008), akkor az RB Lipcse (2009-ben alapították) még nem is létezett.

 

Essünk túl a szokásos témákon. Igen, az isztambuli 3 pont nagyon hiányzott a végén. Ha jól megnézzük, akkor azzal együtt még kettő találkozót vesztett el a United. Szóval mind a három csoport ellenfele felülmúlta egyszer. Közhely ugyan, de a Bajnokok Ligájában, főleg egy ilyen csoportban nem fér bele a hullámvasút, mert annak ez a végeredménye. Középszer. Persze a bajnokságban elfér, mert ott sok mérkőzés van bizonyítani, javítani, de itt csupán hat. Ole mellett szóljon, hogy kettő nagyon jó csapat került a csoportunkba. Pech...

 

Felállások: 3-4-3 v 3-5-2

 

Kettő 3 vagy 5 védős rendszer találkozott egymással a pályán. Mégis mennyire más tartalmat álmodtak meg a szakmai stábok egymás ellen. Ole nem rakta fel ismét a gyémánt középpályát a Lipcse ellen. Azonban Nagelsmann egy sajátos gyémánttal köszönte meg a leckét az Old Traffordon.

 

 

A gyakorlatban már a mérkőzés elején megcsodálhattuk, ahogy a két United csatár ismét három belsővédőt kerget, labdaszerzés vagy letámadás címszóval. Brunot azért nem sorolom ide, mert ő épp Kamplt zárja ki a pálya közepén. Szóval ez játék a számokkal, 2v3 vagy 3v4.

 

 

Nagelsmann elrejtett egy csapdát Ole Gunnar Solskjaernak a középpályán. Erre sajnos későn jött már rá a szakmai stáb. Ahhoz, hogy megértsük, kanyarodjunk vissza az első mérkőzésre, amit a United nyert meg 5-0-ra.

 

A United azon a mérkőzésen a gyémánt középpályás felállást alkalmazta. Ha csak az eredményre nézünk, akkor azt mondhatjuk, hogy sikerrel. Hiszen 5 gólt rúgott a csapat és 0-t kapott.

 

 

Erre a mérkőzésre a United nem rakta fel ismét a gyémántot, pedig Nagelsmann szerintem számított rá, de egy biztos, nem a vakszerencsének köszönhette a középpályás előnyét. Viszont így, hogy a gyémánt elmaradt a vendég oldalon, a Leipzig gyémántja került a középpálya közepén taktikai előnybe.

 

A Lipcse ugyanis teljesen feltolta a két szárnyvédőjét a szélen, Forsberg pedig Olmoval cserélgette a szerepeket. Vagy az egyik volt mindig csatárposzton, vagy egészen egyszerűen hamis kilences pozícióba léptek vissza.

 

 

Ez pedig azt eredményezte, hogy vagy Lindelöfnek vagy Shaw-nak kellett kilépni a védelemből, esetleg a Matic – McTominay kettősnek kellett lereagálni. Azonban ha megnézzük a védelem előtti részt, akkor sehogy sem jött ki vendégoldalról a matek. McTominay és Matic párosa állandóan emberhátrányban játszott. A Lipcse dolga az volt, hogy az üres középpályást játssza meg.

 

Fontos megértenünk itt a mérkőzés elejét, mert ez volt az összeomlás alapja. Mutatok is neked egy példát. Bekarikáztam neked és arra kérlek, hogy nézd McTominay fejét. Azt sem tudja, hogy most Nkunkut nézze vagy a mögötte álló Forsberggel törődjön. Utóbbit lehet észre sem vette, mert mögötte állt.

 

 

Amint látod, a fenti képen Sabitzer teljesen üresen áll a középpálya ellentétes pólusában. Egy dolog volt biztos védekezésben, hogy Bruno Kamplt fogja. AWB természetesen Angelinora jött ki. A United látszólag becsapdázta erre az oldalra az ellenfelét, azonban meglepődsz ha megmutatom, hogy 13 másodperc múlva kinél van a labda?

 

 

Hát persze, hogy Sabitzernél. Ha jobban megnézed a képet 1.42-nél, Olmo lép ezúttal vissza hamis kilencesbe. Középen Maguire pillanatképén is látszik, hogy nem tudja eldönteni, hogy kilépjen, ezzel lyukat hagyva a védelem közepén vagy hagyja ott, így most Matic lesz 1v2-s szituációban. Greenwood próbál neki besegíteni, de alapvetően nem az ő feladata. McTominay úszik és Nkunku teljesen üres ezúttal a másik oldalon. Kampl – Bruno az ami fix.

 

Nem kellett sok, hogy ez a sok emberhátrány megbosszulja magát. Igazából full feleslegesen pakolt fel Ole 5 védőt a pályára, Lindelöfnek és Shawnak ugyanis védekezésben nem volt igazán feladata. Álltak a pályán és próbálták védeni a területet. Igen ám, de előttük helyettük melózott a középpálya.

 

Ebből érkezett a 2. percben a gól! A lassításból remekül látszik minden. Nem fogom AWB-t felmenteni, mert rá mindjárt kitérek! Addig is csemegézzük a Lipcse vezető gólját. Shaw-t és Lidelöföt bekarikáztam, látszólag semmi haszna nincs a csapatnak abból, hogy ők ott állnak. Az egész csapat eltolódik balra. Amikor Sabitzer rávezeti a labdát a United védelemre, Shaw akkor sem segít be Maticnak, inkább hátrál. Túloldalon AWB és Lindelöf egymást, és ha már arra jár, akkor Forsberget is fogja. Angelino persze így teljesen üres marad a túl oldalon. Ebben a gólban megint az a szörnyű, hogy létszámra megvan a vendég csapat és mint felállt falat bontották le őket.

 

 

Persze rá lehet húzni egy játékosra is a problémát. Igen, ebben a gólban jól látod, hogy AWB és talán Lindelöf is benne volt. Azonban a fájó ebben az egészben, hogy már nagyon sokszor elkövette ezt a helyezkedési hibát a védelem jobb oldala. Szóval nem akarom elhinni, hogy a stábban nincs egy ember, aki elmagyarázza nekik, hogyan kellene helyezkedni a keresztlabdáknál.

 

Nyitok is egy AWB (& Lindelöf) összest. Csak az elmúlt pár mérkőzésről.

 

vs. West Ham – oldalháló

 

vs . West Ham - Lindelöf & AWB egy embert fog, legendás összhang. Végeredmény kapufa.

 

 

vs. PSG - AWB mögött ismét két ember. Jön az utolsó esély becsúszás AWB-től. Lindelöf rosszul helyezkedik és Maguire bizonyítja be leginkább, hogy senki nem ért semmit, mert Lindelöf emberére vált, az övé pedig üresen fejel. De a támadás vége ismét kapufa.

 

 

vs. PSG - AWB és Lindelöf ismét remekül helyezkedik. Jön a legendás becsúszás, de DDG bravúrja kell, hogy kimaradjon a helyzet. Meg egy balhátvéd, csak most nem Angelino volt az.

 

 

vs. West Brom - beadás után Lindelöf is vakon van és AWB se tudja, hogy megint van mögötte ember. Ismét DDG bravúrja kell, hogy ne legyen gól. Most képzeld el, ha ez nem egy WBA, hanem más minőségű játékos kerül oda. Egyértelmű a végeredmény.

 

 

vs. Arsenal - AWB és Lindelöf legendás párosa ismét nem tud elosztani egy embert. AWB miatt Aubameyang akár grillezhetett volna is mögötte. Gól ugyan ebből sem lett, de a recept ugyan az.

 

 

Na, és az utolsó, ígérem!

 

vs Lipcse első mérkőzés az Old Traffordon - ez most egy szöglet utáni szituáció lesz. AWB-ben Lindelöf annyira nem bízik, hogy ha hiszitek ha nem, sikerül ugyanarra a csatárra felugraniuk. A poén, hogy a csatár kettejük közül elcsúsztatja. A végén pedig Matic mentése kell, hogy ne legyen belőle gól, ezúttal is a hosszú oldalon.

 

 

Elnézést kérek minden Wan-Bissaka (és Lindelöf) fantól, én is nagyon bírom a játékát, de már nekem kinyomja a szemem ez a sok helyezkedésbéli baki, amit Lindelöffel képesek összehozni. Ha azt gondolod, hogy az ellenfelek nem videózzák ezt szét, hát nekem sikerült kb. 1 óra alatt most. Remélem, látjátok ti is azt, hogy ezek olyan dolgok, amire fel lehet készülni. A játékos hibája? IGEN! A stáb hibája? IGEN! Egyszerűen nincs beállítva a két védőnek a helyezkedése. A hétvégén a City erre rá fog játszani? IGEN! Bármibe fogadok bárkivel, hogy elő fog fordulni legalább egy ilyen szituáció!

 

Na, de kanyarodjunk vissza a Lipcse mérkőzéshez. Ott tartottunk, hogy megették az első gól előtt a középpályánkat.

 

Mivel is zárhatnám le végleg az AWB összest?! Azzal, hogy ez egyáltalán nem a véletlen műve volt, hogy vezetett a Lipcse. Nagyon is tudatos. Plusz most nem jött se Matic, se kapufa, se De Gea. Sőt azt kell, mondjam, örüljünk, hogy az elmúlt időszakban az égiek megmentették a csapatot.

 

 

Beszéljünk egy picit arról, milyen volt a United letámadása. Mert hát valljuk be, a gól után azt vártuk, hogy oké nem gond, de most akkor essünk nekik! Szóval kicsit feljebb is merészkedtek a vendégek.

 

Általában a két Lipcse középhátvéd széthúzta a játékot Gulácsi előtt, hogy a két United csatár letámadja őket. Majd Gulácsi egészen egyszerűen a harmadik szabadon levőnek oda pöttyintette a labdát. Bruno pedig próbált besegíteni, de ő neki alapvetően Kampl jutott, amit már korábban is jeleztem.

 

 

Bruno mögött láthatjuk még, hogy Matic és McTominay is talált feladatot. Telles fogja a szárnyvédőt Shaw helyett. Olmo pedig már a gyémánt tetejére vissza is mozgott.

 

Kicsit tovább engedem a képet és most nagyon sajnálom, hogy nem ül velem egy szobában mindenki, hogy együtt elemezzük a mérkőzést. Még mindig az első 5 percben járunk. Forsberg visszalép labdáért, McTominayt láthatjuk, ahogy Mukielet fogja. Matic döntés helyzetben ismét: maradjon Sabitzeren vagy zavarja az iránytó Forsberget? Bruno intelligens játékos, érzékeli, hogy Matic bajban van, így visszacsúszik, besegít neki. Így nem fogjátok kitalálni kihez kerül a labda - Kamplhöz, ahonnan ugye hiányzik Bruno. Shaw persze ismét full feleslegesen, üresen áll, célja nincs. Bruno helyét már Rashford a csatársorból tölti be, de így onnan is hiányozni fog az ember. Nem véletlen, hogy a Lipcse középhátvédeknél köt ki a labda. Kezdhetik elölről a helykeresést.

 

 

Lapozzunk előre a második gólig. Közvetlenül gól előtti szituáció, 12. perc. Shaw végre rájön, vagy valaki a pálya szélén megsúgta neki, lehetséges, hogy Sabitzert neki kellene zavarni. Azonban tőle azért az ellenfél távol van, ha kimegy, üres maradhat a helye. Ha nem megy ki, akkor fennmarad a létszámhátrány.

 

 

Ahogy láthatjuk, keletkezett is egy tátongó lyuk a védelemben. Shaw szinte a csatársorig rohant ki. Ami persze szintén nem jó és fegyelmezetlenség, hiszen még a védekező középpályás sort is túlfutja. Szóval látszólag készülve erre lőtték is ki a helyét Haidara irányába. Shaw persze megborította a dominót, ezt ő is érzi, ezért visszafelé még próbál labdát szerezni. McTominay már ijedtében Lindelöf és Maguire elé került, a labda pedig gyorsan a két szárnyvédő segítségével átkerül egyik oldalról a másikra.

 

 

Nem azzal volt gond, hogy Shaw végre csinált valamit, hanem, hogy ezt pánikból tette. Mivel ez abszolút nem volt a terv része, így arra sem volt felkészítve a többi 10 ember, hogy ilyenkor mi történik. Shaw ugyanis kirohant és nem zárt vissza a helyére. Amelyik Lipcse játékos épp labdához ért, ő gyorsan megkergette labdával. Egy gond van a fociban, hogy a labda a leggyorsabb a pályán. Így természeténél fakadóan Shaw lemaradt. A felső képen látszik, hogy már bejátszotta a Lipcse középre a labdát, de ő még mindig a két védekező középpályás előtt labdát kerget. Mivel a két Lipcse szélső védő rohamozott, hogy lehet az, hogy le kellene az öt védőnek fedni a pályát egész szélességében, mégsem tudja?

 

 

Telles fogta Shaw emberét, akire nem sikerült visszaérni, viszont így Telles embere maradt szabad. Így rúgott a Lipcse két szárnyvédője két gólt, nem egészen 13 perc alatt. A stábnak bármennyire ciki, nem ciki, itt kellett volna belenyúlni a mérkőzésbe. Itt már rá kellett volna jönni, hogy hiányzik egy ember a középpályáról. A Telles – Van de Beek cserét itt már meg lehetett volna húzni, stabilizálva ezzel a középpályát. Mert egyébként megpróbáltuk mi a labdakihozatalt is, mégis csak a Manchester Unitedről beszélünk, de a matek itt is döcögött.

 

 

Sajnos a középpályás emberhátrány itt is kijött. Plusz a labdajáratás egyik oldalról a másikra túl nehézkes volt ahhoz, hogy ne tolódják le. Nem elég jó a tempó ahhoz, hogy még 5 védővel is megjárassa a labdát a csapat. McTominay persze mozgással csinál magának helyet, de amint az ellenfél kapuja felé fordul, mit lát? Lindelöf off, Matic két ember között az halál, Bruno mozog, mint mindig, kár, hogy passzárnyékban van. Még talán AWB, de ő meg sajnos úgyis hátrafelé fogja hozni.

 

No, de eljött a második félidő! Megérkezett Van de Beek a pályára Telles helyett. Ebből én azt látom, hogy tudták mi a probléma, de nem voltak elég tökösek az első félidőben meghúzni ezt a cserét. Szóval előhúzták a varázskalapot, belenéztek és azt látták, hogy 4-2-3-1! Hát nem gyémánt, de legalább stabilizálta a dolgokat!

 

 

Ebben a 4-2-3-1-ben nem sok újdonságot lehetett felfedezni. Egy olyan taktikához nyúlt a stáb és a csapat, amit ismernek a játékosok. Ezzel nincs is gond, hiszen égett a ház, nem ilyen lélektani helyzetben kell a világot megváltani. Bruno és Van de Beek gyakran cseréltek helyet. A letámadásoknál már a 3 Lipcse belső védőre 3 United játékos jutott, így már a csapat eleje is stabilizálva lett. Nem tudta annyira könnyen átjátszani a Lipcse a letámadást. AWB és Shaw a kiemelt labdákra feljebb tudott lépni a két szárnyvédő irányába, McTominay vagy Matic pedig ilyenkor csúsztak be a szélső bekk mögé besegíteni.

 

 

Szóval kedves Olvasó! Lehetne még azon lamentálni, hogy a második félidő már jobb volt. Persze, hogy jobb volt, hiszen az ellenfél is már átadta a területet. Egyértelműen jobb volt. A kérdés az, hogy mennyire normális, hogy a csapat vagy a stáb ad egy ilyen fontos mérkőzésen 45 perc előnyt az ellenfélnek?! A Greenwood elleni szabálytalanságot, amiért tizenegyest fújt be a bíró, azt nem kommentálnám. Sok csapatnak a világon abból a helyzetből nem járt volna. Kaparni kapart a csapat, elismerem, de ami az első negyedórában (vagy az egész első félidőben) történt arra nincs mentség. Az oktatófilm lesz egy-kettő edzőképzésen. Egy biztos, hogy az a hullámvasút, ami az idei évre és talán az egész Ole korszakra jellemző, az most is megfigyelhető volt. Csak ezúttal nem egy Soton vagy West Ham szintű ellenfél jött szembe. Egy jobb minőséget képviselő csapat nem engedte vissza az MU-t. Teszem hozzá, hogy nem sokon múlt! De ha ez a keret, ez a játékos alapanyag így tud hátrányban futballozni, akkor kérdezem én, miért nem tud már a mérkőzés elejétől? Miért kell minden mérkőzésen hátrányba kerülni? Miért kell mérkőzésről mérkőzésre taktikát váltani? Miért nem lehet egy filozófiát felépíteni? Oké, elfogadom, vannak stílusedzők és vannak, akik a játékos minőségre teszik le a voksukat. Valószínűleg Ole utóbbi, aki inkább el van a mentális és fizikális dolgokkal, mint a taktikával. A kérdés az, hogy egy Manchester Unitednél ez hosszútávon mennyire elég? Fel lehet így a mai modern labdarúgásban építeni egy korszakot? Egy biztos, hogy az edzői stáb és az edző dolga, hogy a pályán eltüntesse a saját játékosai hibáit, az ellenfél gyengeségeit pedig felerősítse. A pályán felerősítse a saját csapata erősségeit, az ellenfél gyengeségeire pedig rájátsszon. Szerintetek a BL csoportkör utolsó mérkőzésén ez hogy sikerült? Egy hibára tudtunk rájátszani és felerősíteni, hogy a Lipcse megremegett a továbbjutás kapujában 3-0-nál. Korábban hitték el, mint kellett volna.

 

 

Természetesen ismét AWB oldalát támadta a Lipcse inkább. Ordít az az 51%!

 

Adatok az utolsó három mérkőzésről. A kérdésem a következő: Melyik a kiszámíthatóbb? Az, hogy a jobb oldalunkat fogják támadni, vagy, hogy a United a balon fog?

 

 

Fun fact: Ole 5 cserelehetőségéből 4 védőt cserélt le és be..

 

Egyébiránt xG mutatókban most nyertünk! Lipcse 1,66, MU 2,1! Szóval nincs itt semmi látnivaló kérem szépen! Lehet tovább haladni…

 

A szezonból pedig még túl sok van hátra ahhoz, hogy ideje korán temessük!

 

Köszönöm szépen a figyelmeteket! Folytatás szombaton a városi derbi alkalmával!

 

 

Forrás:

https://football.instatscout.com/

https://www.whoscored.com/Matches/1508932/MatchReport/Europe-Champions-League-2020-2021-RB-Leipzig-Manchester-United


ManUtdFanatics.hu

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!