Ole: Nem jöhetne jobbkor a városi derbi

Ole Gunnar Solskjaer hiszi, hogy a vasárnapi, Everton elleni zakót követően nem történhetne velük jobb, mint egy manchesteri derbin való részvétel.


Hivatalos sajtótájékoztatója keretében a United menedzsere kijelentette, választ vár játékosaitól az elmúlt napok eseményeire, illetve arról is beszélt, miként tervez megbirkózni a Manchester Citynél már-már védjeggyé váló magasan való letámadásra, amikor a városi rivális szerdán este az Old Traffordra látogat.

 

"Ez most a lehető legjobb meccs, amit kérhettünk volna magunknak" - kezdte a norvég szakember.

 

"Volt egy megbeszélésünk a mérkőzést követően, ahol a játékosok láthatóan nagyon, de nagyon csalódottak voltak, és nem voltak elégedettek a teljesítményükkel."

 

"A City ellen egy tökéletes mérkőzés következik ahhoz, hogy erre választ adjanak."

 

"A pályán nincs lehetőség elbújni. Már elég sokszor elmondtam - ha megteszik a szükséges erőfeszítéseket, a szurkolók mögöttük fognak állni, bármi legyen is az eredmény."

 

Mióta Solskjaer vette át a csapat irányítását, a norvég menedzser és edzői stábja nagy hangsúlyt fektetett a kontratámadásokban rejlő lehetőségek kiaknázásába. Azonban Pep Guardiola együttese a magasan való letámadás egyik szinonimájává vált az elmúlt években, így Ole óvatos azzal kapcsolatban, hogy a Vörös Ördögöknek miként is kell hozzáállniuk a holnapi rangadóhoz.

 

 

"Egy City ellen a lehető legmagasabb fokozatba kell kapcsolnunk" - tette hozzá.

 

"Fel kell készülnünk a nyomásgyakorlásukra, mert a labdát nagyon jól kezelik, szóval topon kell lennie a védekezésünknek. Ha megszereztük a labdát, akkor számítanunk kell az agresszív letámadásukra, amely keretében csípnek-harapnak, ahol csak érik az ellenfelet."

 

"Nem fogják hagyni, hogy könnyedén kontrázzunk, mert az nem kérdés, hogy szabálytalanságokkal meg fognak minket állítani. Általában minden erejükkel a támadásépítésre koncentrálnak, labdavesztéskor pedig a kapujuktól a lehető legtávolabb igyekeznek megállítani az ellenfelüket."

 

Szerdán este a csapat utolsó négy mérkőzéséből az első állomásnak lehetünk szemtanúi, de mindegyik egyformán kulcsfontosságúnak ígérkezik ha a manchesteriek szeretnének ott lenni a Bajnokok Ligája jövő évi kiírásában, ugyanis a top 4-ért továbbra is öldöklő harc folyik az Arsenallal, a Chelsea-vel és a Tottenhammel, miután a Unitedhez hasonlóan egyik csapat se tudta megnyerni saját mérkőzését a húsvéti hétvégén.

 

Vasárnap éppen az egyik közvetlen rivális, a Chelsea látogat majd Manchesterbe, majd egy héttel később egy idegenbeli találkozó vár az előző szezon ezüstérmesére a már kiesett Huddersfield Town otthonában. A szezont majd a kiesés ellen még foggal-körömmel küzdő Cardiff City ellen zárják hazai pályán.

 

"Most a szerdai napra koncentrálunk és biztos vagyok benne, hogy megfelelő választ kapunk majd a játékosoktól" - fejtegette Ole.

 

"Hiszünk bennük. Természetesen a játékosok is tudják, hogy egyénileg és csapat szinten is csődöt mondtak. Ahogyan én is. Én ülök a csapat kispadján, én adok nekik instrukciókat hogy miként játszanak, és az én felelősségem, hogy ennél jobb teljesítményt érjek el náluk, de biztos vagyok benne, hogy megfelelő válasz érkezik majd tőlük."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Manchester City

Premier League 31. forduló elhalasztott mérkőzés ÉLŐ

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!