Carrick: Amiért újra összehozom a 2008-as csapatot

Michael Carrick felfedi, miért hozza össze újra a 2008-ban Bajnokok Ligáját nyerõ Manchester United játékosait, amikor az Old Traffordon gálamérkõzést rendeznek a tiszteletére a nyár folyamán.


A jótékonysági összecsapásra június 4-én kerül majd sor, ahol Sir Alex Ferguson 9 évvel ezelõtti Premier League-, és Bajnokok Ligája gyõztes csapata mérkõzik majd meg egy olyan All-Star csapattal, amelyet Carrick pályafutásának legjobb ellenfeleibõl verbuválnak majd össze.

 

"Mérhetetlenül büszke vagyok, hogy egy ilyen gálamérkõzéssel tisztelnek meg, nagyon hálás vagyok a klubnak" - kezdte a Tottenham Hotspurtól 2006-ban Manchesterbe igazoló Carrick, aki Wayne Rooney mögött a Vörös Ördögök jelenlegi játékoskeretének második legrégebb óta szolgáló tagja.

 

"Ez a dátum [június 4.] adott volt, és mivel ez már a szezon befejezése utánra esik, így nehéz lett volna a Manchester United jelenlegi játékosaiból álló csapattal egy másik együttessel megmérkõzni."

 

"Úgyhogy az volt az ötletem, hogy újra összehoznám a 2008-as csapatunkat, onnantól pedig már beindult minden. 2008 egyértelmûen karrierem legkülönlegesebb pillanata volt."

 

A United csapatát olyan játékosok alkotják majd, mint Edwin van der Sar, Gary Neville, Rio Ferdinand, Paul Scholes és Ryan Giggs, míg az All-Star gárdában már nevesítésre került Steven Gerrard, Frank Lampard és Michael Owen neve is.

 

"Az All-Star csapatban olyan játékosok szerepelnek majd, akik ellen játszottam - közülük is a legjobbak" - tette hozzá.

 

"A teljes névsor a következõ néhány hónapban a mérkõzés felvezetéseként kerül majd bejelentésre. Ez egy kihívás számomra, mert rajtam múlik a csapatok összeállítása, úgyhogy érzem az ezzel együtt járó felelõsséget."

 

"A 2008-as csapatból természetesen mindenkit felkérek, hogy vegyenek részt, de hogy ki tudja elvállalni majd, az az idõbeosztásukon is múlik. Néhányan közülük még mindig aktív játékosok, úgyhogy nem tudom garantálni, hogy 100%-osan összejön majd az akkori csapat, de abban eléggé biztos vagyok, hogy a nagyja együtt lesz."

 

 

Carrick a gálamérkõzésrõl szóló sajtótájékoztatóját egy, a Unitedes karrierérõl összevágott kisfilmmel kezdte, amelyben a 2006/07-es szezonban szerzett elsõ Premier League aranyérmétõl kezdve egészen a múlt vasárnapi nyertes Ligakupa döntõig minden szerepet kapott. A 35 éves középpályás összesen 16 trófeát nyert eddig a Vörös Ördögökkel - ötször a Premier League-, egyszer-egyszer a Bajnokok Ligája-, az FA-kupa-, és a Klubvilágbajnokság-, kétszer a Ligakupa-, hatszor pedig a Community Shield trófeáját elhódítva.

 

"11 egészen hihetetlen évet töltöttem el eddig a klubnál, visszanézni és visszaemlékezni ezekre, hogy mennyi dolog történt, pedig egészen elképesztõ" - folytatta.

 

"Voltak egészen kiemelkedõ, és nyilván eléggé mély pillanatok is. Nagyszerû idõszak áll mögöttem, amely mindazt felülmúlta, amirõl bármikor is álmodtam, amikor a klubhoz igazoltam."

 

A gálamérkõzés bevételeit az újonnan alapított Michael Carrick Alapítvány révén jótékony célokra fordítják majd. Legfõbb célként a 16 éven aluli Manchester-, és Newcastle-környéki fiatalok fejlõdésének elõsegítése fogalmazódott meg, hiszen Carrick számára fontos, hogy közvetlen lakókörnyezetének és szülõvárosának is visszaadhasson valamit.

 

"Amint a klubnál elõhozakodtak a gálamérkõzés ötletével, az elsõ gondolatom rögtön az volt, hogy jótékonysági céllal szervezzük meg azt - nem kellett egy percig se gondolkodnom."

 

"Mindig ott motoszkált a fejemben, hogy szeretnék létrehozni egy alapítványt. Ez egy olyan dolog, ami iránt már régóta késztetést érzek, most pedig eljött az ideális lehetõség ahhoz, hogy ebbe belevágjak."

 

"Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy létrehozhattam a Michael Carrick Alapítványt. Nagy elégedettséggel tölt el, hogy olyan helyzetben vagyok, amelybõl ezt megtehettem."

 

"Emellett szeretnék szorosan együttmûködni a Manchester United Alapítvánnyal, hogy Manchester környékén segíthessek - talán két-három kisebb projektben, attól függõen, hogy mekkora összeget sikerül összegyûjteni a mérkõzéssel."

 

"Az az ötletem, hogy csináljunk valamit Manchesterben, illetve Newcastle-ben is, ahonnan származom. Gyerekkoromban rengeteg idõt töltöttem el a Wallsend Boys Club kötelékében, amely hihetetlen hatással volt rám, mind emberileg, mind pedig játékosként."

 

"Számomra az, hogy idáig jutottam, azt jelenti, hogy valamit tennem kell, amire szüksége van annak a környéknek. Az nem jöhet szóba számomra például, hogy építsek egy létesítményt, ha az nem megfelelõ az adott környék számára, ebben eléggé tudatos vagyok."


Manutd.com

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!