Lingard ég a visszatérés vágyától
Jesse Lingard ég a vágytól, hogy újrakezdje szezonját, miután időben felépült lágyék sérüléséből így bevethető lesz a Bournemouth elleni Premier League mérkőzésen.
A Vörös Ördögök 14-ese a 95. percben állhatott be csereként az Everton ellen 2-1-re megnyert bajnokin múlt héten az Old Traffordon, de egészen szeptember 25-ig kell visszamennünk, ha az utolsó kezdőként lejátszott mérkőzésére vagyunk kíváncsiak, amikor a Derby County elleni Ligakupa összecsapáson szerepelt.
A klub akadémiájának egyik büszkesége a nyári, oroszországi világbajnokságon az angol válogatott hét mérkőzéséből haton a pályán volt, míg az azt megelőző klubszezonban 48 alkalommal számított rá José Mourinho, amely nem meglepő módon fáradtsághoz vezetett nála. Most, hogy felépült sérüléséből, Lingard célja nem más, mint hogy teljesen visszatérhessen a pályára.
"Természetesen sok mérkőzést játszottam az előző szezonban, amely után azonnal mentem a világbajnokságra" - kezdte a warringtoni születésű középpályás.
"A legtöbb mérkőzésen ott is játszottam, a testem pedig fáradtságot jelzett. Elkezdett fájni a lágyékom, a csontom, úgyhogy elővigyázatosnak kellett lennem ezzel."
"A szezon első mérkőzésein mindez korlátozott engem bizonyos szempontból és nem tudtam a maximumon teljesíteni. Tudtam, hogy egy kis időre meg kell állnom és pihennem kell. Most már túl vagyok ezen és 100 százalékosan késznek érzem magamat arra, hogy bizonyítsak a Bournemouth ellen."
"Szerintem ha tovább folytattam volna a játékot, akkor rosszabb lett volna a helyzetem. Még így is hátra van a szezon nagyobb része és úgy gondoltam, hogy inkább most pihenem ki a dolgokat, mint később. Feltöltődtem, és jól sikerült a rehabilitációm, így a következő mérkőzéseken már ott lehetek."
Sajnos ez a kényszerpihenő egyben azt is jelentette, hogy kénytelen volt kihagyni olyan nagy rangadókat, mint a Chelsea elleni bajnoki és a Juventusszal szemben megvívott Bajnokok Ligája összecsapás, amely Jesse számára csalódást keltő érzés volt.
"Ezek azok a mérkőzések, amelyért valaki elkezd futballozni" - tette hozzá.
"Minél nagyobb a nyomás, az téged annál jobban feltüzel. Ezek azok a találkozók, amelyeken mindenki ott akar lenni a pályán."
Lingard szerencséjére még számtalan ezekhez hasonló kaliberű megmérettetés vár a Manchester Unitedre, a Bournemouth elleni meccs után ugyanis a Manchester City és a Juventus duója ellen kell majd bizonyítaniuk. A 25 éves játékos úgy érzi, csapata biztató lendületet tudott venni az elmúlt hetek során, leszámítva a Juvétől elszenvedett vereséget.
Bár nem kérdéses, hogy a város derbi és a torinói vendégszereplés az egész szezont tekintve kiemelkedik a manchesteriek naptárából, először az Eddie Howe vezette és igen jó szezont futó Cseresznyések ellen kell bizonyítaniuk.
"Nagyon jól játszik jelenleg a Bournemouth."
"Kimondottan nehéz ellenük idegenben játszani. Kicsi a stadionjuk, a közönség betölti az egész teret, ami nagyon megtudja nehezíteni a vendégek dolgát. Minden azon fog múlni, hogy milyen mentalitással vágunk neki az összecsapásnak. Ha megfelelően tudunk hozzáállni és megvan a kellő önbizalmunk a győzelem megszerzését illetően és élvezni tudjuk a meccset, akkor biztos vagyok benne, hogy győzni tudunk."
"Kemény összecsapás lesz. De amíg magunkat és 100 százalékot adunk, illetve képesek vagyunk egymásért harcolni, addig nem látom, hogy miért ne tudnánk három ponttal távozni."
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!
TV műsor
Bournemouth - Manchester United
Premier League 11. forduló ÉLŐ