Owen a Chelsea legyõzésére figyel
Michael Owen reméli, végre fordul a kocka a kiábrándító Stamford Bridge-i eredmények tekintetében és a United képes lesz gyõzni szerda este a Bajnokok Ligája negyeddöntõjének elsõ összecsapásán.
Annak ellenére, hogy 10 mérkõzés óta nem tudtak Nyugat-Londonban nyerni a Vörös Ördögök, Owen ragaszkodik ahhoz, Sir Alex Ferguson csapata képes legyõzni a Chelseat, ha úgy teljesítenek, ahogy a két legutóbbi látogatásuk alkalmával.
"Amióta a klubnál vagyok, mindig furcsa mérkõzéseink voltak a Stamford Bridgen. Soha nem játszottak le a pályáról, ez biztos. Mégsem sikerült jó eredményeket elérnünk sajnos. De biztos vagyok abban, a szerencse egyszer mindenképp változni fog" - nyilatkozta Owen a Manutd.com-nak adott exkluzív interjúban.
"Nem tudtam elhinni, hogy kikaptunk az utolsó két látogatásunkkor, hisz mindkét alkalommal nagyon jól játszottunk. Egy hónappal ezelõtt a bajnokságban vezettünk 1-0-ra ellenük és a legszebb futballt láthatta a közönség az oda látogató csapattól. Nem hiszem, hogy sok csapat így tud játszani a Chelsea otthonában."
"Vezettünk 1-0-ra, majd egyszer csak feljöttek a semmibõl, tényleg a semmibõl. Talán kicsit mi is hibásak voltunk ebben, de többször ez nem fordul elõ."
A támadó a napokban nyilatkozott arról, egészséges és készen áll arra, hogy segítsen csapatának a trófeák elhódításában. Szerinte semmivel nem készülnek másképpen az európai kupa találkozóra, mintha egy bajnoki találkozó lenne, viszont mindenképp elõnyt jelent, hogy a második találkozó az Old Traffordon kerül megrendezésre.
"Minden találkozóra ugyanúgy készülünk, nincs olyan, amire több hangsúlyt fektetünk, vagy amit nem vennénk annyira komolyan. Az edzés, az utazás, a felépülés, mind ugyanúgy zajlik. Nem hinném, hogy máslépp éreznénk magunkat, mert BL mérkõzés ez."
"Reméljük az, hogy a második mérkõzés lesz az Old Traffordon, döntõ lesz a párharc szempontjából. Azt is tudjuk, ha itt továbbjutunk, az elõdöntõ is ugyanilyen felállásban lesz megrendezve. A sorsolás tehát kegyes volt hozzánk. De nem lesz könnyû a Chelsea ellen."
Miután 2009-ben az Old Traffordra igazolt, Owen 37 találkozón 13 alkalommal volt eredményes, köztük a Manchester Citynek lõtt híres gólja volt talán a legemlékezetesebb. Jelenlegi szerzõdése azonban a nyáron lejár, pedig a támadó szívesen hosszabbítana a Vörös Ördögökkel.
"Jelenleg még nem vagyok biztos a jövõmben, mert a szerzõdésem a szezon végeztével lejár. Nem titok, ha maradnék, az lenne az ideális számomra. Szeretnék tovább itt játszani, de majd kiderül, mit mond a klub. Egyelõre még nem történtek tárgyalások."
manutd.com
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!