Carrick készen áll a nagy hétre

Michael Carrick szerint a jövõ héten egymást követõ sorsdöntõ meccsek sorozata nem gátolni, hanem inspirálni fogja a Manchester United játékosait.


A keddi komolynak mondható, Schalke felett aratott 2-0 arányú idegenbeli gyõzelem után a Vörös Ördögökre újabb 3 fontos mérkõzés vár. Elõször holnap látogatnak az Emirates Stadionba, ahol az Arsenallal találkoznak, majd 3 nappal késõbb a Schalke elleni visszavágóra kerül sor, végül a hétvégén a legnagyobb bajnoki rivális, a Chelsea látogat az Old Traffordra.

 


Carrick szerint a United készen áll a kihívásokra:


„Alig várjuk. Mindig szeretjük az ilyen nagy meccseket, és most egymás után jönnek sorra. A mérkõzések végén mindig gyõztesen akarod elhagyni a pályát, és ezúttal is ez a célunk. Most már minden mérkõzés nagynak számít, szóval könnyebb fenntartanunk a folyamatos koncentrációnkat emiatt. Gyorsan fel kell frissülnünk majd minden összecsapás után, és csak a következõre koncentrálni.”


A Manchester United kifejezetten jól teljesít az Ágyúsok ellen idegenben a 2006-os Emiratesbe költözésük óta, különösen a legutóbbi két mérkõzésen, ahol mindkét alkalommal 3-1 arányban gyõztek egy Bajnokok Ligája találkozón és egy bajnoki mérkõzésen is. Carrick reméli, hogy ez a sorozat tovább folytatódik holnap.


„Jó helyzetben vagyunk a bajnokság megnyerésének szempontjából, pontelõnnyel mehetünk oda játszani, ezért nem lesz akkora a nyomás. Az elmúlt 1-2 évben jól szerepeltünk ott, remélem ez idén sem változik.”


„Nem írhatjuk le õket, de magabiztosak vagyunk, mert többször gyõztünk már az otthonukban. Bízom benne, hogy ismét nyerni fogunk ott.”

 


manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!