Cole: A Unitednek 2 évre van szüksége
Az angol szerint Solskjaernak még 2-3 topjátékosra kell vadásznia.
Sir Alex Ferguson 2013-as távozása óta egy menedzsernek sem sikerült a Manchester Unitedet újra a csúcsra emelnie.
Ebben David Moyes, Louis van Gaal és José Mourinho is kudarcot vallott, és most Ole Gunnar Solskjaer állása is veszélyben forog az új idényben látott döcögő Premier League-rajt következtében.
A Vörös Ördögök azon dolgoznak, hogy elkerüljék sorozatban negyedik trófea nélküli szezonjukat, de 7 forduló elteltével még a PL alsóházában tanyáznak.
Pozitív jelek ugyan mutatkoztak a Bajnokok Ligájában, illetve a Ligakupában, de egyelőre Solskjaer alakulata nem tudta a tavaszi kényszerszünet utáni kiegyensúlyozott teljesítményt reprodukálni.
Andy Cole úgy véli, a United 2023 előtt biztosan nem lesz harcban az angol bajnoki címért, és a norvég szakembernek szorgalmasan kell folytatnia a keret megerősítését, hogy idővel felvehessék a versenyt a Liverpoollal és a City-vel.
"Két év kell. Láthattuk a City és a Pool meccsét vasárnap, ezt a szintet kell ismét elérnie az együttesnek, ami még a következő idényben is távol lesz" – mondta az egykori gólvágó.
"A siker egy folyamat eredménye. Magabiztossággal és a kiegyensúlyozottsággal lehet odaérni."
"Sir Alex azt mondta, természetesen 8 vagy 9 jól teljesítő játékos is elviheti a hátán a gárdát, de ha mindenki formában van, mégis ki győzhetne le minket? Ebben kell hinnie az öltözőnek."
"Sokszor már a játékoskijáróban eldőlt a javunkra a mérkőzés. Az ellenfelek az első 20 percben csak meg akarták úszni kapott gól nélkül, de mi nagy lendülettel vágtunk bele az összecsapásokba, rögtön találatokra törekedtünk."
"2 évet fog igénybe venni, hogy Ole megszerezze kiszemeltjeit és összegyúrja a garnitúrát egy egyenletes teljesítményre képes csapattá."
"Ole manchesteri legenda, tisztában van vele, mi kell a sikerhez. Remélem, meg fogja kapni a kellő időt. Ha a United beteljesíti a megfelelő utat, újra dominálja majd Angliát."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Bournemouth
Premier League 17. fordulóOld Trafford
2024-12-22 15:00
Ligakupa negyeddöntő
Tottenham Hotspur Stadium
2024-12-19 21:00
2024-12-15 17:30
2024-12-12 18:45
2024-12-07 18:30
2024-12-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Egykori játékosok
Ole Gunnar Solskjaer
Manchester United
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 15 | 31 | 13 | +18 | 36 |
2 | Chelsea | 16 | 37 | 19 | +18 | 34 |
3 | Arsenal | 17 | 34 | 16 | +18 | 33 |
4 | Nottingham Forest | 17 | 23 | 19 | +4 | 31 |
5 | Aston Villa | 17 | 26 | 26 | 0 | 28 |
6 | Manchester City | 17 | 29 | 25 | +4 | 27 |
7 | Newcastle | 17 | 27 | 21 | +6 | 26 |
8 | Bournemouth | 16 | 24 | 21 | +3 | 25 |
9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 27 | 26 | +1 | 25 |
10 | Fulham | 16 | 24 | 22 | +2 | 24 |
11 | Tottenham | 16 | 36 | 19 | +17 | 23 |
12 | Brentford | 17 | 32 | 32 | 0 | 23 |
13 | Manchester United | 16 | 21 | 19 | +2 | 22 |
14 | West Ham | 17 | 22 | 30 | -8 | 20 |
15 | Crystal Palace | 17 | 18 | 26 | -8 | 16 |
16 | Everton | 15 | 14 | 21 | -7 | 15 |
17 | Leicester City | 16 | 21 | 34 | -13 | 14 |
18 | Ipswich Town | 17 | 16 | 32 | -16 | 12 |
19 | Wolves | 16 | 24 | 40 | -16 | 9 |
20 | Southampton | 16 | 11 | 36 | -25 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Bournemouth
Premier League, 17. forduló