Játékosok Játékosa 2019/20: Anthony Martial

Anthony Martialt választották játékostársai a 2019/20-as szezon legjobbjának, így ők kapta meg a Játékosok Játékosa díjat.


A csatár a kapu előtt legjobb szezonját produkálta, minden sorozatot figyelembe véve 48 mérkőzésen elért 23 góljával pedig a csapat házi gólkirályává vált.

 

A francia játékos tavaly nyáron kapta vissza Ole Gunnar Solskjaertól a 9-es számú mezt - amely szintén azt jelezte, hogy neki szánják a klubnál a vezető csatár szerepét - és fantasztikusan reagált az elébe kerülő kihívásra.

 

Martial manchesteri bemutatkozó idényében 17 alkalommal volt eredményes azt követően, hogy 2015-ben leigazolták a Monacotól, de az azt követő években csak nagyon ritkán kapott játéklehetőséget középcsatárként és inkább a bal szélen játszott.

 

 

Azonban Solskjaer és edzői stábja nagy erőket mozgósított annak érdekében, hogy a Les Ulisból származó 24 éves játékosba megfelelő önbizalmat plántáljanak a támadósor vezetéséhez, a bizalmukat pedig sikerült is meghálálnia.

 

Anthony emellett a gólpasszok terén is éllovasként végzett. Rashforddal holtversenyben kilenc asszisztot jegyzett.

 

A JÁTÉKOSOK JÁTÉKOSA DÍJ LEGUTÓBBI NYERTESEI

2018/19: Luke Shaw

2017/18: David de Gea

2016/17: Antonio Valencia

2015/16: Chris Smalling

2014/15: David de Gea

2013/14: David de Gea

2012/13: Michael Carrick

2011/12: Antonio Valencia

2010/11: Nani

2009/10: Wayne Rooney

2008/09: Nemanja Vidic


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!