Manapság már minden a profizmusról, szívmonitorokról és táplálkozási szakértõkrõl szól, de ez nem volt mindig így. Nemrég az Inside United megkért öt korábbi Vörös Ördögöt, hogy idézzék fel, korábban miképp készült fel a csapat az elõttük álló szezonra.

AZ ÖTVENES ÉVEK

Amikor Wilf McGuinness 17 évesen, 1953-ban elkezdte pályafutását az Old Traffordon, nagyon kemények voltak az edzések, ám ennek megvoltak az elõnyei...

“Minden csapat együtt edzett a hét elején, és gyakran ifikbõl, tartalékokból és az elsõ csapat profijaiból álló csoportokra bomlottunk” - kezdte McGuinness. “Még ha fiatal is voltál, könnyedén a nagy nevek között találhattad magad.”

A Cliff, a United híres, régi edzõközpontja alig hasonlított a mostani, minden igényt kielégítõ AON Edzõközpontra és annak otthonosságára. Nem volt menekvés a természet erõi elõl sem – csak egy gyengén felszerelt edzõterem és medicinlabdák jelentettek kiutat telente. “Nagyon sokat futottunk” - emlékezett vissza McGuinness.

“Az erõnléti edzéseinket Tom Curry és Bill Inglis vezényelték, akik fehér kabátot és szövetsapkát hordtak, miközben meghajtottak minket. Bemelegítésként négy kört futottunk a pálya körül, majd tíz hosszt a pálya mentén.”

“A segédedzõ, Jimmy Murhpy gyakran maga is edzõruhába bújt és teljesített pár edzést, ami rövid oldalirányú sprintekbõl állt. Akkoriban egy kicsit õrültnek kellett lenned” - vallotta be McGuinness.

“Néha egy acélgerendához kötöztük a labdát a lelátónál és abba fejeltünk. Ezzel száraz idõben semmi gond nem volt, de ha esett, nos, hogy is mondjam, akkor már igényelt egy kis rutint! Nem álltak rendelkezésünkre a ma használatos kellékek, tiszta falak szabadrúgások gyakorlására vagy létrák a lábmunka élesítésére. Az akkor hordott cipõink nem is tették volna ezt lehetõvé. Nagyon messze voltak a ma használatos, könnyû csukáktól.”

Edzéseken néha még Bobby Charlton, késõbb pedig Denis Law és George Best is veszítettek. “Õk nagyon jók voltak edzésen - mindig nyerni akartak, így ha egy futásnál lehagytad õket, tudhattad, jól teljesítettél” - folytatta Wilf. “Kemény verseny volt, és azok a játékosok, akik nem tudtak edzeni, kihullottak.”

Megfelelõ világítás híján ritkán voltak hétköznapi meccsek, meghagyva a keddeket edzõmeccseknek. További labdás és erõnléti gyakorlatok következtek pénteken, ami egy kis pihenést engedett a játékosoknak, bár a fejüket nem kímélte. “A meccsek elõtti napon gyakran némi futás után fejteniszeztünk” - tette hozzá Wilf.

Az edzésekhez hasonlóan a játékosok étrendje is sokat változott 50 év alatt. “A mi meccs elõtti étkezéseink steakbõl álltak. Késõbb a srácok már párolt halat kaptak tojással, de ez még mindig világokra volt a ma tésztáitól.”

A HATVANAS ÉVEK

Az edzés hányást és a sor végén való futást jelentette Alex Stepney-nek, de ez a kemény edzésmunka vezetett a pályán elért sikerekhez....

“Nekem, mint kapusnak rettentõ nehéz volt” - emlékezett vissza Alex. “Nem voltak külön kapusedzõk akkoriban, így nekem is ugyanannyit kellett futnom, mint a többieknek, amiben nem voltam valami jó! Az elõszezon ugyanazt jelentette mindenkinek, mindannyiunknak futni kellett, bár ezt év közben is folytattuk. Én mindig a sor végén voltam, de mindig tudtuk, hogy két vagy három hét edzés után nagyon fittnek fogjuk érezni magunkat.”

Stepney hamar rájött, hogy néhány hét kemény munka elegendõ ahhoz, hogy felkészítse a testet az azt követõ kilenc hónapra, ettõl még nagyon nehéz volt a nyári szünet után visszatérni az edzésrutinhoz.

“Az elõszezonunk gyilkos volt. Amint végetért az idény, három hónap szünetünk volt, úgyhogy visszarázódni rémálom volt. Egyénileg kellett gondoskodnunk a testünkrõl, nem kaptunk étrendet vagy edzésterveket. Általában úgy 10 nappal a felkészülés elõtt jutott eszünkbe, ideje lenne csinálni valamit, és elkezdtünk futni. Azonban bármennyit készültél, az elsõ edzés kiütött. Otthon teljesen kidõltünk, annyira elfáradt a testünk.”

“Manapság a játékosok egész nyáron járhatnak Carringtonba, de a Cliff ilyenkor zárva tartott. Mindent magunknak kellett csinálnunk. Még ha edzettünk is, az is délelõtt 10 és dél között volt, ami nem valami sok. Ekkor páran játékosok, például George [Best], Denis [Law] és Paddy [Crerand] csak úgy játszottunk. Senki nem mondta nekünk, csak a magunk szakállára csináltuk. Mégis ennek köszönhettük a remek csapatszellemet.”

Jó csapatszellem ide vagy oda, ennek voltak áldozatai is! “A legtöbben rosszul voltunk. Elmentünk a Heaton Parkba, amit mi csak V-nek hívtunk a golfpályánál” - mondta Stepney. “Rettenetes volt. Nem az edzõknek, õk csak álltak és mondták hova menjünk és mennyi idõ alatt, majd ott vártak ránk mikor visszaértünk.”

Még ha elõ is kerültek a labdák, akkor sem volt idõ lélegzetet venni, legalábbis a kapusoknak. Nekik ez is nagyon izzasztó volt. "Jól megszórtak labdákkal. Csak én és Jimmy Rimmer voltunk akkor kapusok és egymást váltottuk, ahogy 18 játékos tüzelt ránk. Jó vég volt ez az õ edzéseiknek, de kimerítõ nekünk” - tette hozzá Alex.

A HETVENES ÉVEK

Betonlelátók és saras pályák idõszaka, ezekhez illõen egyszerû edzésekkel, Sammy McIlroy szavaival...

A labdarúgás egy új, pénzes és népszerû idõszak hajnalán állt, bár az edzõpályán a sport a kõkorszakban ragadt.

“A kor mottója az állóképesség volt” - magyarázta McIlroy. “Általánosan elfogadott nézet volt, hogy ha egy játékos nem bírt több, mint 90 percet, akkor felesleges volt, mert a klubok nem engedhettek meg maguknak olyan nagy kereteket, mint manapság. Rengeteg hosszútávfutásra küldtek minket a Heaton Park körül, rögtön a felkészülés elsõ napjától. Kimerítõ munka volt. Semmi tudományos nem volt az egészben, csak a nyáron felszedett túlsúly elégetésérõl szólt.”

“Akinek fogynia kellett, annak fekete szemeteszsákot kellett húznia a mez alá, hogy többet izzadjon. Primitív, kényelmetlen, de hatásos módszer.” 

McIlroy és csapattársai reggelente és délután edzettek, szezon közben minden héten hat napot, bár a labdarúgók hamar megszokták a rutint. “Többnyire megtanultuk élvezni ezeket az edzéseket” - fedte fel Sammy. “Kemény idõk voltak, de társasági események is, amelyek gyakran egy-két italban végzõdtek valahol. Habár ez nagyon egyszerû módszer és elmarad a ma alsóbb ligás csapatainak színvonalától is, hamar fittnek éreztük magunkat és ettõl sokkal könnyebb volt leizzasztani az elõzõ este fogyasztott alkoholt.”

“Bryan Robson volt az egyik legelkötelezettebb 'társasági ember', a teste szinte arra volt kondicionálva, hogy egy óra edzés után rendbe jöjjön. Voltak még hasonlóan keményen edzõ társaink - Bobby Charlton, Lou Macari és George Best. Imádtuk a játékot, ami elõfeltétel volt abban az idõben, amikor az edzés legizgalmasabb része a gátfutás vagy kapuralövés volt.”

“Nem voltak táplálkozási szakértõk – a legközelebb ehhez Jack Crompton volt, aki állandóan arról beszélt, hogy ne együnk annyi fagylaltot. Elõfordult, hogy edzés közben steaket ettünk sült krumplival."

A kemény edzõpálya jól felkészített minket a borzasztó meccspályákra. A nagyon egyszerû felkészülésnek köszönhetõen kõkemény gépek voltunk, megbirkóztunk bármilyen felülettel. Kevesebb sérülés is volt akkoriban.”

“Még az olyan játékosok, mint Brian Greenhoff vagy Jimmy Nicholl, akik nem tündököltek edzésen is fittek voltak. Emlékszem, hogy Nicholl és Jimmy Kelly egyszer nagyon megszenvedtek egy futáson, a Heaton Parktól a Cliffig. Amikor végre beértek, egymás kezénél fogva húzták magukat át a célon. Bill Foulkes edzõ ezen annyira kiakadt, hogy még egy hosszt lefuttatott velük!”

A NYOLCVANAS ÉVEK

Már a felkészülési idõszak említésétõl is csak nyög néhány tapasztalt profi, de Arthur Albistonnak még a szeme is felcsillan a szavak hallatán...

“Csak ahhoz tudom hasonlítani, mint amikor visszamész az iskolába a nyári szünet után” - kezdi a megbízható balbekk. “Hosszú szünet után találkozol emberekkel, akikkel az év nagyobb részét töltöd, elmesélitek mi történt egymással, ezt mindig vártam, meg az öltözõi mókázást.”

De mi van azokkal a híresztelésekkel, hogy az elõszezonban két hétig nem is találkoztak labdával? “Ez inkább csak egy legenda” - kezdi Arthur. “Sokat kell futni, hogy jó erõnléti állapotba kerülj, de ezek közül többet labdával csinálunk. Sokat kell futni, de pszichológiailag, mivel a labda is jelen van, nem tûnik olyan rossznak.”

A 14-szeres skót válogatott Albiston 1972-ben érkezett ifiként az Old Traffordra, és néhány legrégebbi United-os emléke a Heaton Parki elõszezonbeli edzések voltak, rengeteg távfutással. “Emlékszem azokra a dombokra” - gondolt vissza némi kuncogással. “Fel kellett oda futni, de nekem a táv nem volt gond – mindig jó voltam benne, már az iskolában is. Nehéz elképzelnem a mostani keretet, amint oda felfutnak. De az olyanok, mint Denis Law vagy Bobby Charlton még a klubnál voltak, így igazi szupersztárokkal edzhettünk.”

A nyolcvanas évekbõl, Ron Atkinson idejébõl Albiston egy embert tudott kiemelni, aki magasan a többiek fölé nõtt a felkészülési idõszak edzésmunkájában. “Bryan Robson elképesztõen fitt volt, egész nap bírta a futást” - emlékezett vissza. “Úgy tûnt, hogy nagyon élvezi, mindig a sor elején futott és vezetett minket. A nagyobb darab srácok és a kapusok voltak általában a sor végén.”

Albiston szinte mindig a csapat elején futott, nem utolsósorban mert a szünetben is edzésben maradt. Heti két-háromszor futott, amikor sok csapattársa a strandon pihent. “Néhány srác csak lógatni akarta a lábát néhány hétig, nekik mindig tovább tartott formába lendülni. “Elõször újra összejöttünk a Cliffnél és tíz napig intenzív futóedzéseink voltak, aztán edzõtáborozni mentünk valahova Európába. Ezekben a táborokban már elõkerült a labda is és gyakran napi három edzésünk is volt.”

“Nem volt nehéz motiváltnak maradni, amint kijött a meccsbeosztás, alig vártam, hogy újra a pályán legyünk, és mindenki ugyanazért a célért dolgozott: hogy jó erõnléti állapotban legyünk az elsõ meccsnapra.”

A KILENCVENES ÉVEK

Brian McClair bevallottan nem tartozott a legelkötelezettebb edzésmunkát végzõk közé, általában inkább a sor végén kullogott....

“Mindig hátul voltam, tökutolsó” - vallotta be Choccy, félmosollyal a száján. “Talán mentális okai voltak. Ha elõkerült egy labda, akkor szívesen rohangáltam egész nap. A menedzser egyénileg is megvizsgált minket, hogy miképp tud rábírni a munkára, de tisztában kellett lennie azzal is, ki mire képes.”

“Néhány játékos kitûnõ hosszútávfutó, míg mások egyszerûen nem. Ki kell találnod ki milyen karakter, milyen poszton játszik, milyen a testfelépítésük és mit szeretnél kihozni belõlük. Úgy kell kalibrálni ezeket, hogy mindenki a lehetõ legtöbbet hozza ki az edzésbõl.”

“Az elõszezon mindig kemény és rettentõ fárasztó, de valójában ez az év legfontosabb idõszaka, ekkor fektetjük le az alapokat amire a szezont építjük. Senki sem élvezi, aki igen, az õrült. Rossz pályát választottak, ha élvezik.”

“Gyerekkoromban hegyekre futottunk, hosszútáv-futottunk és homokbuckákra futottunk fel és le” - emlékezett vissza. “Mûködött, legalábbis futni azt tudtunk, de nem igazán segített labdarúgóként - nem volt segítség a labdakezelésben. Manapság az edzõk az elsõ naptól labdás gyakorlatokat végeztetnek, míg régebben akár egy hétig, sõt, 10 napig sem láttuk a labdát. Sok minden változott, fõleg mert már elérhetõ a fiziológia tudománya is.”

manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!

Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!