Blomqvist: Sir Alex engem akart
Jesper Blomqvist elárulta, Sir Alex Ferguson kitartása győzte meg, hogy csatlakozzon a Manchester Unitedhez.
A svéd játékos a Parmából igazolt Manchesterbe, a híres 1998/1999-es szezon előtt. Az év elején elmondta, már évekkel azelőtt Vörös lehetett volna.
Sir Alex folyamatosan figyelemmel kísérte a szélső fejlődését Olaszországban eltöltött ideje alatt, ezért Blomqvist úgy érezte, hogy a United az ő klubja. Még úgy is, ha ez azt jelentette, hogy Ryan Giggsel kellett versengenie a csapatba kerülésért.
"Carlo Ancelottit kirúgták (Parmában), jött egy új edző és nem voltam biztos benne, valóban akar-e engem" - mondta a 46 éves svéd. "Ez a nyári szünet alatt történt, aztán Sir Alex ismét eljött értem."
"Nem csak kiválasztott egy játékost, négy évig utánam járt. Úgy éreztem, nem csak egy baloldali középpályást keres, hanem engem akart."
"Nagyon erősnek éreztem magam, annak ellenére, hogy tudtam a verseny Giggsyvel nagyon nehéz lesz. De tudtam, hogy négy éve figyel, tehát engem akar, nem csak egy bal lábas középpályást."
"Nehéz volt elhagyni Olaszországot, de végül ez lett a legjobb döntés, amit valaha hoztam."
Jesper első szezonjában létfontosságú szerepet játszott, a Vörös Ördögök tripláztak. A 15-ös mezszámú játékos 38 mérkőzésen szerepelt minden sorozatot figyelembe véve, köztük a Bajnokok Ligája döntőjében a Bayern München ellen.
Blomqvist tudja, sokkal több bajnoki aranyéremmel lenne gazdagabb, ha hamarabb a Unitedbe igazol. Ennek ellenére az Old Traffordon eltöltött első szezonjában elért triplázás hatalmas büszkeség forrása számára, ezért nem sajnálkozik, hogy nem korábban érkezett.
"Nem, nem igazán, mint ahogy kiderült" - válaszolt Jesper, mikor megkérdezték, örülne-e, ha néhány évvel korábban került volna Manchesterbe.
"Ahogy azóta kiderült, az első idényemben tripláztunk. Számomra, jóllehet nehéz évek voltak Olaszországban, de ez más emberré tett" - tette hozzá.
"Furcsának tűnhet, de az Olaszországban megszerzett tapasztalat miatt tudtam játékosként érvényesülni a Manchesterbe érkezésem után. Az emberek nem azt kérdezték, hogy kerültem ide Svédországból, hanem, azt, hogy Olaszországból."
"Annak ellenére, hogy csak két évig voltam ott, ez hitelesebbé tett az emberek szemében a klubnál. Furcsa, de a futballban így működik."
Amit mások mondtak:
Sir Alex Ferguson: "Egy évvel korábban megpróbáltam megszerezni őt az AC Milantól, csak, hogy megakadályozzam, hogy a Parmához menjen kölcsönbe. Újra megpróbáltam decemberben, majd márciusban, de nem sikerült. A szezon végén újra próbálkoztam, de meg kellett várni a hónap végét, mielőtt végre megkapta az engedélyt a távozásra. Általában a népek hamar megunják, ha folyamatosan megyek és feladják, de Jespernél ez kicsit tovább tartott. Ez azonban megérte, mert az előző szezon tanulsága az volt, hogy erősítenünk kell a csapatot."
Roger Gustafson (volt Goteborg edző): "Nincs olyan játékos, akivel valaha dolgoztam és ambiciózusabb, fogékonyabb lett volna a tanulásra, mint Jesper. Jó tanítvány és jó harcos. Ez egy jó lépés a United és Jesper számára is. Ezért azt hiszem, hogy Alex Ferguson egyik legjobb vételének bizonyulhat. A stílusa olyan mint Giggsé, és ezt Alex megjegyezte, mikor a Uniteddel játszottunk. Tud mindent, amit Giggs, képes letámadni a védőket és nagyon gyorsan cselez. Kiváló technikája van. A bal lábas játékosok, mint például Jesper, különleges minőséget képviselnek és csodás nézni a játékukat. Biztos vagyok benne, hogy be akarja bizonyítani, hogy még mindig az a játékos aki néhány évvel ezelőtt "lerombolta" Manchestert."
Associated Press International: "Kifizetődött kitartása a Manchester United menedzserének, Alex Fergusonnak, mikor három sikertelen próbálkozás után szerdán végre sikerült megszereznie a svéd nemzetiségű Jesper Blomqvist aláírását. Blomqvist három éves megállapodást írt alá a Vörös Ördögökkel, 4,4 millió fontot fizettek érte a Parma csapatának. A szélső állítólag azért nem volt hajlandó csatlakozni a Premier League óriásaihoz, mert aggódott állandó helye miatt a csapatban. Ferguson három sikertelen kísérletet tett a korábbi IFK Goteborg és AC Milan csillag leigazolására, mielőtt megállapodott a Serie A-ban szereplő Parma csapatával, és kedden véglegesítették a személyes feltételeket Blomqvisttal."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!