Carrick még nem döntött visszavonulásáról

Michael Carrick elárulta, a következõ szezon végén is fel fogja mérni, hogy visszavonuljon-e vagy sem.


Pénteken a Sky Sports News HQ-nak nyilatkozott a 35 éves játékos, akit arról is kérdeztek, mikor tervezi szögre akasztani a cipõt: "Nem gondolkodtam életkorban, nekem évrõl-évre kell átgondolnom a dolgot."

 

"Ezt mondtam tavaly, ezt mondtam elõtte is és ezt fogom jövõre is mondani."

 

A Manchester United csapatkapitány-helyettese, aki 479 Premier League mérkõzésen szerepelt eddig, nem volt hajlandó kijelölni egy évet visszavonulására, de elmondta, több játékos is inspirálja õt, akik bõven 30-as éveiben járva is fociztak.

 

"Nagyon sokat tanultam Giggsy-tõl és olyanoktól, mint Paul Scholes és Gary Neville, akik harmincas éveik végéig játszottak. Szerencsés voltam, hogy közelrõl láthattam ezt és próbáltam átvenni, tanulni dolgokat tõlük."

 

"Akár addig is játszhatnék, mint Giggsy, bár ebben nem vagyok biztos."

 

 

A Manchester United következõ évérõl beszélve Carrick azt mondta, a Vörös Ördögök vissza fognak térni a legjobb négy közé.

 

"Keresünk elérhetõ célokat és még több trófeát szerzünk. Remek volt, hogy EL-trófeával zártuk a szezont, amit a Bajnokok Ligájában való szereplés is ösztönzött. Ez ad nekünk valamit a következõ szezonra."

 

"Egy olyan klubnak, mint a Manchester United ott kell lennie a BL-ben és küzdenie kell a trófeáért. A csúcson akarsz szerepelni, a legjobbak ellen akarsz kiállni."

 

Amikor arról kérdezték Carricket, mi a véleménye arról, hogy Cristiano Ronaldo esetleg visszatér az Old Traffordra, a középpályás az egész sztorit csupán spekulációnak vélte.

 


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!