Greenwood több játéklehetőséghez fog jutni

Ole Gunnar Solskjaer azzal számol, hogy Mason Greenwood több játéklehetőséghez juthat majd a 2019/20-as szezon során, miután az év elején berobbant a Manchester United felnőtt csapatába.


A 17 éves játékos a szenzációs idegenbeli Paris Saint-Germain elleni Bajnokok Ligája győzelem alkalmával debütálhatott a Vörös Ördögök színeiben, kezdőként pedig az előző szezon utolsó mérkőzésén, a hazai Cardiff City elleni bajnokin játszhatott először.

 

"Láthatta mindenki, hogy Mason mit csinált az előző edzésen" - kezdte Solskjaer a túra első sajtótájékoztatóján.

 

"Bang, bang, bang. Három gólt lőtt."

 

"Öt gólt is szerezhetett volna a Cardiff ellen, de nem tudott betalálni. Ha egy csatár elkapja a fonalat, akkor az gólokban fog megmutatkozni, ez pedig rá is igaz."

 

"Mason biztosan több mérkőzést fog játszani. Sokat nőtt a nyár folyamán és szerintem az önbizalma is a Cardiff meccset követően, mivel ő volt a legjobb játékosunk."

 

 

Marcus Rashford is osztotta menedzsere véleményét, amikor a sajtótájékoztatón arról kérdezték, mit gondol Greenwood fejlődéséről és számított-e arra, hogy a fiatal saját nevelés kihívás elé állítja majd a többi csatárt a kezdőcsapatba való kerülésért folyatott harcban.

 

"Igen, 100 százalékig. Úgy gondolom, hogy mindenképpen több időt kell kapnia. Mindenki élvezettel szemléli a fejlődését, de mint tudják, az akadémiáról kikerülve nem egyszerű felnőtt szinten bizonyítani" - kezdte a csapat 10-ese.

 

"Az előző szezon zárófordulójában jó meccse volt a Cardiff ellen, ez pedig most jó helyzetbe hozza a jövőt illetően."

 

"Remélhetőleg folytatni tudja a megkezdett útját, továbbra is keményen dolgozik majd. Nem látom okát, hogy miért ne játszhatna."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!