Mourinho: Nem volt szerencsénk

Jose Mourinho úgy érezte, csapata nem érdemelt vereséget a Tottenham Hotspur ellen és dicsérte játékosai hozzáállását és összetartásukat.


A menedzser a szurkolóknak köszönetet mondott a csodálatos buzdításért és kiemelte Luke Shaw teljesítményét az MUTV-nek és a Sky Sports-nak adott interjúiban.

 

Nem volt szerencsénk
"Nagyon jól dolgoztunk a héten és remekül felkészültünk a mérkőzésre. Stratégiai és taktikai szempontból nem vesztettünk. Nagyon jól játszottunk, fantasztikus hozzáállásuk volt a játékosoknak és a szünetben véleményem szerint minimum két gól különbséggel kellett volna vezetnünk. Több helyzetet alakítottunk ki, mint a többi meccsen. Szünetben nagyon frusztráltak voltunk az eredmény miatt, de hittük, hogy megnyerhetjük a meccset. Aztán valami kissé megváltozott és 2-0 lett az eredmény, de a csapat meccsben volt. Nem mondom azt, hogy egy gól győzelemhez, de legalább döntetlenhez segített volna minket, de nagyon meccsben voltunk és csak a 3-0 tört meg minket. Egy dolog megérdemelten kikapni otthon, de másik dolog az, amikor nem érdemelsz vereséget, mégis megtörténik úgy, hogy te vagy a jobb, fantasztikus hozzáállással állsz a meccshez, de közben nagyon nincs szerencséd."

 

Fantasztikusak a szurkolóink
"A szurkolóink nem olvasnak újságot, nem néznek tévét. Ők intelligensebbek annál és teljesen csodálatos módon reagáltak. Nem gondolom, hogy normális egy csapat számára az, hogy egy hazai környezetben elvesztett meccsen ilyen szurkolást kapnak. A drukkerek arra reagáltak, amit láttak azzal kapcsolatban, amit éreztek. A szurkolók csodálatos ítélők. Ahogyan reagáltak, az számomra mindent elmond. Általában én vagyok az első, aki elhagyja a pályát, ha a csapat nyer, de a csapatom vesztett és a játékosaim megérdemelték, hogy a pálya közepén legyenek velem. Szóval odamentem a játékosaimhoz. Aztán a szurkolók valami fantasztikusan reagáltak, úgyhogy mindenki nevében köszönetet mondtam nekik."

 

Elégedett vagyok Shaw-val
"Különösen örültem neki. Mondtam neki, hogy ennél jobban nem tud játszani. 3-0-nál görcsöt kapott, de méltósággal és büszkén végighajtott az utolsó percig. Persze az eredmény miatt ideges volt, de tudnia kell, hogy volt három remek mérkőzése a Premier League-ben, ma pedig kifejezetten jó volt. Nagyon-nagyon örülök neki."

 

 

Együtt van a csapatom
"Ha valaki figyelte a meccset, egyet biztosan látott: a csapat együtt van. A srácok nem harcoltak volna úgy, nem adtak volna bele ennyit, ha nem lettek volna egységben. Azt hiszem, ideje lenne abbahagyni a valótlanságok állítását, mert az emberek nem hiszik el azokat. Ahogy harcoltak empátiával, szolidaritással, méltósággal, azzal persze nehéz egy hazai vereséget megélni, de egy biztos, a csapat együtt van. Menedzser nélkül pedig nincs egység."

 

Jones sérüléséről
"Nem tudom, mi van vele - talán hátsó combizma sérült, de még nem beszéltem erről, de van egy Smallingunk, Linelöfünk és Bailly-nk."
 

 


ManUtd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!