Ole: Kontrollálnunk kell az érzelmeinket

Ole Gunnar Solskjaer hiszi, hogy a Manchester United játékosainak a vasárnapi Manchester City elleni rangadót megelőzően tanulniuk kell a szezon korábbi városi derbijeiből.


A hétvégi, Old Traffordon rendezendő mérkőzés már a negyedik randevú lesz ebben a szezonban a városi riválissal, a korábbi három mérkőzésből kettőt pedig győztesen tudott lehozni a United.

 

Azonban az egyetlen vereség éppen hazai környezetben született Pep Guardiola tanítványai ellen - a Ligakupa elődöntőjének első mérkőzésén - amikor a City 3-1-re győzni tudott.

 

Az Álmok Színházában begyűjtött kellemetlen emlékeket követően Ole úgy érzi, a győzelem kulcsa az lehet csapat számára, ha el tudják kerülni a januárihoz hasonló összeomlást, amit az első félidőben produkáltak.

 

"Hazai pályán ki kell nyílnod az olyan csapatok ellen, mint a Man City, ők pedig ki fogják használni a megingásokat, ha nem nyújtasz 100 százalékos teljesítményt" - kezdte a norvég menedzser csütörtök esti, mérkőzést követő hivatalos sajtótájékoztatóját.

 

"Néha hazai környezetben meg akarod mutatni a szurkolóidnak, hogy mire vagy képes és le akarod győzni az ellenfeledet. De néha ez azzal jár, hogy túl sok területe keletkezik az ellenfélnek és nálunk pontosan ez történt 10, 15 vagy 20 percig, akármit is tettünk a góljuk [Bernardo Silva vezetőgólja] után."

 

"Addig, amíg Bernardo nem lőtte ki a felső sarkot, nem volt ilyen problémánk. Nem volt addig semmi baj, míg ez meg nem zavarta a fejünket, szóval jobban irányításunk alatt kell tartanunk az érzelmeinket. Tanultunk az esetből és be fogjuk építeni a tapasztalatainkat a következő mérkőzésbe, ez biztos."

 

Miután az elmúlt hónapok során többször is találkoztak a City-vel, így Ole úgy érzi, hogy csapata teljesen tisztában van azzal, hogy a vendégek miként fognak játszani, amely értelmében a felkészülésükön kissé változtatniuk kell az összecsapást megelőző napokban.

 

 

"Néhány hónap alatt már negyedszer futunk össze, úgyhogy holnap [péntek] vagy szombaton nem lesz semmilyen videós elemzés, annyira sokszor játszottunk velük az elmúlt időszakban" - tette hozzá.

 

"Szerintem ez segítségünkre van, mert az én csapatom még a fejlődés fázisában van. A mi csapatunk még most alakul, ilyenkor pedig a legjobbakkal kell megmérettetni magadat. Tanulnunk kell és mivel az elmúlt szezonok során ők voltak a legjobb csapat Angliában, ezért ez egy nagy kihívás lesz számunkra."

 

Miután minden sorozatot figyelembe véve legutóbbi öt mérkőzésüket megnyerték, így Ole úgy érzi, hogy a City nagy önbizalommal várhatja majd a vasárnapi derbit.

 

"Magabiztosnak tűnnek, jó formának örvendenek és jól játszanak."

 

"Nemrég jártak a Bernabeuban, ahonnan győztesen tudtak távozni, emellett megnyerték a Ligakupa döntőt is [az Aston Villa ellen]."

 

"Biztosra veszem, hogy önbizalommal telve, a saját játékukat játszva fognak pályára lépni, de mi is erre készülünk, úgyhogy remélhetőleg egy jó mérkőzés fog kerekedni."

 

"Reméljük vasárnap 4-3-as eredmény születik, mint amilyen már előfordult korábban. Rengeteg klasszikus mérkőzést játszott már egymással a két csapat és azt szeretnénk, hogy a mostani meccs is azzá váljon."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Manchester City

Premier League 29. forduló, ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!