Carrick: A játékosoknak is nehéz a bizonytalanság
Michael Carrick, a Manchester United másodedzője úgy hiszi, hogy a Premier League játékosai számára a "legnagyobb kihívást" a szezon újraindulása körüli bizonytalanság jelenti a lezárások alatt.
Angliában március óta határozatlan időre felfüggesztették a futballmérkőzéseket a koronavírus miatt és a szervezőknek nem sikerült még tisztáznia, hogyan és mikor is fog megtörténni azok újraindulása.
"Egyértelműen az a legnagyobb kihívás, hogy nincs előre datálva a visszatérés napja" - mondta Carrick, a Manchester United korábbi középpályása, egy, a MUTV által szervezett csoportos beszélgetésben a klub hivatalos oldalán.
"Ez az oka annak is, amiért elkezdtük fokozatosan emelni az edzések intenzitását, így is megadva magunknak a lehetőséget arra, hogy a kezdésnél a legjobb állapotban lehessünk."
"Ez mindenki számára ugyanolyan - ez nem rólunk és a játékosokról szól, hanem mindenkiről, az élet minden területén. Mindenkinek megvan a munkája, ahová vissza kell térnie, és az, hogy nem tudjuk mikor fog az bekövetkezni, egy hatalmas probléma."
"Nehéz tud lenni. Próbáljuk az egészből a legtöbbet kihozni, és a srácok eddig mindent megtettek, amit kértünk tőlük. Nem könnyű ez, és mindannyiuknak nyomta a felelősség a vállát, hogy saját maguk edzenek."
Carrick beszámolt továbbá arról is, hogy a United csapata otthon már kidolgozta az erőnléti edzéstervet, az angol kormány ugyanis vasárnap a lezárások "második szakaszával" kapcsolatos intézkedéseket kíván kibocsátani.
"Kezdetben hagytuk a srácoknak, hogy maguknak dolgozzák ki az edzésterveiket, mert számítottunk rá, hogy több hétre vagy hónapra kell berendezkednünk" - tette hozzá.
"Tudatosan nem támadtuk le őket rögtön az elején, hanem fokozatosan növeltük az intenzitást az idő előrehaladtával."
"A héten már kötelező programokon vesznek részt. Ez jó és elszántak vagyunk a visszatérésre. Nagyon várják, hogy visszatérhessenek ahhoz, amit a legjobban tudnak. Jelenleg tartjuk velük a kapcsolatot és várjuk, hogy mi fog történni, mint mindenki más."
'Sérülések és a mentális állapot'
Carrick egyetértett azzal, hogy két hónap elteltével számos tényezőt figyelembe kell venni a játékosok visszatérésre történő felkészítése során.
"Nehéz a döntés, mert erre a szituációra még nincs precedens" - tette hozzá. "A tapasztalatainkra hallgatunk és természetesen a szakértők döntéseit figyelembe vesszük."
"Még előszezonra sem egyformán térnek vissza. Néhány srác visszatér és csodás formában vannak, aztán vannak olyanok, akiket szeptemberig nem is látsz; van, hogy eltelik öt, vagy hat mérkőzés, mire kezdőbe kerülhetnek."
"Minden klub ugyanabban a helyzetben lesz és ez egyfajta egyensúlyt hoz magával. Figyelni kell a sérülések megelőzésére is. Nem várhatod, hogy az otthoni edzéseket követően rövid időn belül már Premier League mérkőzésen lépjenek pályára. Emiatt aggódunk leginkább, nem is az erőnléti szint miatt. A sérülések megelőzése a legfontosabb."
"Az első, hogy visszanyerjék az erőnlétüket és mérkőzéseket játszanak, de figyelni kell, hogy mentálisan rendben vannak-e."
"Mindenki biztonságban akarja tudni a barátait és a családtagjait. A játékosok egyértelműen a családunk részei, és fontos, hogy meggyőződjünk arról, hogy emberi szempontból rendben vannak-e, és ezt követően beszélhetünk a sportról és az életmódjukról."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!