Woodward reményei szerint De Gea és Rashford májusig hosszabbítani fognak

A Manchester United ügyvezető igazgatója szerint a klub abban reménykedik, hogy májusig hosszabbítani fog a két alapember.


Az idei évben a United elég szépen halad a játékosok hosszabbításával kapcsolatos ügyekben, hiszen eddig Phil Jones, Chris Smalling, Ashley Young, Anthony Martial és Scott McTominay is új szerződést írt alá a csapatnál.

 

Woodward csütörtökön egy sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy reménykedik abban, hogy további játékosokkal is sikerült majd hosszabbítani a szezon vége előtt.

 

A klub néhány napja felfedte azt is, hogy Mourinho és stábjának menesztése 19,6 millió fontba került. Ennek ellenére a United beszámolt arról is, hogy a második negyedévben rekordnak számító 208,6 millió fontos bevételre tett szert, viszont a játékosok béreinek összköltsége 8,2 millió fonttal emelkedtek, amely az újonnan hosszabbítóknak szerződéseinek köszönhető.

 

 

Woodwardot az állandó menedzser kinevezéséről is kérdezték, viszont erre nem volt hajlandó válaszolni: "Nem szeretnék ebbe belemenni. A jövőbeli közlemény erről akkor jelenik meg, amikor bejelentjük a következő menedzsert."

 

Az ügyvezető igazgatót a sportigazgató pozícióról is kérdezték, aki annyit mondott, hogy a klub továbbra is keresi, hogy miként erősödhetne meg, de arról nem tud információt, hogy mikor is történik meg a sportigazgató kinevezése.

 

Woodward az elmúlt néhány hónapot "eseménydús" jelzővel illette, és gratulációját fejezte ki Solskjaernak és Rashfordnak, amiért előző hónapban megnyerték a hónap menedzsere és a hónap játékosa díjakat.

 

Emellett kijelentette azt is, hogy nem ilyen eredményre számítottak a Paris Saint-Germain ellen, és együttérzését fejezte ki Eric Harrison halálát illetően is.

 


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!