Balhé volt a meccset követően

Jose Mourinho is részese volt annak a balhénak, mely a tegnapi derbi után az Old Trafford játékoskijárójában történt.


A portugál menedzser a Man City játékosaival került összetűzésbe, mert kifogásolta, ahogy a Kékek játékosai túlzottan örültek a meccs után az öltözők környékén.

 

A Sky információi szerint egy csetepaté után Mikel Arteta vérző fejjel távozott a helyszínről, míg számos lap szerint Mourinhót vízzel és tejjel is leöntötték.

 

Mint ismert, David Silva és Nicolas Otamendi góljainak köszönhetően a City 11 pontra növelte előnyét a bajnokságban és 14 egymást követő bajnokit nyert meg, ami rekordnak számít.

 

Történt már hasonló eset az Old Traffordon, még 2004-ben Sir Alex Fergusont egy pizza találta el, miután csapata 2-0-ra legyőzte az Arsenalt. A közelmúltban Cech Fabregas bevallotta, ő volt a bűnös annál az esetnél.

 

 

Közben az FA vizsgálódik az ügyben, ugyanis Michael Oliver meccs utáni jegyzőkönyvében nem szerepelt semmi az incidensről.

 

A Sky információja szerint Jose Mourinhót bosszantotta a City öltözőjéből kiszűrődő hangos zene és ünneplés, miközben a találkozó utáni sajtótájékoztatóra sietett, majd dulakodás is történt a folyosón.

 

Ezután az öltözőből egy karton tejet dobtak Mourinho felé, mely az egyik munkatársát találta el. A Sky úgy tudja, Mikel Arteta is ennél az esetnél sérült meg, nem ütés miatt vérzett a feje.

 

Pep Guardiolát is invitálták, hogy vegyen részt a szokatlan ünneplésben, de a City menedzsere elutasította azt. A Unitednél is meglepődtek azon, miként örültek az ellenfél játékosai a találkozót követően.

 

A klubok december 13-ig válaszolhatnak az esettel kapcsolatban az angol szövetségnek.


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

TV műsor

Manchester United - Bournemouth

Premier League 17. forduló FELVÉTELRŐL

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!