Csapathírek a Norwich meccs előtt

A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer több változást is eszközölni fog kezdőcsapatában, amikor szombaton koraeste a Norwich City vendégei lesznek az FA-kupa negyeddöntőjében.


A Vörös Ördögök egy magabiztos, 3-0-s Sheffield United elleni hétközi bajnoki győzelemmel a hátuk mögött várhatják a hétvégét és figyelmük már a világ legrégebbi kupasorozatára összpontosul, ahol mindössze egyetlen győzelemre vannak attól, hogy a Wembley-ben mérettethessék meg magukat.

 

A norvég menedzsernek folyamatosan döntéseket kell hoznia, miután a szezon folytatása óta egyre-másra követik egymást a mérkőzések. A United kedden a Brightonhoz látogat majd, amely 12 napon belül a negyedik összecsapásuk lesz, így nem meglepő, hogy szerdán az Old Traffordon az utolsó negyedórára öt játékosát is lecserélte pihentetési szándékkal.

 

A ManUtd.com-nak adott interjújában Solskjaer elmondta, nincsenek a csapatnak újabb sérültjei, Jesse Lingard pedig már felépült kisebb betegségéből.

 

"Hogy vannak-e újabb sérültjeink? Nincsenek. Azt hiszem, hogy ismételten sikerült mindenkinek karcolások nélkül megúsznia a meccset" - kezdte Ole.

 

"Továbbra is csak Axel és Phil az, akikre sérülés miatt nem számíthatok. Ők a két hiányzónk."

 

A pozitív hírek ellenére az egykori kiváló csatár elismerte, változásokat tervez kezdőcsapatát illetően.

 

 

A szezon újraindulása óta lejátszott két tétmérkőzésen nagyjából hasonló csapatot nevezett meg a kezdésre a Tottenham Hotspur és a Sheffield United ellen is. A két mérkőzés között három helyen történt változás, ugyanis a londoni kiránduláshoz képest Nemanja Matic, Paul Pogba és Mason Greenwood foglalták el Scott McTominay, Fred és Daniel James helyeit a Pengék ellen. A Brighton elleni bajnokiig azonban nem sok idő lesz a pihenésre és a regenerálódásra a Carrow Roadon rendezendő kupameccset követően, így a rotáció elkerülhetetlen.

 

"Ez a jelenlegi helyzetből és körülményekből fakad" - tette hozzá a 47 éves szakember.

 

"Rövid idő alatt rengeteg mérkőzést játszunk és természetesen nagyszerű azt látni, amint a játékosok jó formába lendülnek. Tudom, hogy sokan vannak, akik szintén megszeretnék mutatni, hogy képesek jól játszani, úgyhogy lesznek változtatások, mert kedden, aztán pedig szombaton újabb bevetés vár ránk."

 

"Ez egy örömteli dolog a menedzserkedésben: eldönteni, hogy mikor és kinek adok lehetőséget, és mikor kit pihentetek. Egyelőre még nagyon az újraindulási időszak elején járunk és még hosszú hetek állnak előttünk. Remélhetőleg a szezonunk augusztus 21-én [az Európa-liga döntőjében] ér véget, így addig még számtalan erőpróba áll előttünk. De mi most csak és kizárólag a következő mérkőzésre koncentrálunk. Az FA-kupa egy nagyszerű sorozat és ennek megfelelően meg is kezdtük rá a felkészülést."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Norwich City - Manchester United

FA-kupa negyeddöntő, ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!