Gill ígéretet tett Ferguson támogatására

David Gill, a Manchester United ügyvezetõ-igazgatója továbbra is Sir Alex Ferguson rendelkezésére fogja biztosítani a szükséges pénzmennyiséget, hogy továbbra is a csúcson tartsa, legalábbis kereskedelmi értelemben a Unitedet.


A manchesteri Vörös Ördögök a múlt héten megjelent Deloitte elemzés szerint a világ harmadik leggazdagabb futballklubja, Angliában pedig éllovas, évi 286 millió fontos összbevételével.

 

Ezt megfejelve a Manchester City elleni bajnoki rangadó elõtt jelentették be a klub székházában, hogy hétszámjegyû szponzori szerzõdést kötöttek a DHL logisztikai nagyágyúval, amely igen hasonlít azokra a kereskedelmi megállapodásokra, amelyekbõl a tavalyi év során 81 millió fontos bevétel érkezett az Old Traffordra.

 

Mivel szerencsére a klub bevételei más szektorokban is növekvõ tendenciát mutatnak, ezért a csapat ügyvezetõ-igazgatója, David Gill biztosította a szurkolókat, Sir Alex Ferguson rendelkezésére fog állni a megfelelõ pénzmenyiség ahhoz, hogy új játékosokkal erõsítse meg a keretét.

 

Jelen pillanatban úgy tûnhet, erre semmi szükség, hiszen a 18-szoros bajnokcsapat jelen állás szerint igen közel áll ahhoz, hogy egy évnyi szünet után újra a Premier League trónjára ülhessen, azonban az utóbbi idõszakban nemigen költekezték túl magukat, és ha tartani akarják a lépést üldözõikkel, akkor bizony nekik is rá kell lépniük a gázra a költekezés terén.

 

"A klubunk egyik legfõbb erõssége a többihez képest, hogy nekünk minden bevételi szektorunk jól jövedelmez" - kezdte David Gill.

 

"A meccsnapokon regisztrált bevételeink 40%-át teszik ki az mérlegeredményünknek, emellett egy nagyszerû versenysorozat, a Premier League résztvevõi lehetünk, amely folyamatos növekedési pályán van, amellyel egyetemben a kereskedelmi szektorban 20%-ról 30%-ra nõttek a bevételek."

 

"Ezáltal nagyon jó helyzetben érezhetjük magunkat. Ebbõl kifolyólag meglesz a megfelelõ keret arra, hogy Sir Alex Ferguson tovább folytathassa megkezdett munkáját, és a csúcson tartsa a klubot."

 

"Tudjuk, hogy ez a klubunk szurkolótáborának legnagyobb vágya, így kötelesek vagyunk teljesíteni."

 

 

A Manchester United lehet a Premier League történetének elsõ klubja, amely egymaga átszakítja a 100 millió fontos határt a kereskedelmi bevételeket illetõen. 

 

A legutóbb kiadott, három hónapos idõtartamot felölelõ mérlegeredmény szerint a bevételek 24 millió fontra növekedtek a mostani üzleti év elsõ negyedévében, és szakértõk úgy vélik, az azt követõ, december 31-ig tartó idõszakban hasonlóan erõs eredményeket könyvelhetnek el a háromszoros BL-gyõztesnél.

 

A Unitednél úgy tûnik, a legújabb meghódítandó terület üzleti szemszögbõl a kereskedelmi lehetõségek minél jobb kiaknázása, amelyben szabad kezet kapott a kereskedelmi igazgató, Richard Arnold a tulajdonos Glazer családtól, így az Old Traffordon tovább bevételek származhatnak a kereskedelmi jogok értékesítésébõl.

 

Még ha esetleg a Unitedn nem is tudja átlépni a 100 millió fontos álomküszöböt, csak idõ kérdése, hogy ez mikor sikerül, ugyanis a klub népszerûsége töretlenül szökig az egekbe.

 

Gill a bíztató jövõkép mellett beszélt a sajtóban megjelent potenciális katari befektetõjelöltekrõl.

 

"Nem történt megkeresés senki részérõl, de nem is várunk semmi ilyesmire" - zárta rövidre Gill.

 

"A klub nem eladó."


 


Sky Sports

Kövess minket Facebookon, Instagramon, Twitteren és YouTube-on is!



Támogasd adományoddal a ManUtdFanatics.hu működését!

Hozzászólások

Támogatás

Támogasd adományoddal
a ManUtdFanatics.hu működését!