Scholes: Befejezhető a szezon öt hét alatt

Paul Scholes, a Manchester United korábbi középpályása szerint a hazai bajnokság öt hét alatt befejezhető, az olyan "robotok" pedig, mint a Premier League labdarúgói két hét alatt képesek formába lendülni.


Az angol profi labdarúgás március óta felfüggesztés alatt áll a koronavírus pandémia miatt, azonban hála az enyhítéseknek, június elsejétől zöld utat kapott a futball a visszatérésre, szigorúan zárt kapuk mögött.

 

Scholes úgy gondolja, hogy a lehető leghamarabb újra kell indítani a Premier League szezont, ami véleménye szerint leghamarabb június 10-én meg is történhet. Mindezek ellenére a United legenda szkeptikus a tekintetben, hogy az európai kupasorozatokat is sikerülni fog befejezni.

 

A Sky Sports News által közvetített The Netball Show-ban Scholes a következőket mondta: "Az emberek megpróbálnak ragaszkodni az iránymutatásokhoz, és az iránymutatások azt mondják, hogy június elsejéig nem lesz profi futball."

 

"Úgyhogy ha tartjuk magunkat az ajánlásokhoz, akkor meg kell próbálnunk a lehető legközelebb kerülni ehhez az időponthoz."

 

"A játékosok manapság olyanok mintha félig gépek lennének, nagyon jó fizikai állapotban vannak, úgyhogy szerintem két hét teljes idejű edzésre lesz szükségük, hogy formába lendüljenek és remélhetőleg június 10, 11, vagy 12 egy olyan időpont lehet, amikorra készen tudnak állni."

 

"Úgy gondolom, hogy a bajnokságot és az FA-kupát be fogjuk tudni fejezni. Az európai kupasorozatok újraindítása - beleértve a Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát is - azonban már egy nehezebb feladat lesz."

 

"Szerintem itthon öt, vagy hat hét alatt be fogjuk tudni fejezni a szezont, egy rövid pihenőt követően pedig kezdődhet is a következő."

 

 

'Scholes szkeptikus a szerelés mentes edzésekkel kapcsolatosan'

 

A Daily Telegraph szerdai beszámolói szerint a Premier League-ben szignifikáns "kulturális változások" fognak bekövetkezni, amiket a játékosoknak el kell fogadniuk ahhoz, hogy a labdarúgás visszatérhessen. Ilyen például az a javaslat, hogy a játékosoknak el kell fordítaniuk az arcukat, mikor egy szerelést követően felállnak a földről, és törekedniük kellene arra, hogy kerüljék a közeli kontaktusokat, amikor csak lehet.

 

Graeme Souness szerint ez a legbutább ötlet, amiatt valaha hallott a visszatéréssel kapcsolatosan.

 

Scholes, aki a kemény labdaszerzéseiről volt híres játékosként, bevallotta, hogy az ő dolgát is megnehezítette volna, ha egy ilyen szabály kerül bevezetésre a karrierje alatt.

 

"Ezzel nem tudtam volna megbirkózni egyébként" - tette hozzá.

 

"Ez egyszerűen nem reális. Biztonságos az edzéseken, és ott annak is kell lennie, de amikor mérkőzést játszol nem tudsz nem labdát szerezni és nem belemászni az emberek arcába."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!