Andreas a gólszerzőket méltatta
Marcus Rashford és Anthony Martial a Chelsea ellen mutatott játékkal megmutatta, lehet rájuk számítani gólszerzésben.
Romelu Lukaku távozásával olyan gólok tűnhettek el a csatársorból, amit a United menedzsere az angol-francia kettőssel pótolna.
Míg Lukaku a negyedosztályú Virtus Bologna elleni, felkészülési mérkőzésen bemutatkozott (négy gólt lőtt, a szerk.) az Interben, addig Rashford és Martial a Chelsea-t szaggatták szét az Old Traffordon a Premier League első fordulójában.
Az angol támadó duplája - egy büntetőből - és a francia gólja biztosította, hogy a United magasan szárnyalhasson.
A középpályás Andreas Pereira szerint a páros kiváló rajtja nagy lökést jelentett a csapat számára.
"Ez óriási. Tudjuk, hogy Anthony és Rashy hihetetlen csatárok, mindig van helyzetük és betalálnak" - nyilatkozta a brazil játékos az MUTV-nek.
"Ezt tették, ezt várjuk tőlük."
Martial gyors gondolkodása a büntetőterületen belül nyilvánvaló volt, amikor a 65. perben megszerezte a nagyon fontos második gólt a manchesterieknek, épp Pereira beadásából.
"Amint megszereztem a labdát és a tizenhatoson belülre kerültem, láttam, hogy Anthony fut. Nagyon jól megértjük mi egymást, láttam, hogy ott van és szerencsém volt, hogy sikerült eljuttatnom a labdát hozzá."
A United mesés rajtját az új srác, Daniel James gólja tette igazán kerekké.
A Swansea City egykori szélsője a 74. percben állt be épp Andreas helyett és hét perccel később megszerezte első manchesteri gólját a Stretford End előtt.
"Nagyon örülök neki" - folytatta Pereira. "A felkészülés során nem volt túl szerencsés a befejezéseivel, de a Chelsea ellen megmutatta, hogy nagyszerű játékos és segített nekünk a negyedik góllal.
Mindez a United ragyogó rajtját eredményezte és remélhetőleg szépen felállítja az alapokat a teljes szezonra.
"Csodás volt. Nagyon élvezetes volt otthon meccset nyerni a szurkolóknak egy nagy klub ellen, mint a Chelsea, nagyon boldog vagyok a győzelem miatt."
"Kemény munka volt, különösen az első játékrészben, kissé feszült volt a meccs. Nem tudtunk átmenni rajtuk, de fordulás után helyzeteink voltak és be is találtunk ellenük."
"Ez egy tökéletes kezdés, de továbbra is a földön kell járnunk és keményen dolgozni a következő meccsre."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
Hozzászólások
Meccs Center
Manchester United vs Olympique Lyon
Európa-liga negyeddöntő, 2. mérkőzésOld Trafford
2025-04-17 21:00
Premier League 32. forduló
St. James' Park
2025-04-13 17:30
2025-04-10 21:00
2025-04-06 17:30
2025-04-01 21:00
2025-03-16 20:00
Támogatás
Kapcsolódó hírek
Címkék
Tabella
Premier League 2024/25
Csapat | M | RG | KG | GK | P | |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Liverpool | 32 | 74 | 31 | +43 | 76 |
2 | Arsenal | 32 | 57 | 27 | +30 | 63 |
3 | Nottingham Forest | 32 | 51 | 38 | +13 | 57 |
4 | Newcastle | 31 | 56 | 40 | +16 | 56 |
5 | Manchester City | 32 | 62 | 42 | +20 | 55 |
6 | Chelsea | 32 | 56 | 39 | +17 | 54 |
7 | Aston Villa | 32 | 49 | 46 | +3 | 54 |
8 | Fulham | 31 | 47 | 42 | +5 | 48 |
9 | Brighton & Hove Albion | 32 | 51 | 49 | +2 | 48 |
10 | Bournemouth | 31 | 51 | 40 | +11 | 45 |
11 | Brentford | 32 | 52 | 48 | +4 | 43 |
12 | Crystal Palace | 31 | 41 | 40 | +1 | 43 |
13 | Everton | 32 | 34 | 38 | -4 | 38 |
14 | Manchester United | 32 | 38 | 45 | -7 | 38 |
15 | Tottenham | 32 | 60 | 49 | +11 | 37 |
16 | Wolves | 32 | 47 | 61 | -14 | 35 |
17 | West Ham | 32 | 36 | 54 | -18 | 35 |
18 | Ipswich Town | 32 | 33 | 67 | -34 | 21 |
19 | Leicester City | 32 | 27 | 72 | -45 | 18 |
20 | Southampton | 32 | 23 | 77 | -54 | 10 |
Szavazás
TV műsor

Manchester United - Olympique Lyon
Európa-liga, negyeddöntő