Brighton & Hove Albion 3-2 Manchester United
Nem sikerült pontot szerezni a szezon első idegenbeli bajnokiján, amelyen kevés focit, de annál több hibát és alibi-játékot láthattunk a csapat részéről. A Brighton idén is mumusnak bizonyult.
Kevés változással lépett pályára a csapat a nyitómérkőzéshez képest, viszont a játék képe és a pályán való teljesítmény bőven hagy kívánni valót maga után.
Nem sokat váratott magára a hazai csapat, már a második percben támadásba lendültek a zsibongó Amex stadionban - szerencsére Bailly a helyén volt és fejjel tisztázott. A csapattal utazó szurkolók Martial dalokat énekeltek, viszont ez sem volt elég ahhoz, hogy a 4. percben ne egy borzalmas beadást produkáljon Pogba indítása után. Hatalmas lehetőség volt számára a mai mérkőzés, hiszen kezdőbe került, viszont nem igazán sikerült élni vele. Pár perccel később mintha rám akart volna cáfolni, hiszen a cselét követő lövését March-nak kellett blokkolni. Talán ügyes gyerek ő, csak nem tud folyamatosan jól teljesíteni?
A 8. percben ugyanaz a March adott be Murray-nek a United kapuja elé, azonban De Gea idejében kilépett és elkapta a labdát. Eddig a hazai csapat az energikusabb, de még nagyon az elején vagyunk.
MEGVAN AZ ELSŐ HELYZET! A Brighton védője, Lewis Dunk veszít labdát, majd utána Lukaku és Pogba passzolgatnak, de sajnos a belga lövése a kapufa rossz felére irányult és csorgott le a pályáról. Érik a vendégek első gólja!
15. perc: Pogba nagyot alakít eddig, átlagosan percenként kerül hozzá a labda és passzolja tovább. Már csak egy csatár lábára kéne rávarázsolnia egy indítást és meg is lenne a gól.
A mérkőzés első szögletét Young és Lukaku hozta össze, de nem született belőle gól. Ennek ellenére Dunk a földön maradt és Chris Hughton korai cserére szorul: Leon Balogun először lép pályára a Sirályok színeiben.
A 22. percben egy hosszú indítás során Murray lesről sétál vissza, viszont Knockaert szélsebesen szedi a lábát, hogy elérje a labdát. A végére már nem maradt ereje ahhoz, hogy kaput eltaláló lövéssel zárja a megmozdulást, kirúgás következik. Három perccel ezután megszületik a mérkőzés első találata, sajnos a hazai csapat számára. Mata megpróbál elcsípni egy passzt, amiből indítják March-ot a bal szélen, majd egy lapos beadást követően Murray veszíti el Lindelöföt és szalad be elé, majd pöccinti De Gea mellett a kapuba. 1-0 a Brighton javára.
Jose Mourinho nem akar hinni a szemeinek. Bailly kirúgja szögletre a labdát, majd a 16-oson belül eluralkodik a káosz. Knockaert kapja középen és készíti le Duffy-nak, aki egy remek első érintést követően a hálóba varázsolja a labdát. 2-0 a hazaiaknak, mindez 2 percen belül történt. A vendégek próbálják összekapni magukat Pogba vezetésével, azonban a francia hosszú labdái se nagyon találnak embert.
Jött is a szépítés a 34. percben. Young végez el egy szögletet jobbról, amit nem fejelnek ki a Brighton védői és Shaw-hoz kerül. A lövése a földről pattan vissza, szerencsére Lukaku résen volt és utolsó percben még beleért, így 2-1 az állás. Fejesnek nem igazán nevezhető, de a lényeg, hogy bement. Nem sokkal ezután Fred szabálytalankodik Knockaert ellen 25 méterre a saját kapujától, de az ezt követő szabadrúgás bőven elkerülte De Gea kapuját.
Young igencsak körülményes produkciót mutatott eddig, Bong-nak többször is sikerült beadnia az angol mögül, mellől. Ezzel egy időben Martial is el van tűnve és a csapat olyan játékot mutat, mintha mi vezetnénk 2-3 góllal.
A 42. percben Bailly fölöslegesen csúszik be Gross ellen, hiszen az indítás hosszúnak bizonyult és amúgy is távolodott a kaputól, viszont ezt így meg kell adnia a játékvezetőnek. Büntető a Brighton javára, ugyancsak Gross végzi el. De Gea még beleér lábbal, de szerencsétlenségére így is a hálóba pattan a játékszer. 3-1-re vezet a hazai csapat, méghozzá megérdemelten.
Nem csoda, hogy ezután már minden United játékos ideges volt és hibázott. A spanyol kapus rosszul végezte el a kidobást, Martial próbált valamit kihozni belőle, viszont csak azt érte el, hogy kapjon egy sárga lapot. Nagyon kell az a szünet, rendet kell tenni a fejekben.
A második félidő rögtön két cserével kezdődik a Vörös Ördögök számára: Juan Mata és Andreas Pereira helyett jön Rashford és Lingard. Reméljük mindkettejük lábában van pár gól ma este. 47. perc: Pogba egy félpályás passzal hozza kellemetlen helyzetbe az amúgy sem remekelő Bailly-t. March szerez labdát és indul kapura, de még időben szerelni tud az elefántcsontparti védő. Fred próbálkozik egy lövéssel 30 méterről, csúnyán fölé megy. Lindelöf sem volt sokkal jobb ma, a védekezés után az indítások és hosszú passzok sem akarnak összejönni a svédnek - pedig Rashford mindent megtesz annak érdekében, hogy gólt tudjon szerezni.
Az 51. percben az eddig remekül szereplő March lép oda csúnyán Young bokájára - nem volt szándékos, ezért nem kap lapot, de Young kicsit biceg. Egy United szöglet csúszik le Pogba fejéről és csak kirúgás következik.
A Brighton hatalmas energiákat mozgosít, 2-3 ember rohan oda minden ellenfélhez, aki labdát kapna a Brighton térfelén. Ennek ellenére a manchesteriek lassú és körülményes passzokkal operálnak. Talán szólni kéne nekik, hogy vesztésre állnak?
Újból bajban a csapat, jöhet a már megszokott megoldás: Fellaini váltja Martial-t. Hátha hosszú labdákkal és szögletekkel össze tudunk hozni pár fejest, ami a kapuban köt ki.
A védekezés nem a legjobb, a középpályát nem mi uraljuk és a csatárok alig jutnak labdához. Mi lesz ebből a hátramaradó fél óra alatt?
Murray folyamatos szabálytalanságai újabb cselekvéssel egészültek ki, amikor Lindelof alá állt és a svéd átbukfencezett rajta. Megszólalt a síp - sárga lap a Sirályok csatárának. Közben Pogba újból egyre többet jut labdához és próbál helyzetet kialakítani. Fellaini, Lukaku a védőkkel birkóznak, Lingard és Rashford az indítást várják - mindeddig hasztalanul.
71. perc: A hazaiak részéről még nem volt kaput eltaláló lövés a második félidőben, de két gólos előny esetén ez nem is olyan nagy baj. Egy kisebb csoda kéne történjen ahhoz, hogy a United pontot szerezzen ezen a mérkőzésen. 4 perccel később Pogba lő távolról, de állja a sarat Matthew Ryan, a Brighton kapusa. A 79. percben egy Lukaku beadás tisztázása közben Duffy-val ütközik és kap a bordáihoz - egyre közelebb állnak a Sirályok egy újabb győzelemhez a Vörös Ördögökkel szemben. Biztos, hogy ez a csapat szenvedett vereséget a nyitómérkőzésén a Watford ellen?
Percekkel a rendes játékidő vége előtt a Brighton még mindig úgy támad, mintha csak most léptek volna fel a pályára. Murray, Gross és Stephens próbálkoznak egy negyedik hazai találattal. Időhúzó csere a hazaiaknál, a negyedik játékvezető 4 perc hosszabbítást mutat fel. Ebből már nem lesz semmi...
Vagy mégis? A hosszabbítás utolsó percében Pogba passzol Fellaini-nak, akit hátulról elkaszál Duffy. A játékvezető büntetőt ítél a vendégeknek, amit a csapatkapitány végez el. Erősen fel, kicsit jobbra megy a lövés, akárcsak múlt héten, 3-2-re módosul az állás. Jut még idő egy döntetlenre?
Sajnos nem, már így is bőven túlléptük a megítélt hosszabbítást. Szól a síp, nem sikerült a United csapatának zsinórban 4 szezon alkalmával megnyerni az első két bajnoki mérkőzésüket - pont nélkül távoznak az Amex Stadium-ból. Kezdődik a Mourinho harmadik szezonja szindróma?
Premier League, 2. forduló
Brighton & Hove Albion 3-2 Manchester United
Amex Stadium
Vezette: Kevin Friend
Brighton: Ryan - Montoya, Duffy, Dunk(Balogun 20.), Bong - Knockaert, Stephens, Pröpper, March - Gross(Kayal 90.) - Murray(Locadia 90+2.)
Nem használt cserék: Button, Bernardo, Bissouma, Jahanbakhsh
United: De Gea - Young, Bailly, Lindelöf, Shaw - Fred, Pereira(Lingard 45.), Pogba, - Mata(Rashford 45.), Lukaku, Martial(Fellaini 60.)
Nem használt cserék: Grant, Smalling, Herrera, McTominay
Gólszerző: Murray 24', Duffy 26', Gross 43' (11-es) illetve Lukaku 33', Pogba 90+4' (11-es)
Sárga lap: Murray illetve Martial
ManUtdFanatics.hu
Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!
Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!