Ole csökkentené a hátrányt a Chelsea mögött
Ole Gunnar Solskjaer abban reménykedik, hogy három pontra csökkenthetik hátrányukat a Chelsea-vel szemben, amikor hétfőn este a londoni Kékekkel csapnak össze.
A Vörös Ördögök két hetes téli szünetüket követően a Stamford Bridge-n folytatják a szezont, a norvég menedzser pedig tisztában van vele, mennyire nagy jelentőségű lenne számukra egy fővárosi győzelem.
A United jelenleg hat pontos hátránnyal rendelkezik Frank Lampard együttesével szemben a Premier League-ben, amely értelmében egy esetleges győzelemmel karnyújtásnyira kerülhetnének a Bajnokok Ligája indulást érő helyezésektől.
"Igen, egy győzelemmel három pontra csökkenne a hátrányunk, és természetesen ezt is kell célul kitűznünk" - kezdte Solskjaer pénteki mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján.
"Már kétszer játszottunk ellenük a szezonban és jól teljesítettünk, de a Chelsea egy jó csapat. Otthon fogadnak majd minket, de ettől mi még a mérkőzés megnyerésén leszünk."
"Meg kell tennünk, mert az több hitet, reményt és önbizalmat adhatna számunkra ahhoz, hogy elérjük a célunkat, mert el kell."
16 napos Premier League-től való távolmaradásuk során a manchesteriek eltöltöttek pár napot Marbellán is, ahol meleg időjárási körülmények között edzőtáborozhattak.
Ez volt az első év, hogy az angol futballban téli szünetet vezettek be és Ole szerint az elmúlt hónapok sűrű programját követően egyértelműen látni lehet majd az előnyeit ennek az újításnak.
"Azt gondolom, hogy a keret minden egyes tagja csak és kizárólag profitálhat ebből, csapat és egyéni szinten is, ahogyan természetesen a bajnokság többi csapata is" - tette hozzá.
"Szerintem a bajnokság számára előnyös újítás ez. Javulni fog a játék minősége, mert a december és január kegyetlen volt számunkra, úgyhogy jó lépés volt a vezetők részéről, hogy adtak a csapatoknak egy szabad hétvégét. Például a Manchester Unitednél soha nem szokott két hét eltelni egy-egy mérkőzés között."
"Most már csak a fiúkon múlik, hogy megtudják-e mutatni azt a frissességet, amit ezen a héten láttam tőlük."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Bournemouth
Premier League 17. fordulóOld Trafford
2024-12-22 15:00
Ligakupa negyeddöntő
Tottenham Hotspur Stadium
2024-12-19 21:00
2024-12-15 17:30
2024-12-12 18:45
2024-12-07 18:30
2024-12-04 21:15
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 15 | 31 | 13 | +18 | 36 |
2 | Chelsea | 16 | 37 | 19 | +18 | 34 |
3 | Arsenal | 17 | 34 | 16 | +18 | 33 |
4 | Nottingham Forest | 17 | 23 | 19 | +4 | 31 |
5 | Aston Villa | 17 | 26 | 26 | 0 | 28 |
6 | Manchester City | 17 | 29 | 25 | +4 | 27 |
7 | Newcastle | 17 | 27 | 21 | +6 | 26 |
8 | Bournemouth | 16 | 24 | 21 | +3 | 25 |
9 | Brighton & Hove Albion | 17 | 27 | 26 | +1 | 25 |
10 | Fulham | 16 | 24 | 22 | +2 | 24 |
11 | Tottenham | 16 | 36 | 19 | +17 | 23 |
12 | Brentford | 17 | 32 | 32 | 0 | 23 |
13 | Manchester United | 16 | 21 | 19 | +2 | 22 |
14 | West Ham | 17 | 22 | 30 | -8 | 20 |
15 | Crystal Palace | 17 | 18 | 26 | -8 | 16 |
16 | Everton | 15 | 14 | 21 | -7 | 15 |
17 | Leicester City | 16 | 21 | 34 | -13 | 14 |
18 | Ipswich Town | 17 | 16 | 32 | -16 | 12 |
19 | Wolves | 16 | 24 | 40 | -16 | 9 |
20 | Southampton | 16 | 11 | 36 | -25 | 5 |
Szavazás
TV műsor
Manchester United - Bournemouth
Premier League, 17. forduló