Solskjaer Martial fontosságáról

A Manchester United menedzsere, Ole Gunnar Solskjaer a Partizan Belgrád elleni Európa-liga csoportmérkőzést megelőzően Anthony Martial fontosságát hangsúlyozta.


Mióta visszatért sérüléséből a francia támadó, három kezdőként lejátszott mérkőzésén kétszer tudott eredményes lenni, többek között két héttel ezelőtt a szerbek elleni első összecsapáson tizenegyesből.

 

Ole, aki a csapat 9-esét középcsatárként szerepeltette a szezonban amikor egészséges volt, dicsérte a 23 éves játékos csapatra gyakorolt hatását, de nem csak a mérkőzésekre, hanem az edzésekre vonatkozóan is.

 

"Anthony az edzéseken is hiányzott, mert ha jó hangulatában van, akkor az hatással van a többiekre is" - kezdte Solskjaer mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján.

 

"Ebben a szezonban nagyon jó hangulatú volt, amikor velünk volt és nagyon nehéz időszak volt számára, amikor sérült volt."

 

"Keményen dolgozott, talán túl keményen is a korai időszakban - emiatt sérült meg újra. Most viszont jó, hogy újra köztünk lehet."

 

Solskjaer hiszi, hogy a francia támadó olyan létfontosságú része a csapat támadóalakzatának, aki kiegészíti a többi csatárt, köztük Marcus Rashfordot is.

 

 

"Anthony kulcsfontosságú játékos számunkra" - tette hozzá.

 

"Más képességekkel rendelkezik, mint Marcus, Dan [James], Jesse [Lingard] vagy Mason [Greenwood]."

 

"Számunkra valószínűleg ő az egyik olyan játékos, aki képes jobban megtartani a labdát, amíg a társai befutnak a védelem mögé."

 

A norvég menedzser kiemelte Rashford fejlődését is, az akadémián nevelkedett játékos ugyanis az eddigi 11 szezonbeli Premier League mérkőzésén már nyolc gólban vállalt szerepet (öt gól, három gólpassz formájában).

 

"Marcus még mindig fejlődik, és mindenkit emlékeztetnünk kell, hogy még csak 22 éves."

 

"Fantasztikus, amit eddigi karriere során átélt és megtapasztalt, ennyi idősen én még be se mutatkozhattam a Moldeban. Azt gondoljuk, hogy képes lehet a csúcsra jutni."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!