Carrick: Most jobb helyzetben vagyunk

Michael Carrick úgy érezte, a Manchester United egy nagyon értékes ponttal gazdagodott a 174. manchesteri derbin, amikor csütörtökön este gól nélküli döntetlenre végeztek a City elleni bajnokin idegenben.


Emberpróbáló védekezést bemutatva óvták meg kapujukat a Vörös Ördögök, miután a hazaiak folyamatosan rohamozva próbáltak gólt szerezni az Etihad Stadiumban, ráadásul Marouane Fellaini kiállítása miatt több mint 10 percig emberhátrányban is kellett játszaniuk. A csapat nagyon összetartott a kiélezett pillanatokban, amellyel olyan eredményt sikerült elérniük, amely Carrick szerint még nagyon sokat érhet a végelszámolásban.

 

"Jól védekeztünk és kitartottunk" - kezdte mérkõzés utáni interjúját a rangadón csapatkapitányi tisztséget ellátó Carrick az MUTV-nek.

 

"A végén egy pont az egy pont, és ha nagyobb képet nézünk, akkor a tabellán ez még nagyon sokat érhet számunkra."

 

"Ez egy értékes egy pont, és ezzel hoztunk egy pontot a Liverpoolon is. A rivalizáláson kívül nagyon nagy tétje volt ennek az összecsapásnak. A Citynek és nekünk is nagyon sokat nyomott a latban."

 

"Várnak még ránk nehéz összecsapások, de most jobb helyzetbõl várhatjuk ezeket, mint a mérkõzés megkezdését megelõzõen. Ebbõl rengeteg pozitívumot meríthetünk."

 

Az elsõ félidõ legvége hatalmas gólszerzési lehetõséget tartogatott a Vörös Ördögök számára, amikor egy másik középpályás, Ander Herrera tiszta helyzetbõl fejelt kapu mellé egy jól elvégzett pontrúgást követõen, azt azonban Carrick elismerte, hogy a második félidõben a közelében se jártak annak, hogy ehhez hasonló lehetõséghez juthassanak.

 

 

"A mérkõzés elõre haladtával egyre nehezebbé vált, hogy elõre tudjunk menni" - tette hozzá.

 

"Alkalmazkodni szükséges az adott játékhoz, és a Cityhez hasonlóan összességében nekünk is volt néhány nagy lehetõségünk."

 

Csütörtöki eredményével a United beállította azt a veretlenségi klubrekordot, amelyben egy szezonban, 24 sorozatban legyõzõ nélkül megvívott bajnoki mérkõzés szerepel, a középpályás pedig gratulált csapattársainak a sikerhez.

 

"Elismerés illeti a fiúkat. Soha nem könnyû olyan helyzetben bizonyítani, amikor ilyen sok a sérült - különösen, ha kulcsjátékosok esnek ki. Mindenki hihetetlenül nagy munkát végzett és megmutatták, mennyire fontos is a csapategység."

 

A manchesteri derbi felvezetéseként a Manchester City menedzsere, Pep Guardiola az egyik legjobb védekezõ középpályásnak nevezte Michael Carricket, akit valaha látott. A 35 éves játékos örömmel fogadta az elismerést, a lefújást követõen pedig kedélyesen el is beszélgetett a katalán mesterrel az Etihad gyepén.

 

"Nagyon tisztelem õt" - mondta a kétszeres BL-gyõztes menedzserrõl.

 

"Õ egyértelmûen egy világklasszis játékos volt, emellett pedig menedzserként is hatalmas sikereket ért el, sajnos pont a mi kárunkra [a 2009-es és a 2011-es BL-döntõben], de nagyon jó volt vele beszélgetni."

 

Sok ideje nincs Carricknek és társainak a szusszanásra a nagy rangadót követõen, vasárnap ugyanis már a Swansea City vendégszerepel az Old Traffordon, a csapat egyik legtapasztaltabb tagja szerint azonban készen állnak az erõpróbára.

 

"Ez nem ideális" - utalt arra, hogy helyi idõ szerint délben kezdik majd a mérkõzést.

 

"De készen kell állnunk vasárnapra. Ezért mindent meg is teszünk, mert ezért vagyunk itt. A korai kezdési idõ nem jelenthet kifogást."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!