Saha: Hogyan kerültem a Unitedbe
A korábbi manchesteri azt állítja, nem bánta meg, hogy harcolt az álmaiért.
Louis Saha a csapat podcast műsorában elevenítette fel a 2004-es átigazolása körüli hercehurcát, valamint azt, miként érez afelől, hogy szembe kellett kerülnie volt klubjával, hogy elengedjék őt az Old Traffordra.
A Fulham remekelt a 2003/04-es Premier League kiírásának őszi idényében, a francia csatár pedig már 15 gólt számlált a szezonban, mielőtt a januári átigazolási időszakban Sir Alex a Unitedbe csábította volna. Viszont a Vörös Ördögöknek nem ment könnyen a ballábas futballista leigazolása, meg kellett birkózniuk a makacs nyugat-londoni együttessel, hogy időben keresztül vigyék a transzfert.
"A Fulham a lehető legtöbbet akarta kipréselni az üzletből. Először nem állt szándékukban év közben elengedni, aztán napról napra változtatták ezt az álláspontot" - mondta Louis.
"Ez nem így működik, hogy valaki ígér valamit, de aztán nem tartja magát a szavához. Nagyon bosszantott a szituáció, még profiként is úgy éreztem, a kezembe kell vennem az ügyet, mert az óra ketyegett, nem hagyhattam, hogy elszálljon az esély."
"Azt mondtam, vagy belemennek a megállapodásba, vagy a szerződésem lejártakor ingyen fogok távozni, akkor pedig egy eurót se fognak látni belőlem. Nem akartam elszalasztani ezt a lehetőséget, mert lehet, hogy talált volna helyettem mást Fergie."
"Nem bánok semmit. Ha befut egy magasabb szintű felkérés, de csak ígérgetnek és halogatnak, akkor egy sportolónak joga van véleményt alkotni. Végül is csak őszinte voltam, és egyébként is mindent megtettem értük, két osztályt is ugrottam velük."
Saha először Mikael Silvestre-től hallott arról, hogy érdeklődik felőle a Manchester United. Ferguson már 2001-ben, az FA-kupa 5. körében a Craven Cottage-en megnyert 2-1-es találkozón felfigyelt rá, majd a londoni Fehérek Premier League-be jutása után élénken is monitorozták a 2002-es Intertotó-kupa-győztes játékost.
"Amikor jön a hívás a főnöktől, természetesnek tűnik, mert tudod, remekül teljesítettél. Amíg nem vagy úton Manchester felé, addig igazából fel se fogod az egészet."
Mint ahogy sok más új igazolás, Saha is jól emlékszik az első - kissé szürreális - telefonbeszélgetésére Sir Alex-szel.
"Otthon voltam, már vártam a hívását. Óvatosan kellett bánnom az akcentusával, nehogy valamit félreértsek. Viszont olyan egyértelműen beszélt, hogyha csak a felét értem meg a mondandójának, az is megnyugtatásként szolgált volna. Azt sugallta a hangja, hogy bízik bennem, szinte már ott éreztem magam a kezdőben."
"Ismertem a játékosokat, próbáltam előzetesen felmérni, hogyan tudok a legjobban a csapat hasznára válni. Azt egyből észrevettem, hogy nagyon különbözök tőlük, erőszakosabb stílussal rendelkeztem, más döntéseket hoztam a támadó harmadban, mint ők. E különbözőség miatt önbizalommal voltam felvértezve, mert új színt tudtam hozni a játékukba. Ugyanakkor ott volt a nyomás... nagyon naivnak kell lenni ahhoz, hogy az ember ne érezze, hogy teljesítménykényszer alatt van."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!