Whiteside: Sir Alex első napja

Norman 1986 novemberébe kalauzolja vissza a szurkolókat.


A United legutóbbi podcast műsorába az egykori észak-ír játékos kapott meghívást, ahol a klub legsikeresebb menedzserének első munkanapjait elevenítette fel.

 

Az 1980-as évek legendája már több szezon óta a Ron Atkinson irányította együttesben szerepelt, mikor 1986-ban Ferguson váltotta az angol edzőt az Old Traffordon.

 

"Emlékszem, akkor is sérült voltam" - mondta Whiteside.

 

"Csak néhányan mentünk el Nagy Ron rochdale-i házában tartott búcsúztatójára. Ott volt rajtam kívül Strach (Gordon Strachan), Paul (McGrath) és Robbo (Bryan Robson) is, remek esténk volt."

 

"Másnap reggel, mikor megérkeztünk a Cliff (edzőpálya) melletti konditerembe, éppen Alex jött lefelé a lépcsőn velünk szemben. Azt mondta, hogy nem érdekli, kik vagyunk, ő az új menedzsere ennek a csapatnak és az ő szabályai lesznek érvényben."

 

"Gordon (aki korábban az Aberdeenben már dolgozott együtt Fergusonnal) felvilágosított minket, hogy Fergie elég szigorú, így hát tudtuk, mi a feladatunk. Alkalmazkodnunk kellett egy új edzőhöz és annak elképzeléseihez, hogy meg tudjunk felelni az elvárásoknak. Erőskezű főnöknek mutatta magát már az első perctől kezdve, a többi már csak történelem."

 

Atkinsonnak köszönhetően Whiteside lett a felnőtt keret legfiatalabb pályára lépő futballistája Duncan Edwards után, mikor 16 évesen debütálhatott 1982-ben.

 

 

A támadó, aki két FA-kupát is nyert a Vörös Ördögökkel, több mint 200 alkalommal lépett pályára Nagy Ron edzősége alatt, majd 1989-ben hagyta el a klubot sérülési problémái után.

 

Az interjú során említést tett a két edző közötti különbségről, illetve megerősítette, hogy továbbra is jóban van Fergusonnal annak ellenére, hogy el kellett jönnie Manchesterből.

 

"Teljes mértékben különböző karakterek voltak. Sir Alex mindent pontosan megtervezett, még azért is meetinget hívott volna össze, hogy bejelentse a következő meeting időpontját. Nagy Ronnál viszont már ott lehettél a meccskeretben, ha időben megjelentél és készen álltál a délutáni mérkőzésre."

 

"Ron áttett a középpályára, ami remek döntésnek bizonyult, de szerencsés is volt egyben. Azonban sokan elfelejtik, hogy Fergie alatt is játszottam 70 valahány meccset, vele is jól kijöttem. A mai napig jóban vagyunk."

 

Whiteside hozzátette, a skót kezdetben nem tudta megvalósítani előremutató elképzeléseit a Unitednél, amibe például az is beletartozott, hogy Bryan Robsont hátrarendelte söprögető pozícióba, hogy onnan mélységi irányítót játsszon.

 

"A felkészülési szezonban a Littleton Roadon új ötletekkel állt elő, mindenkinek próbálta megtalálni a helyét, Robsont hátratette a négy védő mögé."

 

"Fényévekkel járt mindenki előtt Európában taktikai értelemben. Az volt a víziója, hogy a futball ebben a formában fog működni a jövőben. A tartalékok és a helyi csapatok, mint az Oldham vagy a Rochdale ellen gyakoroltuk ezt a játékot, de végül ezzel nem jutottunk sikerre."


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!