Brighton & Hove Albion 0-3 Manchester United
A United ezúttal sokkal jobban teljesített ellenfelénél és biztosan nyerte meg a találkozót, bejutva a Carabao Cup következő körébe.
Mindkét csapatban rengeteg változás történt a hétvégi kezdőkhöz képest, a Unitednél Henderson állt a kapuban és bekerült a holland Van de Beek is a csapatba.
Az első percek nagy manchesteri fölényt hoztak labdabirtoklás terén, de csak szögletig jutott el a gárda. A 10. percben Ighalo és McTominay összjátéka hozhatott volna komolyabb lehetőséget, ha egy védő nem mentett volna szögletre.
Tizenhét percet kellett várni az első komolyabb helyzetre, Ighalo kapott kiváló átadást, elvitte a kapus mellett, de túlságosan kiszorított helyzetbe került, emiatt pedig nem tudta a kapuba passzolni a játékszert.
A 26. percben Mac Allister okosan tette Jahanbakhsh elé, aki 17 méterről lövésre szánta el magát, Hendersonnak kellett nyújtóznia, majd másodjára meg is fogta a labdát.
Három perccel később Fred unta meg a dolgokat, gondolt egyet és 30 méterről laposan erőteljes lövést küldött Steele kapujára, a portás biztosan hárított, ki sem jött róla a labda.
Kicsit feljebb tudott lépni a Brighton, egyre több időt tudott ellenfele térfelén tölteni, de a Vörös Ördögök tizenhatosáig nem igazán tudtak eljutni. Egészen a 37. percig. Ekkor Henderson rossz kirúgását fülelték le a Sirályok, Mac Allister átlövése a léc fölé szállt, fél métert tévedett a támadó.
A 44. perc gólt hozott, pedig a játék képe alapján nem nagyon volt várható. Mata a jobb oldalról végzett el szabadrúgást, remekül szállt a labda a kapu elé, ahova tökéletesen érkezett McTominay, aki közelről a kapuba fejelt. 1-0 a Unitednek!
Nem volt valami nagy iram a félidő alatt, ráadásul nagyon sok hiba jellemezte mindkét együttes játékát. A Unitednél a védelmet lehetne kiemelni, valamint a támadók közül Matát, ő volt a legaktívabb, pedig Dalot semmit nem segített neki a jobb oldalvonal mentén. Fred rengeteg passzt rontott, James teljesen súlytalan, akárcsak Van de Beek, aki nem ebben a 45 percben mutatta meg, hogy a kezdőcsapatban kellene lennie mindig. Sajnos Ighalo sem brillírozott, technikailag nagyon alacsony szintet képvisel. Mégis vezet a United, ami pozitív.
Agresszív játékkal rukkoltak elő a hazaiak a szünet után, sokkal feljebb léptek, próbálták minél hamarabb megzavarni ellenfeleiket.
Az 52. percben Fred végezhetett el szabadrúgást 24 méterről, Steele védett. Erős volt a lövés, de nem volt a legtökéletesebben helyezve.
Egyre jobban nyomott a Brighton, a 67. percben Hendersonnak nagyot kellett védenie, amit meg is tett, megtartva a vezetést a United számára.
A 73. percben Van de Beek kapott labdát, háttal állt a kapunak, így azt gondolta, sarokkal teszi tovább Mata elé, sikerült is neki, a spanyol pedig már a tizenhatoson belül volt, 11 méterről lövésre lendítette lábát és kilőtte a bal alsót, 2-0 a Vörös Ördögöknek.
Két perccel később Dalot beadására érkezett Pogba, hét méterről fejelt, de a labda a kapufa mellett elhagyta a játékteret.
A 79. percben Rashford iramodott meg, Veltman szabálytalankodott ellene, amiért sárga lapot kapott. A szabadrúgást Pogba végezte el, a labda épp a szabálytalankodó Veltmanon megpattanva kötött ki a kapuban. 3-0 már!
A 87. percben Lingard iramodott meg a jobb oldalon, egy csellel elküldte védőjét, de ballal leadott lövése elkerülte a kaput. Bent kérte Rashford, ő is egy opció lehetett volna ennél a támadásnál.
Gross próbálkozott a 91. percben, de csúnyán kaput tévesztett. Ez nem az ő meccse volt.
A gyenge első félidőt követően sokkal jobb másodikat láttunk, ráadásul még két gól jött, így a manchesteriek 3-0-lal mentek tovább a kupában.
Ligakupa, 4. forduló
Brighton & Hove Albion 0-3 Manchester United
Amex Stadium
Vezette: Graham Scott
Brighton: Steele - Burn, Dunk, White - Veltman, Molumby(Sanders 81.), Gross, Bernardo - Jahanbakhsh(Maupay 50.), Mac Allister - Gyökeres(Trossard 63.)
Nem használt cserék: Sanchez, Roberts, Cochrane, Jenks
United: Henderson - Dalot, Bailly, Lindelöf, Williams - McTominay, Fred(Lingard 81.) - Mata, Van de Beek, James(Rashford 69.) - Ighalo(Pogba 69.)
Nem használt cserék: Grant, Greenwood, Mengi, Fosu-Mensah
Gólszerző: McTominay 44', Mata 73', Pogba 80'
Sárga lap: Burn, Veltman illetve Lindelöf
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!