Négy prioritás a januári átigazolási időszakban
Januárban újra megnyílik az átigazolási piac a Manchester United számára, Ole Gunnar Solskjaernak pedig legalább négy üggyel kiemelten kellene foglalkoznia 2020 első havában.
Csatár igazolása
Lehet, hogy a Unitednél az utóbbi időszak alapján, amikor 5 mérkőzésen 11 gólt szereztek, meggondolták magukat ebben a kérdéskörben, de sok múlt egyetlen játékos sérülésből való visszatérésén.
Anthony Martial augusztus vége és október vége között izomproblémája miatt nem állhatott rendelkezésre, a csapatba való visszakerülése óta pedig ihletett formának örvend.
De ki meri biztosan állítani, hogy a United impotenciája a kapu előtt nem fog újra előjönni, ha Martial megint megsérül?
Erősítés a középpályán
Fred teljesítménye sokat javult az utóbbi időben, Andreas Pereira pedig sokkal gyakrabban tesz jó benyomást, mint korábban, úgyhogy a középpályás helyzet kevésbé tűnik drasztikusnak a manchesteriek háza táján, mint mondjuk hat héttel ezelőtt.
De a létszámot tekintve továbbra is akadhatnak problémák, ugyanis csak Fred, Pereira, Scott McTominay, Paul Pogba és Nemanja Matic bevethető a csapat tengelyében.
Pogba és Matic az elmúlt hetekben nem állhatott rendelkezésre, ez pedig nyomást helyezett Fred, Pereira és McTominay vállaira, hogy gyakorlatilag az összes mérkőzésen pályára lépjenek az előző válogatott szünet óta.
Mivel igencsak kérdőjeles Matic jövője a klubnál, így a United valószínűleg mindenképpen lépésre kényszerül majd.
Matic eladása
Matic az elmúlt közel két évben finoman fogalmazva is leszállóágban van, az pedig egyértelmű, hogy nem illeszkedik a United nagy intenzitást igényelő új játékstílusába.
A korábbi Chelsea középpályás a kevés játéklehetőség okán fontolgatja, hogy januárban elhagyja az Old Traffordot, szeretne ugyanis kulcsszerepet vállalni Szerbia 2020-as Eb-szerepléséből.
Matic szerződése a szezon végén lejár, az pedig igencsak valószínűtlennek tűnik, hogy a Vörös Ördögök élnének a benne foglaltatott egy éves hosszabbítási opciójukkal.
Januári eladásával egy kis plusz, még ha csak minimális is, átigazolásokra fordítható pénzösszeg állna házhoz, emellett a bérére fordított összeg is felhasználható lenne az új játékosoknál.
Chong és Gomes jövőjének rendezése
Mason Greenwood, Brandon Williams és James Garner mind hosszú távú szerződéseket írtak alá ebben az évben, Tahith Chong és Angel Gomes esetében ez azonban még nem történt meg.
A páros jelenleg érvényes megállapodása a szezon végén lejár és mindkettejük kapcsán pletykálnak arról, hogy véglegesen távozhatnak Manchesterből.
Ideális forgatókönyv szerint mindkét 19 éves játékos új szerződést írna alá, mielőtt mindketten kölcsönbe kerülnének az idei szezon második felére.
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!