Carrick visszavonul, ha nem kap új szerzõdést

Michael Carrick elmondása szerint erõsen el fog gondolkodni a visszavonuláson, ha nyáron lejáró szerzõdését nem hosszabbítják meg a Manchester Unitednél.


Mint ismeretes, a 35 éves játékos tiszteletére gálamérkõzést rendeznek nyáron az Old Traffordon, amely kapcsán elmondta, "nem hiszi, hogy sok hely lenne, ahol szeretne játszani ezután, ha egyáltalán létezik ilyen".

 

Carrick a Manchster United jelenlegi játékoskeretének második legrégebb óta szolgáló tagja Wayne Rooney mögött, a Unitednél eltöltött 11 évét pedig június 4-én ünneplik majd, amely bevételeit mind jótékony célra fordítja majd.

 

A középpályás jelenleg érvényes szerzõdése a nyáron lejár, és bár a United játékának egyik kulcsfontosságú mozgatórugója maradt, Carrick elmondása szerint egyelõre még nem egyeztettek új szerzõdésrõl a klub vezetõségével.

 

Amikor arról kérdezték, szóba került-e ez a téma közte és José Mourinho között, így felelt:

"Jelenleg nem igazán szolgáltatja ez a témát a kettõnk közötti beszélgetésekben."

 

 

"Természetesen ennek is el fog jönni az ideje. Bizonyos pillanatban meg fog történni, reményeim szerint eléggé hamarosan."

 

"Ez olyan dolog, amely kapcsán eléggé nyugodt vagyok. Biztos vagyok benne, hogy õ is ugyanígy van ezzel."

 

Amikor arról kérdezték, még meddig folytatná játékos pályafutását, Carrick így folytatta:

"Most már elég sokszor elmondtam, hogy amíg úgy érzem, megfelelõen hozzátudok járulni a csapat játékához, addig számomra rendben van a folytatás."

 

"Megértem, hogy nem fogok minden egyes mérkõzésen játszani. Nekem ezzel egyáltalán nincs problémám."

 

"Az a lényeg, hogy megfelelõ játéklehetõséget kapjak. Nem akarok csak azért itt lenni, mert 'elég régóta vagyok a csapat tagja, hogy itt marasztaljanak'. Ezzel a lehetõséggel nem szeretnék élni."

 

"Gyakorlatilag ezen múlik, hogy meddig maradok. Nem hiszem, hogy túlzottan sok hely lenne, ahol játszani szeretnék még, ha egyáltalán van ilyen."

 

Rákérdeztek arra is, szóba jöhet-e számára a visszavonulás is, ha nem történik szerzõdéshosszabbítás közte és a klub között, amire Carrick így válaszolt:

"Valószínûleg erre azt mondanám, hogy igen. Szerintem igen."

 

"Nem tudom azt mondani, hogy egyértelmûen, de eléggé valószínû."


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!